Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-240

Az országgyűlés képviselőházának 240. ülése 193 h február 20-án, kedden. 437 Zoltán: Legalább élharcos-felvonulás kellett volna! — Zaj.) A kormány minden valószínűség szerint azt fogja erre mondani, hogy ia diplomáciai ügyeket nem szokás dobraütni. Ez áll abban a stádiumban, amikor egy diplomáciai tár­gyalás folyik, de amikor az eredménnyel végződik, hogy annak eredményét miért ne lehetne megindokolni és előttünk is ismertté tenni, ezt megérteni egyáltalán nem tudom. Mert a dolog úgy áll, hogy háború után — nem mi, hanem Európa, — nagy diadallal hir­dette, hogy ezentúl a titkos diplomáciának be­alkonyodik és jön a nyilvános diplomácia. Ez nem következett be, de valami mégis bekövet­kezett. Aki az új alkotmányokat figyelemmel kí­séri, tudja, hogy ma a népek hozzájárulása nélkül mégsem lehet olyan fontos külpolitikai dolgokat, eseményeket, szövetségeket, háború­üzenést vagy hasonlókat létrehozni, amik fon­tosságuknál fogva megkövetelik, hogy a nép szankcionálja őket. En tehát, bár tudom, hogy nincs titkos diplomácia, mégis szeretném, ha ezt az elvet — amennyiben a népképviseleti rendszert fenntartani akarjuk — érvényesíte­nek -is. Hogy ez mennyire fontos, legyen sza­bad talán utalnom arra a közismert példára, — de szeretünk mindent elfelejteni — hogy ha a háború előtt Grey angol külügyminiszter felvilágosította volna az angol közvéleményt, hogy Anglia le van kötve egy francia-német háború esetén arra, hogy fegyverrel beavatko­zik, akkor az angol közvélemény ahhoz talán sohasem járult volna hozzá és ez a szerencsétlen világháború nem lett volna. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) Azt fogja talán mondani a mi­niszterelnök úr: En megtettem alkotmányos kötelességemet, mert a külügyi bizottságok elé úgy a Képviselőházban, mint a Felsőházban, odahoztam a dolgot és megadtam a kellő fel­világosításokat. Engem ez esetben ez nem elégít ki, nemcsak az elmondott indokok elég­telenségénél fogva, de azért sem, mert ez a diplomáciai aktus, ez a külügyi esemény va­lamiképpen mégis az ország egész közvélemé­nyét érdekli, (ügy van! balfelől.) Ha a mi­niszterelnök úr komolyan venné a parlamen­tarizmust, legalább azt megtehette volna, hogy minden pártnak vezetőjét bizalmasan tájékoz­tatja ennek a dolognak szükségességéről, vagy arról, hogy miért jött létre ez az okmány. De még ezt sem tette meg, hogy legalább azok­nak a pártoknak, amelyek képviselik az orszá­got, vezérei ilyen információ birtokában bi­zonyos megnyugtatással szolgálhattak volna. (Simon András: A külügyi bizottságban min­den párt képviselve van! — Petrovácz Gyula: De titkos a bizottság tárgyalása! Olyan kom­münikét adnak ki, amilyent akarnak!) r Amel­lett egészen más jellege van az ilyen tájékoz­tatásnak egy bizottságban. A háború idején is volt bizottság ilyen is, olyan is, mégis megtalálták a kormányférfiak a kontaktust az ellenzék vezéreivel. Miért mondom én, hogy ebben az esetben a felvilágosítást szükségességnek, egyenesen parancsnak tartom? Itt nem arról van szó, mintha most egy új állam keletkezett volna és ezzel az állammal szemben diplomáciai lé­pés formájában annak elismerése történt volna. Egy ilyen udvariassági aktust^ ami pusztán az, nem szokás ilyen sürgősen tárgya­lás alá venni. De ha visszatekintek az 1924-iki hangulatra, amikor e tárgyalások megkezdőd­tek és a kormány egyszer már fel akarta venni a diplomáciai viszonyt, akkor az ország köz­véleménye valósággal elsöpörte ezt a gondo­latot. Nem fogom még azt sem tenni, mert különböző időkben különböző dolgokat sok­szor bizony másképpen ítél meg a politikus, hogy idézzem, Gömbös miniszterelnök úr akkoriban mit mondott. Igen olesó dolog volna, ha ilyen nyilatko­zatot részéről felolvasnék. (Ügy van! jobb felől.) Vialahoigyan úgy érzem^ hogy olyan szenve­dés és fájdalom van még mindig a nemzet testében azok miatt a dolgok miatt, amelyek akkor történtek, hogy azok fölött nem lehet él­siklani, nem lehet a közönségnek és a közvé­leménynek, az országnak az érzését egyszerűen negligálni. Most majd fog történni néhány különös dolog. Kezemben van például egy meg­hívó, amelyet tegnap kaptam, hogy vitéz nagy­bányai Horthy Miklós ő főméltóságának leg­főbb védnökségével egy emlékmű leleplezésére hívnak meg mindenkit és ez az emlékmű a nemzet 1918/19. évi vértanúinak emlékét örö­kíti meg. Amikor mi vértanukat megyünk ün­nepelni, az az ünneplő közönség nem szívesen fogja itt látni valamelyik palotán az orosz szovjet zászlóját és jelvényét. (Petrovácz Gyula: Lesz, aki szívesen látja!) Annak bizonyítására, hogy itt csakugyan az ország közvéleményének megnyugtatására lett volna szükség, felhozom azt, hogy a Tesz., ez az ismert szövetség, amely azzal dicsekszik, — sőt talán joggal — hogy 1500 községet foglal magába, azonkívül az egyesületeket mind, sző­röstől-bőröstől, amelyek itt vannak Magyar­országon, csak három esztendővel ezelőtt is, amikor már a helyzet a szovjet európai jelen­tősége szempontjából is majdnem olyan volt mint most, a következő határozatot hozta (ol­vassa): »1930. május 12-én a »Magyarország összes nemzeti alapon álló egyesületeit, szer­vezeteit, valamint 1500 községet magában egye­sítő Társadalmi Egyesületek Szövetsége« nagy­gyűlésén megbotránkozással foglalkozott azzal a véresen kegyetlen, minden emberi érzést és civilizációt megcsúfoló eljárással, amellyel Oroszország jelenlegi kormánya a templomo­kat lefoglalj istentiszteletek tartását és a vallásos érzés minden egyéb megnyilvánulá­sát lehetetlenné tenni iparkodik; Krisztus is­teni személyét a legdurvább atheista propa­ganda gúnyjának céltáblájává alacsonyítja, a híveket börtönnel és halállal üldözi és az isko­lákban rendes tantárgyként tanított atheizmus­sal mételyezi meg a gyermekek lelkét.« A Tesz. ebből ezt a következtetést vonta le (olvassa): »Miután pedig egy nemzet egész jövendő nemzedékének valláserkölcsi alap nél­küli nevelése és ebből következő^ lelki meg­mérgezettsége a szovjetnek a világforradalom érdekében folytatott állandó agitáció ja mel­lett a világ békéjének és a keresztény polgári jogrendre felépített államok biztonságának állandó veszedelmét jelenti, ezt a határozatát a III. internacionálé leküzdésére .alakult genfi nemzetközi központtal és a londoni bolseviz­mus elleni központtal közölni szükségesnek tartja. Egyben a nevezett központokat felhívja, hogy ezen veszedelmek elhárítása céljából hat­hatós és energikus mozgalmat indítson a mai Oroszországnak teljes diplomáciai elszigetelése, a gazdasági bojkott következetes keresztülvi­tele és ezáltal a testi-lelki elnyomottságban sínylődő orosz nép felszabadítása érdekében.« (Simon András: Ázt tesszük, amit a többi ál­63*

Next

/
Oldalképek
Tartalom