Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-232

Az országgyűlés képviselőházának 23$. ülése 1934 január 16-án, kedden. 209 lenszenv tulajdonképpen az ügyvédi hivatás félreismerésén alapszik. Ma a hitelező nem rokonszenves egyéniség, a hitelező pedig a maga jogát az ügyvéd útján próbálja érvényesíteni. Mindazt az ellenszenvet, amelyet az adósok korában a hitelezővel szemben az emberek, illetve adósok éreznek, átviszik az ügyvédre, pedig az ügyvéd csak kötelességét teljesíti. Az az ügyvéd a rossz, aki elejti a felek érdekeit, nem az, aki megvédelmezi, aki érvényesíti, hiszen az ügyvédi hivatásnak az a lényege, hogy a hitelező jogait érvényesítse és megvalósítsa. Egyébként az igazság az, hogy a magyar nép a fogas fiskálist szereti is. Én magam tapasztaltam kerületemben, hogy az ilyen fogas fiskálisok, ha történik is néha hiba, s a falu népét néha egy kissé keményen meg is fogják, de viszont igazságához is hozzájuttatják. A magyar nép azt mondja, hogy ma nekem, holnap neked, ma elverted rajtam a port, de a legközelebbi igazságkeresés alkalmával elvered a port az ellenfelemen. Ezért szereti a magyar nép a fogas fiskálist és ezért fel is keresi. Ez nem jelenti azt, hogy az a fogas fiskális már most visszaél az ügyvédi hivatás nagy és magasztos természetével, visszaél a hivatása kötelességeivel, ez csak azt jelenti, hogy az a fiskális hűen és becsületesen képviseli ügyfele érdekeit. Aki visszaél, azt maga az ügyvédi kamara fegyelmi hatósága bünteti meg. Egyes ügyvédek túlkapásai és visszaélései miatt nem szabad és nem is igazságos az ügyvédséget általában támadni. (Üqy van! Ügy van!) Az ügyvédi kar közérdekű munkája nélkül — és ezt ismételten hangoztatom — sem a jogszolgáltatás, sem a magyar közélet nem volna olyan magas színvonalú, mint amilyen színvonalon ma, hála Istennek, tényleg van. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) Az ügyvédségnek természetesen vannak nagyon komoly sérelmei. Ilyen sérelme az, hogy bár hivatásánál és képzettségénél foeva ő volna jogosult a joffi élet minden területén felmerülő josri munkákat ellátni, mégis ezt mee kell osztania másokkal, meg kell osztania a királyi közjee^vzőkkel és meg kell osztania a községi jegyzőkkel is. A királyi közjegyzőknek átengedett jogi terület igazán minimális, hiszen meg van mondva és szorosan meg van határozva a közjegyzői törvényben az, hogy mely jogügyleteket kötelesek a felek közokiratba foglalni. Nagyon kis terület ez, —* amint később erre rátérek — amely tehát komoly versenyt nem jelent. Marad a községi jegyzők munkálataival való harc. Ha ezt a kérdést tisztán jogi szempontból nézem és tisztán mint elméleti jogász szemlélem, be kell ismernem, hogy legmagasabb jogi ideálunk, a jogi élet legmagasabb kívánsága az, hogy a jogi élet terén, a jogi forgalom terén arra képesített, hivatott jogászok lássanak el minden jogász,! cselekményt és működést. (Ügy van! a középen.) Ez az ideál, efelé is kell törekednünk, -mert hiszen valóban a legmagasabb közérdek, hogy a jogi élet területén előforduló minden jogi cselekményt az végezzen, aki képzettségénél és hivatásánál fogva erre elsősorban alkalmas. Ha azonban a kérdést a jogi szempontokon felül a gyakorlati élet, a mindennapi élet szempontjából vizsgáljuk, meg kell állapítanunk, hogy a falu népének az az érdeke, hogy a jegyzők magánmunkálatai fentartassanak. A magas jogi szempontnak itt deferálnia kell a mindennapi élet követeimenyei és különösen a falu népe gyakorlati erdekei előtt1848 előtt a községi jegyzőknek alig voltak magánmunkálataik, a jobbágyok apró-cseprő ügyeit intézhették csak, mert hiszen a földbirtokok átruházására — amint tudjuk — a hiteles helyek voltak jogosultak, a földbirtok pedig a földesurak tulajdonában volt. Az abszolutizmus alatt a helyzet egy kissé szabaddá vált és ez az a korszak, amikor a magánmunkálatok területére ment át a jogügy letek és különösen az ingatlanokra vonatkozó adás-vételi ügyletek elvégzése. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Az abszolutizmus alatt, majd különösen 1875-ig, a jogügyletek szerkesztésére semmiféle alakszerűség sem volt előírva, mert az 1852. évi ősiségi nyílt parancs az ingatlanokra vonatkozó jogügyletek eddigi közhitelű védelmét eltörölte és mint tudjuk, az 1858 február 7-i nyílt parancs behozta ugyan a közjegyzői intézményt, amelyet viszont az országbírói értekezlet 1861-ben már el is f törölt. Tehát rövid időre egy kis osztrák intézményként jelentkezett a közjegyzői intézmény. Ennek következtében, különösen 1851 óta, mindenki jogosult volt oMratot 'készíteni. Ebben az időben, főként az 1860 és 1875 közti időben ment át a községi jegyzők kezébe, mint magánmunkálat az okiratok szerkesztése. Átvitte a szükség, az élet, a szokás, a gyakorlati, a mindennapi élet kívánalma. Amikor az 1874. évi XXXIV. te-ket az ügyvédi rendtartásról megalkották, az okiratolás továbbra is szabad tevékenység maradt. Nagyon érdekes. Áruikor tehát legelőször vette kezébe a törvényhozó az ügyvédi hivatás szabályozását s a jogi működés rendezését, az okiratoláshoz nem nyúlt. Miben jelölte meg az ügyvédséghivatását? Amint már mondottam, a feleknek a bíróságok és hatóságok előtt való képviseletében és az ügyvédeket a nem ügyvédek ellen csak a feleknek hatóságok és bíróságok előtt való képviselete területén védte meg, amint ezt az ügyvédi rendtartás 39. §-ából tudjuk. Ugyancsak 1874^ben megalkották az 1874: XXXV. tc-t, a királyi közjegyzőkről, amely törvény ismét szabadon hagyta általában az okiratolás területét és nagyon érdekes, a törvény 54. szakasza csupán a házasfelek közti vagyoni viszonyokat szabályozó jogügyleteket, ajándékozási szerződéseket, hozományokra vonatkozó átvételi elismervényeket, vakok, süketek, süketnémák közti jogügyleteket, tehát a jogügyletek kis területét utalta a közokiratok közé. Az 58. szakasz pedig egyenesen kimondotta, hogy »közjegyző csak közokiratokat vehet fel«, szószerint idézem »magánokiratokat azonban éppen nem«. Viszont, amint látjuk, az 53. § olyan szűk térre szorította a közokiratolást, hogy az okiratok nagy területe továbbra is szabad rendelkezésére állott mindenkinek. Nem változtatott ezen az 1886:

VII. te, sem, a közjegyzői törvény módosításáról szóló törvény sem, amelynek 20. szakasza változatlanul csak közokiratok felvételére jogosítja fel a közjegyzőt. A törvény 21., 22. és 23. szakaszai szerint ugyancsak egész kis területen, házasfelek vagyoni viszonyait szabályozó okiratoknál, házastársak és jegyesek meghatározott jogügyleteinél, ajándékozásra vonatkozó jogügyleteknél, 30*