Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-231
Az országgyűlés képviselőházának 23 főkép annak tudható be, hogy még a mindennapi kenyerük sines meg, még a mindennapi megélhetésük sincs biztosítva; reménytelenül és kétségbeesetten néznek tehát a jövőbe, hogy mi lesz velük. Azért bátorkodtam ezt az indítványt előterjeszteni, hogy arra kérjem a Képviselőházat, találjon rá időt és módot, — az ünnepekben még nem vagyunk benn, nem lehet azt mondani, hogy az ünnepek már elkezdődtek — szenteljen egy-két napot a szenvedő magyar népnek és találjon módot arra, hogy legalább karácsony ünnepén valamiképpen enyhítsen ezeken a »zenvédésében. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 Petrovics György jegyző: Váry Albert! (Esztergályos János: Juttasson abból a szegényeknek, amit a kartellek harácsoltak össze,) Elnök: Csendet kérek! Váry Albert: T. Képviselőház! Az elnöki napirendi indítványt fogadom el, nem azért, mintha nem osztanám csaknem szórói-szóra mindazt, aimit Peyer Károly igen t. (képviselőtársam a munkanélküliségről elmondott, (Esztergályos János: Miért nem csinálnak valamit! Az állam a munkanélküli éhezőkkel nem törődik!) hanem azért, mert ha mi egy-két napig ezzel a rendkívül súlyos problémával foglalkoznánk, a fölött tanácskoznánk, azzal még nem oldanók meg a munkanélküliség kérdését, sőt tanácskozásainkkal még csak nem is segítenénk. (Esztergályos János: Szüntessék meg legalább a kilakoltatásokat! Ebben a szörnyű télben embertelenség és kíméletlenség, ami ebben, iaz országban történik!) \Elnök: Ismételten kérem a képviselő urat, maradjon már csendben! Váry Albert: Kötelességemnek tartom azonban én is, hogy az igen t. Képviselőház figyelmébe ajánljam, hogy a munkanélküliség problémája valóban a legkínzóbb és legsötétebb problémája korunknak (Farkas István: Evek óta beszélünk róla és a kormány nem tesz semmit!) és e tekintetben valóban erélyesebb intézkedést kellene tennünk s a kormánynak ezzel a kérdéssel közelebbről kell foglalkoznia. A munkanélküliség problémája a mi korunk egyenes tragédiája, mert hiszen millió és millió dolgos kéz, amely dolgozni kíván, nem jut ahhoz, hogy szorgalmas munkájával a mindennapi kenyeret megszerezhesse. (Esztergályos János: Es egynéhány ezer ember valóságos jólétben él!) Nemcsak a jelen kínzó problémája ez, de sajnos, a jövőre is messzi kihatással van, mert hiszen nincs semmiféle társadalom, amely millió és millió dolgos kéz munkáját nélkülözhetné. Feltétlenül megáll a fejlődés és haladás és a jövő ennek folytán szomorú visszaesés képével fenyeget bennünket. Rá kell azonban mutatnom arra, hogy a munkanélküliség problémájának megoldása nem kizárólag állami és közületi feladat, hanem ezen a téren a társadalomnak: is kötelességei vannak. (Peyer Károly: De nem tesz semmit a társadalom!) Es ha az állani és a közületek a maguk szerény anyagi viszonyai között nem képesek gondoskodni arról, hogy minden munkáskéz munkát kaphasson, legalább csak annyit, hogy mindennapi kenyerét megkereshesse, (Peyer Károly: De azt nem teszik meg!) úgy a társadalomnak önvédelmi kötelessége munkaalkalmakról gondoskodni. Természetesen ezek csak szép elvek, szép óhajok, szeretnek, hogy úgy legyen, viszont . ülése 1933 december 18-án, hétfőn. 191 aki tárgyilagosan ítéli meg a mi nyomorúságos helyzetünket, nagyon jól tudja, hogy minden egyes munikaalfcaloan-tereanitesnel újabb és újaíbb akadályokba ütközünk, (Peyer Károly: Miért nem adnak munkanélküli segélyt?) mert a társadalom gazdasági ereje fogyatkozóban van. Immáron, sajnos, azon az úton járunk, hogy. még azok is, akik eddig munkát tudtak adni, ima már, ha nem is segélyre, de mindenesetre kíméletre szorulnak, nehogy ők maguk is tönkremenjenek. (Esztergályos János: Ez az önök politikájának következménye!) Ezt az igen t. képviselő úr sem hiszi, (Esztergályos János: De igen, meg vagyok róla győződve!) mert hiszen sokkal intelligensebbnek tartom, semhogy ne ismerné ennek a problémának az egész világra szóló komolyságát és megoldhatatlanságát. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Felkiáltások a szélsőbalodalon: — Nem segítenek! — Esztergályos János: Csak nagyhangú frázisokat ad a kormány! — Peyer Károly: Az egész kormányzati politika szónoklásban merül ki.) Elnök: A képviselő urakkal szemben kénytelen lennék erélyesebben fellépni. Ne zavarjáik a képviselő urak se a tárgyalást, se a bekövetkezendő ünnepi hangulatot. (Peyer Károly: Szép kis ünnepi hangulat ez.) Ez tényleg nem az. (Farkas István: A nyomorgóknak is van valami szavuk!) Váry Albert: A társadalomnak önvédelmi kötelessége, hogy a munkanélküliség kérdésének szörnyű veszélyét lehető áldozatokkal gyöngítse és én a magam részéről azzal a kéréssel fordulok úgy a kormányhoz, mint a társadalomhoz, hogy ezt a kérdést nagyon komolyan vegye kezébe és igyekezzék valamely intézkedéssel, megfelelő munkaalkalmak teireantésével, bármely áldozat árán is, ha nem is megoldani, de legalább enyhíteni. (Peyer Károly: Legalább eozinos búzát adjanak!) Rá kell azonban mutatnom arra, hogy a. munkanélküliség rettenetes problémái közül szinte sötéten mered felénk és fenyeget bennünket az állásnélküli diplomás ifjúság elhelyezésének problémája. (Peyer Károly: Egyre megy, diplomás^ vagy cmean 'diplomás, mind éhezik! Egyformán lapátol havat!) Szörnyű ezt látni! Megmondom, t. képviselőtársam, miért emelem ezt ki külön. A szellemi munkanélküli ifjú és a szellemi munkanélküli munkás a legszörnyűbb veszélye egy magántulajdonon alapuló társadalmi és gazdasági rendnek. (Farkas István: Mondjanak le a rektorok, a tanár urak a hármas fizetésről!) Ezt azért emelem ki, mert keserűen látjuk mi, akik a társadalom szociális és gazdasági kérdéseit szívünkön hordjuk, mitnt tolódik balra az ifjú: ság gondolkodása. Szinte rossz hallgatni, hogy az a sok állástalan diplomás ifjú ma már milyen hangon beszél arról a társadalmi gazdasági rendszerről, amelyben él s , amely rendszer sajnos, a mai nehéz viszonyok között megfelelő állást és kenyeret nem tud nekik: biztosítani. Fáj haliani, hogy miként beszélnek az öregekről, miként beszélnek mindazokról, akiknek még ma van valamijük. Kétségtelen, hogy ez a nyugtalankodó, lázadozó állástalan ifjúság a mai társadalmi és gazdasági rendre a legnagyobb veszélyt jelenti. Ennek következtében elsősorban ezt a kérdést kell a kormánynak megoldania, annál is inkább- mert hiszen talán a rendelkezésre álló erők elegendők arra, hogy ez a kérdés megoldható legyen és a közhivatalokban megfe27*
