Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-230

Az országgyűlés képviselőházának %$0. bizonyítékokkal szemben, amelyeket az ellenzék résziéről a javaslattal szemben felhoztak és amelyek szemléltették, dokumentáltatták azt, hogy a javaslat nem éri el sem azokat a pénzügyi célokat, amelyeiknek képviseletére itt a pénzügyminiszter úr vállalkozott, sem azokat a szociális célokat, amelyeket a többség, vagy a kormány részéről neki tulajdonítanak, hogy nem fogja betölteni azt a hivtatást, amelyet az állástalan ifjúság szempontjából neki szántak, a többségi oldalról alig kaptunk valami ellenbizonyítékot, alig kaptunk valami tárgyi ellenvetést, ha nem marad más bizonyíték gyanánt, csak az a nagy vívódás, amelyről Maday t. képviselőtársam vallomásszerű megemlékezést tett, akkor azt hiszem, nemlehet^ vitás az, hogy a tegnapi szavazás tulajdonképpen csak formailag döntötte el ennek a javaslatnak a sorsát, nem meggyőződés szerint, nem a lelkek igazi meggyőződése és belátása szerint. (Ügy van! Ügy >van! a baloldalon.) Nem is lehet ez másként, t képviselőtársaim. Mindnyájan érezzük azt, — a t. túloldal tagjai ugyanúgy, mint mi — hogy ennek a javaslatnak rendelkezései voltaképpen továbbmélyítik a függőségnek, a társadalmi függőségnek, az államhatalomtól és a kormányzati hatalomtól vialó függőségnek azt a viszonyát, amelyet az elmúlt 15 esztendő alatt, sajnos, kormányintézkedések nélkül is maga a trianoni válság és az úgynevezett világválság gazdasági következményei amúgyis széles társadalmi osztályokra kiterjesztettek. Hiszen láttuk azt, hogy a gazdasági, a szociális okok következtében, amelyek az állami beavatkozást egyre szélesebb területekre terjesztették ki az elmúlt 15 év alatt, megszűnt olyan társadalmi rétegek függetlensége is az államhatalommal és a kormányzattal szemben, amelyek eddig úgyszólván biztosítékát jelentették a szabad gondolkozásnak és a szabad politikai meggyőződésnek a kormányzattal és az államhatalommal szemben. Azok a gazdasági intézkedések, amelyeiket a gazdasági válság tett szükségessé a kormány pénzügyi, adó- és hitelpolitikája, mindezek kiterjesztették a függőségnek ezt a viszonyát a gazdatársadalom legkülönbözőbb rétegeire, a kisgazdákra éppen úgy, mint a nagybirtokosokra, kiterjesztették az iparos- és a 'kereskedőosztályra és kiterjesztették az addig még szabadfoglalkozásúaiknak nevezett értelmiségi osztályok legkülönbözőbb kategóriáira is. T. Képviselőház! Ez a javaslat szomorú példája és dokumentuma annak, hogy ha mi tovább lm együnk ezen az úton. a viszonyokhoz még hozzáadunk szántszándékkal egy pluszt, egy többletet az államhatalom, a kormányzati hatalom elhatározásaihoz, amelyek mind ugyanebben az irányban viszik, fajitják és mélyítik tovább" ezt a függőséget. Semmit sem tanultunk, sajnos, a Károlyi-forradalom tanulságaiból, {Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) azokból a tanulságokból, amelyeket a tisztviselőtársadalomra vonatkoztatva is ez a forradalom, a háború vége és az utána következő forradalmi mozgalmak olyan megdöbbentően odatártak az egész magyar nemzeti társadalom elé. Lesznek még itt olyanok, akik emlékezni fognak arra, hogy a háború utolsó évei alatt az akkori pénzügyi kormány szinte szórólszóra ugyanezt a politikát követte a tisztviselőtársadalommal szemben. Teleszky János pénzügyminiszter, aki a háború utolsó éveiben a kezében tartotta az ország pénzügyi kormányát, a tisztviselői társadalom fizetésének állandó csökkentésével szerette volna megtafflésé, 1933 december 15-én, pénteken. 151 lálni a növekvő háborús kiadások, költségek fedezetét. Ezzel elérte az akkori kormányzat azt, hogy a legmélyebb elkeseredésbe taszította a tisztviselői társadalmat, és az ezzel a társadalmi kategóriával összefüggésben élő egyéb foglalkozási ágakat és rétegeket is. Akkor is a kormányhatalomra bíztunk mindent, annak a kezében koncentráltunk minden hatalmat és megfeledkeztünk róla, hogyha ez a polgári kormányzat a forradalmi megrázkódtatások következtében el találna esni, meg találna inogni, hogyha a helyét új forradalmi tényezők foglalják el, akkor nem lesz ezekkel szemben egy olyan független társadalom, amely állami hatalom nélkül is kezében a társadalmi öntudatnak, erőnek és önérzetnek fegyvereivel szembe tud szállni egy ilyen kísérlettel. így történt meg az, hogy, sajnos, a magyar tisztviselői társadalom akkori vezető tényezői közül, úgy, amint az egész társadalom vezető tényezői .közül is sokan, meginogtak és odaálltak e mellé a forradalmi kormányzat mellé, rossz példát adva ezzel a társadalom szélesebb rétegeinek a megalázkodás és az alkalmazkodás tekintetében. Ennek a forradalomnak szocialista vezető tényezői, akik emlékirataikban örökítették meg a forrprinlom lefbl^s^t és az ott szerzett tapasztalataikat, elmondják, hogy hogyan történtek meg egyszerre ezek az óriási változások a magyar tisztviselői társadalom és az értelmiségi társadalom legelőkelőbb rétegeiben. Kár, hogy ez a példa olyan hamar kiesett az emlékezetből. (Homonnay Tivadar: Könnyen felejtünk!) Ez a példa kellett volna, hogy meggyőződésünket emelje ezzel a tendenciával, ezzel az irányzattal szemiben. Arra kellett volna törekedni, hogy az alárendeltség, a túlzott kormányzati gyámkodás, a fensőbbségnek biztosított túlságos beavatkozás helyett önérzetet és függetlenséget adjunk ezeknek az értelmiségi kategóriáknak. Ehelyett az irányzat helyett az ellenkező irányzatot hagytuk és hagyjuk még mindig egyre nagyobb mértékben érvényesülni. A t. kormány azt hiszi, minden kormány azt hiszi magáról, hogy ő fog örökre ezen a helyen maradni, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Ezt igazán nem hisszük!) Koncedálom, hogy a kormány azokat a jogokat, amelyeket magának ebben a javaslatban biztosít, jóhiszeműleg, jóhiszeműségének tendenciájával és meggyőződésével akarja majd a jövőben érvényesíteni a tisztviselőkkel szemben, de megfeledkezik arról, hogy helyére más kormányzat is jöhet, megfeledkezik arról, hogy jöhet egy olyan kormányzat, amelynek irányzata teljesen ellenkezik azokkal a nagy nemzeti célokkal, ellenkezik a társadalmi evolúciónak, egyensúlynak, megnyugvásnak céljaival, amelyeket, azt hiszen, ez a kormányzat is szem előtt tart. Ez a javaslat egy más irányzatú kormány kezében óriási fegyver lesz arra, hogy pártpolitikai célok, esetleg romboló pártpolitikai célok érdekében használja fel, a függőségnek, azt mondhatnám, a szolgaiságnak kötelékeinél fogva, a neki annyira kiszlogáltatott tisztviselői társadalmat. (Homonnay Tivadar: Tisztviselő-Trianon!) Sajnos, ez a javaslat egy újabb lépést jelent a lejtőn, a lecsúszásnak azon az útján, amelyen mi annyira eltávolodtunk az utóbhi 3—4 évtized alatt a tiszviselő fogalmától, attól a fogalomtól, amely valamikor a tisztviselőt nem az egyes pártok, nem is a változó kormányok ^ szolgáiának, vagy alkalmazottjának, vagy képviselőiének, hanem egyedül és kizárólag a mindig változatlan ,az egyes páxtírányzatoktól és kor-