Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-235

Az országgyűlés kévviselőházának 235. ülése 1934. január 19-én, pénteken. 315 arról is, történnek olyan intézkedések, hogy bizonyos üzemeket, amelyeknek külön működése nem szükséges, egy másik üzembe beolvasztanak. így történt meg a m. kir. állami utigépjavító-telep beolvasztása a m. kir. állami gépgyár budapesti telepébe. Annak idején én írásban is fordultam a miniszter úrhoz, az illetékes államtitkár úrnál is jártam személyesen s olyan gyönyörű szép Ígéretet kaptunk, hogy a munkások valósággal megkönnyebbültek, mert azt mondották, hogy itt nem üzemmegszüntetés történik, hanem egyszerűen egy üzemet, mert így nem megfelelő, az államnak egy másik üzemébe fognak betelepíteni, a munkásokat áthelyezik oda és régi jogaik élvezetében maradnak. Mi történt? Először a munkások tekintélyes részét szélnek eresztették, több mint tízesztendős alkalmazottak szerzett jogait semmibe sem vették és a szélrózsa minden irányában valósággal szétszórták őket. Másrészt az történt, hogy a még megmaradt munkások egyik hányadát helyezték csak _ az állami gépgyár budapesti telepére és a másik hányadát az ország különböző részeibe szórták széjjel és ami a legsúlyosabb: a keresetet, amelyek 0.90—1.00 pengő körül mozogtak, leszállították és ma 70 filléres kereseteket juttatnak ezeknek a munkásoknak annak ellenére, hogy rendkívül értékes, szorgalmas, jó szakerőkről van szó és ezt mind semmibe sem veszik, a tízesztendős alkalmaztatás és az egyéb szerzett jogok mind a mult emlékei. Hát, így nem szolgálják a munkások érdekeit, mert így csak a nyomorúságot, a munkanélküliséget fokozzák, a még alkalmazott munkások keresetét csökkentik le és teszik lehetetlenné megélhetésüket. Hasonló a helyzet az állami művégtaggyárban. ahol már alig van valami, egynéhány munkásra zsugorodott már össze. Ebben az üzemben is majdnem azt történt, ami történt a népjóléti minisztériumban. A népjóléti minisztériumban ugyanis visszaélést követtek el, s megszüntették a minisztériumot. Ebben az üzemben is visszaélésnek jöttek a nyomára, megszüntetik tehát az üzemet, és mert a vezetők éltek vissza, ezért szenvednek a munkások, akiket munkanélküliekké tettek. Ez tarthatatlan állapot, és ha a kormány ilyen módon rendezi a közüzemek kérdését, akkor nagyon helytelen munkáspolitikát folytat és valósággal a munkások megélhetését teszi lehetetlenné. Itt kell szólnom még arról is, — amiről különben itt már szó volt — hogy például a le tartóztatási intézetekben nem lehet fenntartani azt, amit eddig tapasztaltunk. A gyűjtőfogházban ugyan az állam nem tartott fenn üzemet, de az ottani műhelyt kiadták magánvállalkozás céljaira. Itt történetesen egy vasbútort gyártó üzem rendezkedett be, amelynek számára megnyílt az a lehetőség, hogy a rabokat egészen olcsó pénzért, úgy tudom, napi 20 fillérért kapta kölcsön az üzem, amely rabmunkával végeztetett olyan munkát, amellyel a többi iparosoknak végtelen károkat okozott. Ezzel azután versenyre kelni egyáltalában nem lehetett, mert a rabmunkabéreket a magánüzemekben bevezetni egyáltalában nem lehet. Ilyen és ehhez hasonló jelenségek ma is találhatók. éppen ezért ezt a legnagyobb mértékben el kell ítélnünk és azt kell követelnünk, hogy az ilyesmi szűnjék meg s a kormányzatnak ilyesmire lehetőséget nyújtania nem szabad. mert ezzel nemhogy szolgálná a kisiparosok érdekeit, hanem éppen a kisiparosság ellen vét a legsúlyosabban. Ezzel egyes befolyásos vállalkozók számára kiváltságos helyzet teremtődik, mert egészen lehetetlen áron tudnak bérelni műhelyt és még lehetetlenebb áron tudnak kapni munkásokat. A gyűjtőfogházban ugyanis annyi letartóztatott fordul meg, hogy ott mindig ki lehet válogatni a megfelelő számú szakmunkaerőket, akiket azután megfelelő fenyítésekkel olyan munkateljesítményre szorítanak, amelynek révén az a vállalkozó, aki ehhez hozzájut, teljesen indokolatlan haszonra tesz szert, kisiparostársainak pedig a legcsunyább konkurrenciát csinálja. De a munkásoknak is baj csinál, mert azok az iparosok, akik szembenállanak ezzel a konkurrenciával, azt akarják, hivatkozva arra, hogy ők másként vállalkozni nem tudnak, hogy a munkások náluk is hasonló olcsó bérért dolgozzanak. T. Képviselőház! Ezzel a néhány példával akartam rámutatni arra, hogy a magyar kormány az ő saját üzemeiben milyen helytelen muiikáspolitikát folytat, milyen helytelen munkabérpolitikát űz, s hogy mit jelent ez a munkások számára, de általában az egész köz számára. Éppen azért ezt tovább folytatni nem lehet és ennek megszüntetése érdekében a szükséges intézkedéseket meg kell tenni. Minthogy beszédidőm lejárt, tovább nem folytatom, hiszen mondottam, hogy csak rapszodikusan, ea-yes részleteket kívánok kiragadni, de ezekből a részletekből is csak azt tudom megállapítani, hogy a miniszter úr jelentését nein fogadhatom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik! Dinich Ödön jegyző: Nincs feliratkozva senki. Elnök: Kíván-e még valaki szólani? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A kereskedelemügyi miniszter úr kíván szólani. Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Ha végigtekintek a felszólalásokon, amelyeknek sora kezdődött az előadó úrnak magas színvonalon álló és a közüzemi kérdést elvi nézőpontokból tárgyaló jelentésével, akkor abban látszik kicsendülni a vita lényege, hogy vajúdtak a hegyek és egy kis egér született. (Esztergályos János: Egérfióka!) Egészen eltekintve attól, hogy nem helyénvaló ez a hasonlat, mert itt nem születésről volt szó, hanem meghalásról, állami üzemek meghalásáról, ebben pedig, éhben a keserves meghalásban elég lényeges és elég sok történt. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Ha a kisipar igen t- szószólói azt mondják, hogy az. ami a kisipar érdekében történt, nem elégítheti ki őket, ezt meg tudom érteni, mert a kisipar olyan^nehéz helyzetben van, hogy a segítés csak sántikálni tud az ő bajaik után, tehát az a lényeges lépés, ami itt történt, nem lehet nekik elegendő, mert hiszen ők egyéb téren is annyira támogatásra szorulnak, hogy tulajdonképpen érzelmileg és taktikailag soha sem mondhatják azt, hogy elég az, amit érdekükben tettek. Ha tehát ők azt mondják, hogy natus est ridiculus mus, akkor azt, mondiák. hogy nagyon kevés közüzemet szüntettünk meg. Szociáldemokrata oldalról, ahol azt panaszolják, hogy a közüzemekhez hozzányúltunk, és azt akarják, hogy ne nyúljunk hozzá, (Kabók Lajos: Bizony azt!) ugyanezt a megállapítást teszik. Ez tehát azt jelenti, hogy az