Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-231
Az országgyűlés képviselőházának ÈS1. ülése 1933 december 18-án, hétfőn. 197 hangsúlyozom, — a művelt emberiségnek politikailag legtehetségtelenebb népétől kölcsönözve azt. (ügy van! Ügy van! balfelől.) örülök annak, hogy a miniszterelnök ár azzal a gesztusával, amellyel kitessékelte a pártból Festetics gróf urat, elszakította magát mindenféle olyan látszatoktól, amelyek a levegőben voltak. Örülök annak, hogy mindig gyé rebbek lesznek a hitlerizmus tormáival éö a diktatúrával való kacérkodások is ebben az országban. (Őrgróf Pallavicini György: Nana!) A.zt hiszem, hogy elsősorban a kormánynak és éppen annak a kormánynak, amely új stílus gondoiatával és jelszavával jött ide, hivatása az, hogy kihúzza ez alól az idegenből importált demagógia alól a talajt és megvalósítsa azt az igazi nemzeti egységet, amelyre mi is legalább annxira vágyódunk, mint önök. (Strausz István: A Szent István-féle egységet!) T. Ház! Még csak egyet. Aki a magyar nemzet történelmét, elsősorban politikai és alkotmányos történelmét ismeri, Î nagyon i jól tudja, hogy a magyar alkotmányba éppen úgy belefér egy óriási nagy reform is, mint ahogy belefér az angol történelmi alkotmányba. A magyar alkotmányba még egy nagyszabású nemzeti forradaloim is belefér. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nekünk nincs szükségünk arra, hogy idegenből importáljunk bármely politikai akcióhoz bármilyen politikai gondolatot és akik ezt megpróbálják, azokkal szembe fogunk szállani. Ezeknek a hazai náciknak pedig azt üzenem, hogy találkozni fogunk, nem is Filippinél, hanem még jóval Filíppi előtt. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Elnök: T. Képviselőház! A napirendi vitát bezárom. Következik a határozathozatal. Miután az elnöki napirendi javaslattal tizemben Peyer Károly képviselő úr olyan napirendi ellenindítványt tett, amely házszabáiyszerüen előkészített ügyre vonatkozik, ezt az ellenindítványt szembe fogom állítani az e'uöki napirendi javaslattal. Amennyiből az elnöki napirendi javaslatot el méltóztatnak fugadni, ez elutasítását jelenti Peyer Károly ^'pviselő úr napirendi ellenindítványának. Kérdem tehát t. Ház, méltóztatnak-e az elnöki napirendi javaslatot, szemben Peyer Károly képviselő úr napirendi ellenindítványával fi fogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) A Ház az elnöki napirendi javaslatot fogadja el, Peyer Károly képviselő úr napirendi c^enindítványát pedig elveti. Az imént hozott határozat értelmében felhatalmazást kérek a t. Háztól arra, hogy a Ház szünetelése alatt esetleg megüresedő választókerületekben az új választások elrendelése, illetve a pótképviselők behívása és a netán érkező meghívások tekintetében a szükséges intézkedéseket megtehessem. Méltóztatnak a kért felhatalmazást megadni? (Igen!) Ha igen, úgy ezt határozatként mondom ki. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jegyzőkönyvet felolvasni. Petrovics György jegyző (olvassa as ülés jegyzőkönyvét): Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyv ellen? (Nincs!) Ha észrevétel nincs, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki s képviselőtársaimnak kellemes karácsonyi ünnepeket kívánva, (Élénk felkiáltások: Viszont kívánjuk! Éljen az elnök!) az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 6 óra 15 perckor,) Hitelesítették : Müller Antal s. h. naplóbíráló-bizottsági Gallasz Ágost Rudolf s. L tagok. kÉPVÍSELÖHÁZI NAPLÓ XIX. 28