Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-229

Az országgyűlés képviselőházának 229. ülése 193$ december 14.-én, csütörtökön. 115 sem tudom elfogadni azért, mert alkotmányjogi aggályokat táplálok. Ugyanígy nem találom kielégítőnek ennek a rendelkezésnek az álláshalmozások megszüntetésére vonatkozó részét sem. Én nem csak azt tartom álláshalniozónak, aki a közpénztárból élvezett nyugdíja mellett még mas fizetést is kap, ugyancsak közpénzből, hanem még inkább és még súlyosabban megítélendőnek tartom azt, ha valaki a közpénztárból élvezett nyugdíja mellett még másutt is kap a gazdasági életben jövedelmet. (Úgy van! balfelől. — Sir Robert Gower és William M abatte angol képviselők megjelennek a Ház karzatán. Hosszantartó lelkes éljenzés. A képviselők helyükről felállva tapsolnak.) T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy beszédemet rövid időre félbeszakítsam és üdvözölhessem a magyar parlament nevében az itt megjelent angol notabilitásokat, (Élénk éljenzés és taps), akik lehetővé tették Bethlen István gróf és Eckhardt Tibor képviselőtársainknak azt, hogy az angol birodalomban, illetőleg Londonban a mi trianoni fájdalmunkról és a minket Trianonban ért igazságtalanságokról előadásokat tarthattak és ezzel az egész világ figyelmét felhívhatták a mi igazunkra. Isten ihozta és tartsa őket! (Megújuló hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) Folytatva fejtegetéseimet, az álláshalmozások szempontjából nézőpontom az, hogy kevésbé tartom megengedhetőnek azt, hogy valaki olyankor kapjon az állampénztárból nyugdíjat, amikor egyéb, a gazdasági életben elfoglalt állásánál fogva őt nagy jövedelem illeti meg, úgyhogy erre nincs is ráutalva. Az a tisztviselő kétségtelenül sokkal jobban töltötte be az ő tisztviselői ügykörét, aki működése idején nem tudott magának semmi más összeköttetést teremteni, csakis a saját hivatali feletteseinek jóindulatát és ezeknek révén kapott nyugdíjazása után még egy másik mellékjövedelmet is ugyancsak közpénztárból, mint az a tisztviselő, aki már hivatalában kifelé kacsingatott, a nyugdíjazás utáni elhelyezkedés lehetőségét kereste kint a gazdasági életben, bankoknál, vagy másutt és ezért vagy már akkor akként viselkedett, hogy ezt az állást elnyerhesse, vagy pedig ott bent szerzett összeköttetéseit és hivatali tudását bocsátotta áruba az illető vállalatnak azért, hogy ezt az állam kárára és a vállalat javára később érvényesítse. En tehát nem tartom, kielégítőnek a törvényjavaslatot és azt kívánom, hogy úgy módosítsák, amint Bassay Károly igen t. képviselőtársam kívánta módosítani, (Helyeslés bal felől.) szóval a szerzett jogok tiszteletbentartása mellett ,is szisztáljon addig a nyugdíjjogosultság, amíg egyébként megvan az életlehetősége. Mert elsősorban az adózóképesség és az adóteher nagysága jön tekintetbe ebíből a szempontból. Még a törvényjavaslatnak azt a rendelkezését is kifogásolom, ahol a létminimum 300, illetőleg 200 pengőben van megállapítva, mert ezt ennek kell minősítenem. Az ilyen megállapítás ma nagyon veszélyes és egyáltalában nem tartom igazságosnak azért sem, mert csak egy tekintetben volna szabad ezt arányba és vonatkozásba hozni, ez pedig a volt tisztség és a volt tisztségben élvezett fizetés. Amikor egy húszholdas gazdának a mai gazdasági viszonyok között, ha nullára van is értékelve az egész vagyona, az egyik mezőgazdasági kamara megállapítása szerint jöveKÍPVISELÖHÁZI NAPLÓ XIX. delme olyan csekély, hogy családjával együtt munkálkodván, csak napi 30 fillér bért tud megkeresni, akkor nem lehet arról szó, hogy itt a tisztviselők részére azt mondjuk, hogy 300, illetőleg 400 pengőn alul már nem szabad az illetményből elvenni. Minden körülmények között azt kell néznünk, hogy milyen fizetést elvezett előzőleg és milyen volt előzőleg a jövedelme. Minthogy tehát a törvényjavaslat mindezekben azt a célt, amelyet céljául kitűztek, meg sem közelíti, az erre felhasznált eszközöket pedig antiszociálisán, illetve félrendszaballyal akarja csak érvényesíteni, ezért nincs módomban a törvényjavaslatot általánosságban sem elfogadni. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző.- Büchler Jószéf! Büchler József: T. Képviselőház ! Amikor ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk, megnézem, vájjon milyen indokok azok, amelyek miatt a kormány ezt a törvényjavaslatot benyújtotta. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Azt kell látnom, hogy gyengeségből nyújtotta be ezt a javaslatot, nem pedig azért, mintha ez a kormány erős volna, mint ahogyan szeretné elhitetni a közvéleménnyel és hirdeti önmagáról. Ez a kormányzati rendszer és ez a kormány nem lehet erős sem politikailag, sem gazdaságilag. Politikailag nem lehet erős azért, mert állandóan fenyegetőzik hol jobbra, hol balraMárpedigaz a kormány, amely befelé, a saját polgáraival szemben fenyegetőzik, nem erős, hanem gyenge. Történeti tény, hogy soha kormány olyan gyenge nem volt, mint amilyen volt ezelőtt 16—17 esztendővel, amely kormány állandóan a legjobban hangoztatta az «eltaposom» és «eltiprom» jelszavakat. Azt látjuk, hogy hiába volt minden fenyegetőzés, hiába voltak ezek a jelszavak, hiába volt statárium, a nép meghozta a maga verdiktjét: a nép ítélt. Ugy tűnik fel nekem, hogy a mai kormányelnök fenyegetései is ezt az ítéletet váltják ki. Ahogyan Anatole Prance mondja egyik könyvében, mintha csak a hangyákat látnám, amint egy-egy fűszálat állítanak gátképpen a hegyekből jövő patak elé. De nem lehet ez a kormány erős gazdaságilag sem. Egy kormány, amely olyan költségvetéssel dolgozik, mint amilyen az 1933/34. évi költségvetés és amellett ezzel a javaslattal egy 3'5 millió pengős megtakarítást akar elérni, nem lehet erős. Az 1933/34-es költségvetésben az állami kiadások kitesznek 764,900.000 pengőt, az üzemeknél 408 millió pengőt, vagyis összesen kitesznek 1.173,000.000 pengőt. Ilyen költségvetés mellett 3'5 millió pengő megtakarítására egy ilyen törvényjavaslat benyújtása nem lehet más, mint a gyengeség jele. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mert nincs másról szó mint arról, hogy összesen 3 ezreléket — tekintettel arra, hogy a költségvetés 1173

t millió pengőt tesz ki az üzemekkel együtt és 3*5 millió pengőre rúg az az összeg, amely kontemplálva van — megtakarítsanak ezzel a törvényjavaslattal, ha ez törvényerőre emelkednék. Vagy igaz ez és akkor nem érdemes megosi; nálni, vagy nem igaz, hogy csak 3'5 millió pengő a megtakarítás és akkor a pénzügyminiszter úr nem mutatja ki őszintén a szamokat, nem mondja meg, hogy valójában ez a törveny-