Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-235
310 Az országgyűlés képviselőházénak %S5. ülése 193% január 19-én, pénteken. látunk; amely valóban a kézműiparosság figyelembevételét tartalmazza. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy én, abszolúte meg nem elégedve a jelentésben foglaltakkal, abszolúte nem abban a meggyőződésben, mintha itt komoly lépes történt volna a közüzemi kérdés megoldása tekintetében, mégis a tett lépést honorálva, a jelentést tudomásul veszem. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! Noha az előttem szólott t. képviselő úr a liberális gazdaságpolitika szószólója, mégis egyetértek vele abban a kérdésben, amely most előttünk fekszik jelentés formájában. Tudniillik ennek a jelentésnek figyelmes átolvasása után önkéntelenül eszébe jut az embernek a régi kereskedő mondása: sok lárma és kevés gyapjú. Ha ezt a jelentést a kisiparosság szempontjából nézem, akkor azt kell megállapítanom, hogy a közüzemellenes harc, amelybe főképpen kisiparoslobogóval mentek és amelynél a fő érv a kisiparosság helyzete volt, éppen a kisiparosságnak hozta a legkevesebb eredményt. Ugyanis azok az üzemek, amelyek itt részben megszűntettettek, részben pedig kihalásra vannak ítélve, éppen a kisiparosság szempontjából nem bírnak olyan nagy jelentőséggel, mint amilyen nagy jelentőséget tulajdonítottak az egész kérdésnek. Az előadó úr, aki ugyancsak a liberális gazdaságpolitika híve, azt mondotta előadói beszédében, hogy a közüzemek elszaporodása a világháború után főleg az akkor még igen erős és virulens szocialista szellemnek tudható be, ez a szocialista szellem vitte előre a közületeket és úgyszólván belehajszolta őket abba, hogy egymásután létesítsenek közüzemeket. Mi sohasem tagadtuk meg a programmunkat és ez alkalommal sem tagadjuk meg. Ennek a programmnak első pontja azt mondja (olvassa): »A munkásosztály felszabadítása csak annak a küzdelemnek lehet az eredménye, amely az osztályuralmat megszünteti, tehát ennek alapján a termelési eszközökön való magántulajdont megdönti, azokat közös tulajdonokká teszi és így a tőkés termelési rendszert szocialista termelési rendszerré átalakítja.« (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon) Ezt a programmot valljuk, ennek a programmnak a megvalósíthatása érdekében dolgozunk, ennek : akarjuk megteremteni anyagi és lelki előfeltételeit és bízunk abban, hogy el fog következni az a korszak, amikor megszűnik az osztályharcos és profitra alapított termelési rendszer. De az, ami a háború után történt, igen kevés összefüggésben van pártprogrammunk első pontjával, azt inkább a szükség^ hozta létre. A világháború után a legtöbb helyen a szocialisták kezébe került a hatalom, nem azért, inert harcoltak érte, mert fondorlatokkal vagy utcai barikádokkal ezt kieszközölték, hanem egyszerűen azért, mert á régi rend öszszeomlott, valakinek tehát át kellett venni a dolgot, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) valakinek kezébe kellett venni a termelés irányítását, a közigazgatást. Legtöbb helyen így került a szocialisták kezébe a hatalom. ök azt látták, hogy a világháború alatt KözépEurópában a tömegek teljesen lerongyolódtak, nagy hiány volt iparosokban, nagy hiány volt nyersanyagokban, nagy hiány volt szerszámokban és gépekben, de még inkább hiány volt ruházati és közszükségleti cikkekben. Tehát nyilvánvaló, hogy azoknak, akiknek így kezükbe került a hatalom, lelkiismeretük és felelősségük tudatában hozzá kellett látniok ahhoz, hogy a lakosságot ruhával, cipővel, miegyébbel ellássák és így kellett egymásután ilyen közüzemeket létesíteni. En magam is kénytelen voltam a gondjaimra bízott közönség ruhával való ellátása érdekében üzemet létesíteni. Létesítettem egy szabóműhelyt, létesítettem egy cipészüzemet, egyszerűen azért, mert az egész környéken nem lehetett iparost találni és ha volt véletlenül egy, akkor annak sem szerszáma, sem anyaga nem volt, tehát magamnak kellett hozzálátnom ahhoz, hogy a lakosságot ruhával és cipővel, úgy, ahogy, ellássam, mert a világháború alatt az emberek teljesen lerongyolódtak. Amint azonban az anyagokban egy kis bőség állott elő, amint megszűnt annak szükségessége, hogy egyes üzemek külön (műhelyeket tartsanak fenn a lakosság ruha- és cipőiszükségletének ellátására, akikor ezek az üzemek maguktól szűntek meg. Maguktól szűntek meg azért, mert fenntartásukra már nem volt szükség. Ez azonban átmenet volt és igen (kisjelentőségű üzemekről volt szó, olyan üzemekről, amelyeknek nagyon csekély a szociális jelentőségük. Általában azonban evvel a kérdéssel, amely itt előttünk fekszik, nagyon komolyan kell foglalkoznunk. Foglalkoztak ezzel imind az előadó úr, mind pedig Magyar Pál, Beck Lajos és Eber Antal t. képviselőtársaim, a liberális gazdaságpolitikának hívei, akik annak érdekében harcolnak. En mindenki véleményét tiszteletben tartom, tiszteletben tartom az ő véleményüket is és azt tartom, hogy boldogok azok a hívők, akik hisznek ebben. ímert nekik megadatik, hogy talán meglátják egyszer a mennyországot. Mi nem hiszünk eibben. Mert ha körülnézünk a világban, akkor mindent látunk, csak a liberális gazdaságpolitika feltámadását nem. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha nézzük a világ leghatalmasabb államát, az Eszakamerikai Egyesült Államokat, amely klasszikus földje volt a szabad kapitalizmusnak, klasszikus földje volt a liberális nemzetgazdaságnak, ott azt_ látjuk, hogy az állami beavatkozás olyan mértékben terjed és olyan területekre megy át, amely területeket talán még két évvel ezelőtt elképzelhetetleneknek tartottuk. Ki gondolta volna azt, hogy Amerikában parancsszóra vezetik be a 32 órás heti munkaidőt? Ki gondolta volna azt, hogy Amerikában térdre kényszerítik a leghatalmasabb kapitalistákat? Egy Melont, egy Fordot, égy Schwabot kényszerítettek térdre, rájuk kényszerítették az akaratukat. De ne menjük át Amerikába, itt van Európa, itt van a liberális kapitalizmus klaszszikus földje, Anglia. A japán dömping hatása alatt az angol kormány egymásután veszi kezébe az üzemeket, illetőleg hatol be az üzemekbe, kontrollálja azokat és arra kényszeríti az üzemeket, hogy okszerű és modern berendezésekre térjenek át, amelyekkel lehetővé válik számukra az, hogy a japánokkal szemben felvehessék a versenyt. Ugyanezeket a törekvéseket látjuk r Franciaországban is, úgyhogy ha ma körülnézünk a világban, mindent látunk, csak a liberális gazdasági politika feltámadását nem látjuk. Az állam igenis törekszik beleavatkozni az ipari életbe, beleavatkozik ma még azért, hogy mentse a kapitalizmusból azt, ami menthető, holnap, holnapután a szerint, hogy hol és milyen mértékben erősödik meg a
