Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-226

IG Az országgyűlés képviselőházának % kegyetlen, elismerem, hogy szerzett jogokat sért, elismerem, hogy régi begyökerezett jogokat fog megszüntetni, csak egyet nem ismerek el, azt, amit Petrovácz Gyula igen t. képviselő úr mondott, hogy ez a javaslat a keresztény erkölccsel, a keresztény szellemmel, a keresztény felfogással áll ellentétben és azért nem szavazza meg a t. képviselő úr és pártja, mert a keresztény erkölcs alapján áll. Ebben az az inszinuáció van benne, hogy mindazok, akik Önnel ebben a kérdésben nem értenek egyet, nem a keresztény erkölcs, nem a keresztény érzelem és politika alapján állanak. Nem^ hiszem, hogy ezt a felfogást a képviselő úr pártjának minden tagja magáévá tudná tenni ebben a formában, de ha igen, ezt mély tisztelettel kénytelen vagyok visszautasítani. Mondottam, elismerem, hogy ez a javaslat kegyetlen, de méltóztassék nekem megmondani: lehet-e racionalizálni, lehet-e összevonni, lehet-e ügyköröket megszüntetni anélkül, hogy ezt egészséges szelekció útján hajtanok végre? Lehet, elismerem, de a másik út csakis a protekció és a korrupció sáros és piszkos útja volna. Tovább megyek kérdéseimmel. Kérdem: lehet-e a teljesítményük csúcspontján túllevő öregebb tisztviselőket megfelelő nyugdíjban részesíteni, lehet-e a minisztériumokban és külszolgálatban elhelyezett, de előrejutni nem tudó tisztviselők előmenetelét biztosítani akkor, ha valahogyan egészséges szelekció útján nem gondoskodunk előmenetelről? Mert ne méltóztassék elfeledni, a minisztériumokban és a külszolgálatban 45—50 éves emberek vannak, akik segédtitkári és titkári rangban a VII. és VIIL fizetési osztályban szolgálnak, anélkül, hogy egyáltalában reményük lehetne az előlép ésre. Még tovább megyek, t. Ház. Lehetséges-e az, hogy a fiatalság problémáit megoldjuk, annak a fiatalságnak problémáit, amelynek feszítőerejét olyan nagyon érezzük napról-napra magunk valamennyien, lehet-e, hogy megoldjuk ezeket a problémákat és elhelyezzük őket anélkül, hogy valahogyan ismét egészséges szelekció útján gondoskodnánk ezek elhelyezéséről. (Müller Antal: Helyes volna, de a törvény beszünteti az-állást! — Petrovácz Gyula: Az öreg elmegy, fiatal nem jön be!) T. Képviselőház! Nem méltóztatnak azt látni, hogy minden állam hadseregében, nálunk is, a legteljesebb mértékben érvényesül a szelekció azért, mert azt a hadsereget egészségessé, erőssé, aktívvá és ütőképessé akarják tenni? Örülök, hogy Magyar Pál t. barátom itt van, felszólítom őt, méltóztassék nekem megmondani: a gazdasági életben, amelyet nem korlátoz a bürokrácia, nem az egészséges szelekció útján választja-e ki a gazdasági élet, a magángazdaság, a bank, a gyáripar és a kereskedelem az ő tisztviselőit, és lépteti elő vagy bocsátja el őket? Ezekre a kérdésekre nemmel felelni csak akkor lehet, ha a pártpolitikát túlságosan közel engedjük ehhez a kérdéshez. (Jánossy Gábor: Ügy van!) T. Ház! A másik ok, amellyel leadandó szavazatomat megindokolni óhajtanám, egy egyszerű statisztika, amely azonban minden elokvenciánál többet mond. A nyugdí jteher 1913ban egész Nagy-Magyarországon 54 millió pengő volt, ima 236 millió pengő. Ebben benne van a 87 millió trianoni nyugdíjteiher is- A személyi kiadások összege — méltóztassék jól figyelni — 1913-ban 556 millió volt a 2-404,394.886 pengőt kitevő egész költségvetésben, tehát az egész budget 23-14%-a, szemben a mai helyzettel, amikor 6. ülése 1938 december 11-én, hétfőn, a személyi kiadások 606,668.000 pengőt tesznek ki az összesen 1.173,285.000 pengőt kitevő költségvetésben. Költségvetés alatt értem az állami költségvetésben a közigazgatási költségvetést és az üzemek költségvetését is- Ehhez igazán nem kell kommentár. Állíthatja-e valaki azt, hogy ezt a terhet ez a trianoni Magyarország elbírja, állíthatja-e valaki a pártpolitika ideengedése nélkül és objektíven azt, hogy nincs itt sürgős szüksége egy racionalizálásnak és ennek kebelén belül egészséges szelekció útján történő létszámcsökkentésnek. T. Ház! A világválság nyomorúsága a felelős, hogy újból és ismételten hozzá kellett nyúlni a tisztviselők álodzatíkászségéhez. De ezenkívül van még egy ok, amelyet a vitában felemlíteni nem hallottam, ez pedig a magyar középosztály felfogása gyerekeinek jövőjét és nevelését illetőleg. Hosszú idők óta figyelemmel kísérem Milotay István képviselő úrnak és Pethő Sándornak, ennek a két kiváló publicistának cikkeit ebben a kérdésben. Eigyelemmel kísérem, hogy ők milyen meggyőző erővel, milyen történelmi visszapillantással figyelmeztetik a magyar középosztályt arra, hogy elérkezett a legvégső ideje annak, hogy a magyar középosztály átalakítsa felfogását gyermekeinek jövőjét és nevelését illetőleg. Igaza van Wolff Károly igen t. képviselő úrnak abban, hogy nálunk a tisztviselő-társadalom jaz igazi középosztály, mert az volt a leghűségesebb ápolója a nemzeti gondolatnak. Igaza van abban is, hogy másutt van egészséges középosztály, amely földbirtokban, házban, iparban, kereskedelemben gyökeredzik; ezzel ellentétben nálunk a középosztály egyre lejjebb kerül, elveszti vagyonát, földbirtokát vagy egyéb ingatlanát és bemenekül a közhivatalokba. (Jánossy Gábor: A háború előtt is íg-y volt!) Nekem eszemágában sines most a múlt tévedéseit és hibáit felhánytorgatni, de kétségtelen, — és itt vagyok hálás a Magyarságnak — hogy kellett a múltban is és immár elérkezett az égető szüksége annak, hogy mi is minden erővel odatörekedjünk, hogy a középosztálynak ezt a hibás vágányokra állított felfogását valahogyan helyes irányokba tereljük.. T. Ház! Nagyrészben ez az oka a most folyó egyetemi nyugtalanságoknak is, mert az a fiatalság látja, hogy ha egyáltalában be fog tudni kerülni közhivatalba, közhivatalnoki kenyér vajmi kevés, keserves és kicsiny lesz. Nagyrészben műveltségünk korábbi beállítottsága is hibás e tekintetben. A pedagógia tenén túlsokáig voltunk konzervatívek. Összetévesztettük az impraktikust az ideálissal. Ennek oka pedig az, 'hogy a XIX. század elején nálunk is a neoklasszicizmus volt divatban, amely az antik római birodalmat tartotta eszményképül. A neoklasszicizmust felváltotta a romanticizmus, amely pedig lényegében impraktikus és ez kihatással volt az iskolára is. (Jánossy Gábor: De szebbé tette az életet!) Lehet, hogy szebbé tette, de hogy praktikus nem volt, az kétségtelen. A romantikus felfogás az anyagiakkal foglalkozást prózainak minősítette, sőt elfajulásaiban az irracionálist, az excentricitást, az impulzivitást, sőt bizonyos tekintetben még a kicsapongás okát is ünnepelte. Mondom, az impraktikust összetévesztette^ az ideálissal, ez volt hatással az iskolákra és ennek hatását érezzük m'a is.