Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-228

94 Az országgyűlés kêpviséloJtâzânak 2, lenti, hogy ebből az ínséges nem tudja sem magát, sem családját eltartani, szóval nem tudja az ínségét sem enyhíteni, sem megszüntetni. Azok a filléres napszámok, amelyeiket a miniszter úr rendelete alapján az egyes hatóságok fizetnek, — tessék elhinni miniszter úr — megcsúfolását és meggyalázását jelentik a munkának, a munka fogalmának. Azzal a szociális hátránnyal is járnak ezek, hogy a niagánipar és a magánvállalkozás igazodik ezekhez az inségbérekhez, holott megfordítva kellene lenni: az inségbéreket állapítsák meg a magániparban és a magánvállalkozásokban fizetett bérek szerint. Most ez megfordítva történik: a magánvállalkozás és a magánipar rászokik az inségbérek nívójára, és ha egy munkás kevesli az ő munkájáért fizetett bért, mert hiszen keveset is fizetnek neki, akkor azt kapja a tányérjára, hogy ha inségmunkás volna, akkor még ennyit sem keresne, illetve akkor sem keresne többet. Ez igen káros és veszedelmes, nemcsak a munkásság szempontjából, hanem azért is, mert ez végső eredményben aláássa, alámossa az egész gazdasági életet. Ha ugyanis a f ogyasztóképességet, a vásárlóképességet szisztematikusan elpusztítják, akkor elpusztítanak mindent, (Ügy van! Ügy wan! a szélsőbáloldalon.) elpusztítják a gazdsági élet alapját, az adózási alapot, úgyhogy végeredményben azután itt áll az egész ország kifosztva és lerongyolódva. Az inségakeiónak másik hibája az, hogy utasították a különböző hatóságokat atekintetben, hogy az inségakció fedezésére sem póthitelt ne kérjenek és ne engedjenek, sem hitelátruházásihoz ne folyamodjanak. Ez az egész inségakciót veszélyezteti, mert a helyi inségadó, amelyet engedély alapján egy évre vetnek ki, amelyből azonban csak egynegyed vagy kétnegyed rész szokott befolyni, egészen bizonyosan elapad februárra vagy márciusra, és ha nincs póthitel vagy hitelátruházás, akkor megáll az egész akció. T. Képviselőház! Az is hiba, hogy a hatóságok túlságosan rigorózusan vizsgálják az egyes Ínségre szoruló családok gazdasági, szociális helyzetét. Ez megint nem volna baj, ha megfelelő nívót fogadnának el a létminimum alapjául; most azonban nem így csinálják. A környék egynéhány városában azt vizsgálják, hogy egy egész családnak — akárhány^ tagból is áll az a család, állhat az 10 tagból is — mennyi az összjövedelme, éö ha mondjuk, egy hat-nyolc vagy tíztagú családnál» ahol a családfő otthon végzi a házimunkát, takarít, megfőzi a krumplilevest, bepólyálja a kisgyereket, az apró gyermekek eljárnak a gyárba dolgozni vagy koldulni az utcára, vagy újságot árulni és néhány fillért keresnek, ha ennél a nagyobb családnál megállapítják azt, hogy az összes családtagoknak — valamennyinek együttvéve — 50 pengő összjövedelmük van havonként, akkor ezeket törlik a rászorultak listájából. (Felkiáltások a szélsőbáloldalon: Hallatlan!) T. Képviselőház! Ez nem szociális szempont, ez nem szociális gondoskodás, ezért valóban kár az adózókat megnyomorítani, de ha már megnyomorítják őket, közöttük a munkásokat is, mert hiszen a kereseti adó és a jövedelemadó egy részét a munkások és alkalmazottak fizetik, akkor ne tessék egy családnak 50 pengős létminimumot megállapítani, hanem egy komoly nívót tessék alapul venni es enn^k alapján megállapítani, hogy ki szorul rá az inségakció jótéteményére és ki i em, A mi kérelmünk tehát az, mélyen t. minister úr, hogy az inségakciót haladéktalanul ia. ülése 1933 december 13-án, szerdán, dítsák meg. (Helyeslés a szélsőbaloldalon) Ne spóroljanak december közepén 10—12 fokos hideg mellett, (Farkas István: A legnagyobb télben vagyunk!) amikor családok százezerszámra egész nap a rongyos paplan alatt húzódnak meg, mert nem tudják befűteni szobácskájukat. Ne tessék ilyenkor márciusra es áprilisra spórolni, hanem tessék megindítani az inségakciót abban a keretben, amelyet a céladók lehetségessé tesznek, vagy még azon túlmenőleg is. A mi felfogásunk ugyanis az, hogyha lehet az agrártársadalom támogatására 250 milliós bolettát és ezt a legutóbbi törvény alapján megszavazott összeget folyósítani és felhajszolni, akkor tessék fedezetet találni arra is. hogy a sok százezer ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági munkás és tisztviselő, illetve nyomorgó család megsegítésére is álljon megfelelő összeg rendelkezésre. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Ez lantosabb, mint a másik!) Másik kérelmünk az, hogy a kormány lássa el a közületeket megfelelő fedezettel és necsak ígéreteket tegyen, mert értesülésem szerint, csak ígéreteket tett. Nagyon örvendenék, ha a miniszter úr megcáfolná ezt az értesülésemet, mert lehet, hogy azon néhány napnyi Spannung alatt, amióta interpellációmat beírtam, történtek folyósítások. Amikor én néhány nappal ezelőtt információt kaptam, akkor még csak ígéretek voltak az egyes közületek birtokában, pénzt még egyik sem látott, pedig pénz nélkül nem tudják megindítani az inségakció ikat. További kérelmünk az, hogy ezt az ínségadót, ezt a céladót, amelyet kivetettek és amely befolyik, a kormány ne fordítsa más célra. Talán nem szerénytelen kívánság az ínségesek nevében az, hogy a kormány ne keressen az ínségesek kenyérmorzsáin, hanem azt, amit erre a célra kivetettek, a kormány valóban erre a célra fordítsa, erre a célra adja ki és ne keressen fedezetet ebből az összegekből más kiadásokra vagy más célokra. Ha kevés az adó, — mint ahogy lehetséges, hogy keyés lesz, mert a nyomorúság nagyobb, az adózóképesség pedig kisebb lett az idén, mint amilyen volt a tavaly — akkor nagyon kérem a kormányt, hogy valahonnan, akárhonnan vegye elő az erre a célra szükséges összeget. Ahogyan elő tudott venni hatalmas nagy összegeket más, nem ínségben lévő, hanem csak bajban lévő társadalmi osztályok számára, amelyeknél csak arról van szó, hogy a gazdagodás talán lassúbb lesz, a vagyongyűjtés talán megáll valamennyire, vagy talán más, nem tudom, milyen bajok mutatkoznak, de semmiesetre sem mutatkoznak ínséges jelek. Ha ezekre a célokra ••' van pénz, akkor legyen az éhezőknek, az ínségeseknek a megsegítésére is a kormánynak megfelelő pénzforrása, amelyhez nyúl akkor, amikor erre szükség van. Kérelmünk az is, hogy azoknak az ínségbizottságoknak a munkáját, amelyek a miniszter úr rendelete alapján jöttek létre az egyes közületekben, a kormány^ ne hátráltassa, hanem segítse elő és ne nyírbálja meg azokat a költségvetéseket, amelyeket ezek az ínségbizottságok, merem állítani, nagyon zsugorian — néhányat láttam—és nagyon rigorózusan szabtak meg. Ne csorbítsa, ne csonkítsa, ne^ csökkentse a kormány ezeket a költségvetéseket, hanem hagyja meg azokat, mert nagyon-nagyon megbízhat bennük, higyje meg a miniszter úr. Vizsgáljon néhányat felül és hasonlítsa össze az ottani szükségletekkel és viszonyokkal s