Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-215

âO Âz országgyűlés képviselőházának 21 mében, a közigazgatási bírósághoz panasszal lehet élni. Minthogy pedig azt, hogy a választás sza­bályszerűen iolytattatott-e le, vagy nem, a fentebb ismertetett eljárás van hivatva meg­állapítani, a járási főszolgabíró eljárásának fegyelmi felelősség szempontjából való meg­vizsgálását a választás törvényességének jog­erős eldöntéséig függőben tartom. Ez okból utasítottam a vármegye alispán­ját, hogy a választás ügyében hozott jogerős döntésről tegyen hozzám annak idején jelen­tést. Kérem válaszom tudomásul vételét. Buda­pest, 1933. évi október hó 11-én. KereszteS­Fischer Ferenc s. k. belügyminiszter.» Elnök; Az interpelláló képviselő úr nincs jelen. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a belügy­miniszter úr írásbeli válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) .A Ház a választ tudomásul veszi. Következik a belügyminiszter úr írásbeli válasza Kun Béla képviselő úrnak Tóth Sán­dor tiszaroffi lakosnak a független kisgazda­párt megalakításával kapcsolatos hatósági zaklatása miatt folyó évi július hó 5-én előter­jesztett interpellációjára. Kérem a jegyző urat, hogy a belügymi­niszter úr írásbeli válaszát felolvasni szíves­kedjék. Frey Vilmos jegyző (olvassa): «Tisztelt Képviselőház! Kun Béla országgyűlési kép­viselő úr a Képviselőház 1933. évi július hó 5-én tartott ülésében írásbeli interpellációt ter­jesztett elő Tóth Sándor tiszaroffi lakosnak a Független Kisgazdapárt megalakításával kap­csolatos hatósági zaklatása miatt. Ugyanebben a tárgyban azonban Hegymegi Kiss Pál országgyűlési képviselő úr 1933 július hó 5-én szintén interpellált és. erre írásbeli részletes válaszomat már 1933 augusztus 28-án megadtam. Ezért ez alkalommal csak erre a már megadott válaszomra utalok, annak újabb megállapításával, hogy az ügyben eljárt fő­szolgabíró slien felügyeleti jogkörömből folyó intézkedés megtételének szüksége nem merült fel. Kérem válaszom tudomásulvételét. Buda­pest, 1933. évi október hó 19-én. Keresztes-Fi­scher Ferenc s. k., beúgyminíszter.» Elnök: Az interpelláló képviselő úr nincs jelen. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a belügy­miniszter úr írásbeli válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen/) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik a belügyminiszter úr írásbeli válasza Mojzes János képviselő úrnak a csen­gerújfalui körjegyző ellen tett fegyelmi fel­jelentés tárgyában folyó évi június hó 28-án előterjesztett interpellációjára, Kérem a jegyző urat, hogy a belügymi­niszter úr írásbeli válaszát felolvasni szíves­kedjék. Frey Vilmos jegyző (olvassa): «Tisztelt Képviselőház! Mojzes János országgyűlési kép­viselő úr 1933. évi június hó 18-án a következő írásbeli interpellációt intézte hozzám: «Haj­landó-e a belügyminiszter úr Csengerújfalu község lakosai részéről Pfeilmayer Gábor csen­gerújfalui körjegyző ellen emelt súlyos vádakat felügyeleti vizsgálat tárgyává tétetni?» Í. ülése 1933 november 17-én, pênieken. Az interpellációra vonatkozó végleges írás­beli válaszomat tisztelettel . az alábbiakban adom meg. Szatmár-Bereg és Ugoesa k. e. e. várme­gyék alispánja a szóbaniévő körjegyzőség bien még 1933. évi május hó 12-én — teiiat az inter­pellációt előző időben — felügyeleti vizsgála­tot tartott s ebből folyólag kisebb-nagyobb szabálytalanságok miatt a nevezett körjegyző ellen fegyelmi eljárást rendelt el. Az alispán által elrendelt eljárás lefoly­tatása utáni időben folyó évi június hó 23-án érkezett be hozzám Varjasi Dániel és társai csenger új falui lakosoknak a körjegyző elleni fegyelmi feljelentése, amelyet folyó évi június hó 23-án törvényszerű eljárás végett megkül­döttem a vármegye alispánjának. Az alispán a vizsgálatot a fegyelmi feljelentésben foglalt vádpontokra is kiterjesztette. A fegyelmi eljárás tehát már az interpel­láció előterjesztése előtt és attól függetlenül elrendeltetett és jelenleg a törvényes rendel­kezéseknek megfelelően folyamatban van, s ez az eljárás lesz hivatva a feljelentés tárgyát képező ügyet tisztázni. Az ügyben hoizandó véghatározat ellen jogorvoslatnak van helye, s azért abba tovább­menőleg befolyni nem kívánok. Kérem válaszom tudomásulvételét. Buda­pest, 1933 október hó 11-én. — Keresztes-Fi­scher s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő úr nincs jelen. Következik a határozathozatal. Kérdem at. Házat, méltóztatik-e a belügy­miniszer úr írásbeli válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a, választ tudomásul veszi. Következik a belügyminiszter úr írásbeli válasza Sauerborn Károly képviselő úrnak Te­rényi István csendőrőrmester fenyegető maga­tartása folyóévi június hó 28-án előterjesztett interpellációjára. Kérem a jegyző urat, hogy a belügyminisz­ter úr írásbeli válaszát felolvasni szíveskedjék. Frey Vilmos jegyző (óvassa): «Tisztelt Képviselőház! Sauerborn Károly országgyűlési képviselő Terényi István csendőrőrmester fe­nyegető magatartása tárgyában 1933. évi jú­nius hó 20-án írásbeli interpellációt terjesztett elő. Ezen interpellációra végleges válaszom a következő: ;• Terényi István csendőrtiszthelyettes a folyó évi június hó 7-én Mezőkövesden megtartott já­rásbírósági tárgyaláson — ahova tanuként volt megidézve — a jelenlevő vádlottakat sem nem sértegette, sem nem fenyegette. Ezen tényállást a kivizsgálás során kikér­dezett Mizsák István kir. járásbíró, tárgyalás­vezető, dr. Juhász Jenő ügyészi megbízott és dr. Kiss Samu ügyvéd, mint érdektelen szava­hihető tanuk, nemkülönben a tárgyalási jegy­zőkönyv adatai igazolták, mely szerint a csend­őrtiszthelyettes a tárgyalás folyamán magatar­tására vonatkozólag semmiféle figyelmeztetés­ben nem részesült. Budapest, 1933 október 18-án. Keresztes-Fischer Ferenc s. k., m. kir. belügyminiszter.» Elnök: Az interpelláló képviselő úr nincs jelen. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a belügy­miniszter úr írásbeli válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) : \ :: A Ház a választ tudomásul veszu

Next

/
Oldalképek
Tartalom