Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-238
Az országgyűlés képviselőházának 238. sabb kifejezésedé azt hiszem ezt is lehetne egynémely tisztviselőről állítani, mert vannak olyanok is, akik nem teszik meg kötelességüket. Maga a miniszterelnök úr mondotta, hogy a hülyék korszaka lejárt, ami nyilvánvalóan azokra • a tisztviselőkre vonatkozik, akiket most ők nyugdíjba akarnak küldeni. Ha tehát egy ellenzéki képviselő ezt állítja, az még mindig nem bűncselekmény. Különösen figyelembe kell venni azt, hogy milyen alkalomból, mikor mondta azt. Nagyon jól tudjuk, hogy a bácskai lakosság a szórakozásra nagyon sokat ad és ezzel függ össze a dolog, mert az egész bűncselekmény állítólag egy lakodalom alkalmával történt. Ha egy lakodalomban valaki ilyeneket tesz, ezért csak nem lehet az illetőt bíróság elé állítani! Nagyon jól tudjuk, hogy lakodalom alkalmával az emberek valamivel több bort, vagy fröcesöt isznak, mint szokás. Ezt meglehet ilyenkor bocsátani és a bíróság maga is enyhítő körülményként tekinti mindig, ha valaki esetleg beszeszelt állapotban mond valamit. • Különösen az utolsó állítást nem birom elhinni, azt tudniillik, hogy Sauerborn Károly képviselőtársunk állítólag azt mondotta volna: Saját meggyőződésem is az, hogy a kommunizmus az egyedüli boldogító irányzat. Lehetetlen, hogy Sauerborn Károlyban, akinek 3000 hold príma földje van a Bácskában, amely teljesen tehermentes, akinek készpénze is van, akit mindnyájan ismerünk, kommunista érzelem lehetne. (Vázsonyi János: Takarékos ember!) Tisztán és kizárólag zaklatás forog itt fenn, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) mert Sauerborn Károly a Bácskában az ottani hatóságokkal már többször összeveszett, amit ellenzéki képviselőknél nem lehet kifogásolni. Amikor ezer, meg ezer panasz jön hozzá, olyankor kénytelen az ottani hatóságok ellen lépéseket tenni. Már több alkalommal tette ezt Sauerborn Károly, éppen ezért haragszanak rá az ottani hatóságok (Ügy van! Ügy van! balfelől.) és éppen ezért csinálták ezt a dolgot. (Dinich Ödön: Mikor mentőtanuk jelentkeztek, nem is hallgatták ki őket!) Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék a hatóságot ilyen indokolatlanul megvádolni! Lang Lénárd: Mindezek következtében azt hiszem, appellálhatok az igen t. Ház tagjainak igazságérzetére. Pártkülönbség nélkül mindenki fontolja meg, hogy lehetséges-e komolyan vádolni Sauerborn Károlyt azzal, ami itt le van szögezve. Éppen ezért javaslom, hogy a Ház Sauer born Károly képviselő urat ne adja ki. (Élénk helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Klein Antal! Klein Antal: T. Képviselőház! Hogy a jelen esetben mennyiben és mennyire áll fenn a zaklatás esete, azt egyedül és kizárólag az a tény bizonyítja, hogy Sauerborn Károlynak ezek a kijelentései jóval a jelenlegi feljelentések előtt, majdnem két évvel előbb történtek és az ottani közigazgatási hatóság csak most, két év elmultával tartotta szükségesnek, hogy vele szemben a feljelentéseket megtétesse. (Reisinger Ferene: Hallatlan!) Sauerborn Károly abban az időben, amikor ez történt, már politizált, de még nem volt aktív politikus és csak midőn aktív politikus lett és a baloldalon, Gaal Gaston pártjába lépett és itt szerepelt, abban az időben tartotta szűk ségesnek Bács-Bodrog vármegye közigazgatása, hogy ezt az ügyet felszínre hozza és vele szemûiêsé 1934- január 25-én, csütörtökön. 401 ben a feljelentést megtétesse. {Reisinger Ferenc: Hallatlan!) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Én abban a vármegyében jártam két évvel ezelőtt és akkor az előttem felszólalt Lang Lénárd barátom mentelmi joga sérelmet szenvedett. Megtörtént az az eset, hogy Sauer born Károly képviselőtársam a bácsalmási kerület színtiszta sváb-német községeiben programm-, illetve beszámolóbeszédet tartott. Sauerborn Károlyt elkísérve, mi szintén beszéltünk. Midőn a színtiszta sváb községekben Lang Lénárd németül akart felszólalni, az a speciális rendőrhatóság, amilyen nincs még egy Magyarországon, csiak Bács-Bodrog vármegyében, a járási rendőrfelügyelő : Lang Lénárdtól megvonta a szót abban a színtiszta sváb községben, (Reisinger Ferenc: Hallatlan!) amely két kilométerre van a jugoszláv határtól. (Büclüer József: Ez a hülyék korszaka!) Nekem volt annyi bátorságom, hogy átvettem a szót, amit neki nem engedett meg a hatósági biztos és németül folytattam, németül beszéltem, kioktatva a rendőrfelügyelőt, hogy ehhez neki joga nincs, nincs joga megakadályozni, hogy én egy tiszta sváb községben németül ne beszélhessek. Elmondottam a beszédemet és a rendőrfelügyelő később azt mondotta, azért nem engedte meg a beszédet, mert nem ért egy szót sem németül. A mentelmijog-sérelem bejelentése kapcsán megindult a fegyelmi eljárás és Keresztes-Fischer belügyminiszter úrra kell hivatkoznom, aki kétszer ígérte meg nekem itt a Házban, hogy ebben az ügyben az igazságnak megfelelő intézkedés fog tétetni. Elmúlt immár majdnem két év és még mindig nincs semmi. A mentelmi bizottság megállapította a mentelmi jogsérelmet. Az illető^ rendőrfelügyelő azt jelentette a miniszter úrnak, hogy azért kellett a gyűlést feloszlatnia, mert nagy rendzavarás történt, csendőrök oszlatták szét a gyűlést azért, mert az én beszédem izgató volt. Erre én azt írtam le a hatóságnak, a volt főispán tanú reá: ha pedig a rendőrfelügyelő úr ezt írja, akkor hazudik. Erre még ma sem kaptára választ. Hazudik a rendőrfelügyelő úr azért, mert hogyan mondhatja, hogy én izgattam, amikor azt állítja, hogy nem tud németül f Hogyan értette meg akkor a beszédemet 1 ? Másodszor: ha pedig én izgattam, kötelessége lett volna ott engem figyelmeztetni és megvonni a szót, de a szót nem megvonni, viszont azt kijelenteni, hogy nem is tud németül és mégis azt mondja, hogy izgattam: ez abszurdum. Ugyanarról a hatóságról van itt szó, amely Sauerborn Károly képviselő úrnak egy lakodalmi vacsorái hangulatban tréfás formában tett kijelentései miatt feljelentést tett, olyasmiért tett feljelentést, ami pár évvel ezelőtt kedves lakodalmi hangulatban történt. Egy tehermentes birtokkal rendelkező bácskai földbirtokos mondotta: nem sokára jön a kommunizmus és felosztanak mindent. Aki elhiszi azt, hogy ezt komolyan értette Sauerborn képviselő úr, arról nem lehet feltételezni azt, hogy komoly volna. A hatóság, igenis, zaklatni akarja és lehetetlenné szeretné tenni helyzetét a vármegyében. Mindezeknél fogva tisztelettel kérem a Házat, méltóztassék elutasítani a mentelmi bizottság javaslatát és Sauerborn képviselő