Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-215
Az országgyűlés képviselőházának 215. liség megszüntetésével, a belső vásárlóképesség növelésével a kormány nem jön. Amíg ezt a programmot a kormány meg nem valósítja, addig csak írott malaszt lesz minden és addig csak a hitelintézeteken segít, ellenben magán a dolgozó társadalmon és a mezőgazdasági érdekeltségen egyáltalában nem segít. Aki az utóbbi évek gazdasági politikáját, különösen a mezőgazdasággal kapcsolatos gazdasági politikáját figyelembe veszi, az láthatja, hogy évről-évre mindig és mindig azon töri a fejét a mostani kormány és az előző kormány, a Bethlen-kormány is azon törto fejét, hogyan tegye rentábilissá a gazdálkodást, a mezőgazdaságot. Látjuk, hogy évről évre hoztunk és hozott az ország hatalmas nagy áldozatokat anélkül, hogy ezeknek gyakorlati eredményük lett volna és a gazdákon mindazok az áldozatok, amelyeket az ország hozott, nemhogy segítettek volna, hanem ellenkezőleg, a magyar mezőgazdák évről-évre még súlyosabb adósságokkal küzdenek, mint amilyenekkel küzdöttek évekkel ezelőtt. Amikor 1931-ben a Bethlen-kormány bevezette a bolettát, ezt mint egyedül üdvözítő megoldást találta a mezőgazdaság szanálására. A következő évben megújították, ebben az évben is megújították és látjuk, hogy a boletta bevezetésével odáig jutottunk, hogy ebben az országban a legolcsóbb a búza és a legmagasabb a kenyérnek az ára egész Európában. Elhibázott politikának kell tehát tekinteni a segítésnek mindazt a módszerét, amelyet a kormány az utóbbi években megpróbált. Lehetetlen is megvalósítani, törvénybe iktatni és a gyakorlatba átvinni a segítésnek azt a módszerét, amikor a kormány az egyik társadalmi osztályon úgy akar segíteni, hogy legyöngíti a másik társadalmi osztályt, ennek életerejét elszívja, kiszivattyúzza, tönkreteszi, elszegőnyíti, fogyasztóképtelenné teszi, hogy ezzel a fogyasztóképtelenséggel valahogyan igyekezzék segíteni a másik gazdasági érdekeltségen. Ha végignéznek önök azon a segítési rendszeren, amely itt folyt, ha végignéznek azokon a különféle akciókon, amelyek a legutóbbi tíz évben ebben az országban voltak, láthatják, hogy volt itt mindenféle akció, volt itt hízlalási segély, volt itt zöldségsegély, volt itt tyúkkölcsön, volt itt boletta, volt mindenféle segélyezése a világon a mezőgazdasági érdekeltségnek. Ezek mind óriási összegeket emésztettek fel az állam pénzéből, anélkül azonban, hogy bármi tekintetben is közelebb hoztuk volna a problémát a megoldáshoz és bármi tekintetben is segítettünk volna a mezőgazdaságon. Há olyan intézkedésekkel jöttek volna, amelyek a mezőgazdaság létfenntartását elősegítették volna, ha olyan javaslattal jött volna a kormányzat, amely rentábilissá tette volnai a mezőgazdiaisági termelést ebben az országbtaln, akkor mi mindannyian (készséggel hozzájárultunk volna, mert mi is felvettük programmunkba és mi is hangoztatjuk, hogy a mezőgazdasági termelés rentabilitásával lehet ezt az országot talpraállítani. A talpraállítás módszere azonban elhibázott volt a múltban és elhibázottnak tekintjük azt a módszert is, amelyet a kormány most akar megvalósítani, Próbált a kormány segíteni a mezőgazdákon avval, hogy a tejfogyialsztás szempontjából Budapestet zárt területté minősítette és megdrágította a munkanélkülieknek, a szegényeknek, a rokkantaknak, az öregeknek, a csecsemőknek tejét itt a fővárosban. De azt látjuk, hogy ez sem segített, ez sem jelent a mezőülése 1933 november 17-én, pénteken. 53 gazdának segítséget. Olvassuk és napról-napra felhangzik az a hír, hogy a burgonya eladása szempontjából is zárt területté nyilvánítják Budapestet és megint olyan segítséget akarnak nyújtani a mezőgazdáknak, amely a bolettához és a tejre vonatkozó intézkedéshez hasonlóan, ismét a városi lakosságot és elsősorban a főváros dolgozó társadalmát fogja sújtani, anélkül azonban, hogy bármi tekintetben segítene és megoldaná azokat a problémákat, amelyeket a kormány intézkedéseivel meg akar oldani, (Büchler József: Egész Budapest már csak krumplival él!) Ezért felteszem a kormányhoz a kérdést: vájjon mikor látja elérkezettnek az időt arra, hogy más társadalmi osztályok felé is ugyanazt a segítőkezet nyújtsa, amelyet nyújt a mezőgazdasági érdekeltségek, elsősorban a nagybirtokosok felé. Felhívom! a kormány figyelmét arra, vájjon látja-e azt a mérhetetlen nyomort, amelyben a munkanélküliek vannak, akik évek óta nem tudnak elhelyezkedni sem az iparban, sem a kereskedelemben és mégis azt látjuk, hogy az ipari, iá dolgozó munkások megélhetését a különféle kormánytintézkedésekkel álliaindóan rosszabbá -tették, állandóan súlyosbították, kereseti adójukat állandóan emelték, a munkásság szempontjából fontos élelmicikkék, fogyasztási cikkek árát ia közvetett adókkal állandóan növelték. A tisztviselői kategóriákra vonatkozólag ugyanezt a rendelkezést és ugyanezt az intézkedést kell sérelmeznünk. Az iparos és a kereskedő, különösen a kisiparos és a kiskereskedő sorsa teljesen elviselhetetlen ebben az országiban ós a kormány^ egyoldalú intézkedésekkel ezeknek a dolgozó rétegeknek helyzetét még súlyosbítani is akarja, ezektől a rétegektől még áldozatokat is kíván olyanok részére, akik tulajdonképpen egyáltalában nem is • érdemlik meg az áldozatot, akiknek részére már bőségesen hozott áldozatot ez az ország. Ugyanezt a kritikát kell elmondanom és ugyanezeket lehet megállapítanom a szabadfoglalkozásúakra, az orvosokra, az ügyvédekre, a mérnökökre, a tanárokra vonatkozólag is, akiknek sorsa szintén teljesen elviselhetetlen a kormány helytelen gazdasági politikája folytán. Ezért azt hiszem, aki a szellemi foglalkozásúakkal érintkezik, aki ezeknek felfogását ismeri, az velem egyetértőleg megállapíthatja, hogy nem súlyos kritika, ha azt mondóin, hogy a szellemi proletariátus olyan sorsba jutott ebben az országban, hogy teljesen bolsevizálódik, hacsak a közeljövőben komoly segítés nem fog történni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Buchinger Manó: Gerstliesül! — Farkas István: Bizony, nines gerstlije sem a középosztálynak!) Ha tehát ilyen a helyzet ebben az országban, akkor nem tudom megérteni, hogy a kormány miért nem hallgatja meg ezeknek az érdekeltségeknek szavát, miért süket a kormány akkor, amikor az iparos-, a kereskedő-, a munkás- és a tiszviselő-kategóriáyal áll szemben, és miért csak egyoldalú gazdasági politikát folytat a mezőgazdasági érdekeltségek javária, {Folytonos zaj a jobboldalon. — Kabók Lajos: így nem lehet tanácskozni! — Elnök csenget.) amely egyoldalú gazdasági politika segíteni akar és segíteni fog a hankokon, a hitelintézeteken, a karteleken, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és azokon a nlajgy mezőgazdasági üzemeken, melyek iái segítést egyáltalában nem érdemlik meg, mert a kormánynak éppen a mostani időt, a mostani eladósodás idejét kellene felhasználnia arra,
