Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-215

72 Az országgyűlés képviselőházának 21, úrnak nagyon jól kellene tudnia, hogy nincs az a gazda, akinek a kataszteri tiszta jövedelemnek ilyen sokszorozottan magas hányadát adták volna kölcsönképpen, tehát éppen a legeladósodottabb és a legszerencsétlenebb helyzetben lévő országrészen ez a rendelet, ha így marad, egyáltalában nem segít. {Úgy van! Ügy van! a balközépen.) Ha tehát a miniszter urak segíteni kívánnak, akkor tessék idevonatkozólag más rendelkezést beállítani, mert ilyen magas kataszteri tiszta jövedelmek mellett ezen a tiszántúli részen még az a kis segítség sem fog érvényesülni, amelyet ez a javaslat hoz. (Andaházi-Kasnya Béla: Ez a gyakorlat, a többi csak elméleti) Most pedig térjünk rá ennek a rendeletnek legnagyobb hibájára. Két törvényjavaslat került most a Ház elé: az egyik a gazdavédelmi, a másik a tisztviselői és a nyugdíjrendelkezés. Mindkét törvényjavaslatban van két intézkedés, az egyik a közfelügyelet és a hitelezői felügyelet a gazdatársadalom felett, a másik pedig az úgynevezett selyemzsinór a tisztviselő felett, nem szolgálati pragmatika, hanem selyemzsinór. Amikor mi erről beszélünk, visszagondolunk a magyar nemzet történetére. Minden népnek más a mentalitása. Az olasz szereti a makarónit, a német a vurstot; más a mi nemzetünk mentalitása. A lelki mentalitása is más a nemzeteknek. Az egyik katonai állam, a másik másféle, ez az ország azonban alkotmányos állam volt minden időben. (Ügy van! Ügy van! Taps a baloldalon.) Vérszerződést kötöttünk az Árpádokkal, hitlevelet kellett adnia minden uralkodónak. Én a diktatórikus parádékat nem szeretem. A magyar történelem nagy nagyságokat produkált. Az árpádházi királyok mind kiválók és nagyok voltak, a Hunyadiak is voltak valakik, de a magyar alkotmányt mindig tisztelték (Farkasfalvi Farkas Géza: Ügy van!) és egyiknek sem jutott eszébe, igaz magyar embernek, hogy diktatúrát csináljon. (Andaházy-Kasnya Béla: Akinek van józan esze, annak ezután sem jut eszébe!) Meg vagyok róla győződve, hogy nem történik meg ebben az országban. Kossuth Lajos nagy munkája 1848, a jobbágyság felszabadítása óta még száz esztendő sem telt el és mi most megteremtjük a kamatrabszolgaságot a magyar falusi, népnél. A tisztviselők most jubilálták, hogy a szolgálati pragmatikát hetvenöt esztendő óta követelik (Farkas|lalvi Farkas Géza: Benne van a 95 pontban !) és most a tisztviselőknek odaállítják a selyemzsinór paragrafust. Ha az orra nem tetszik a főnöknek, már elküldik, pedig egy család exisztenciájáról van szó. Méltóztassanak megengedni, én ezeket a mai időkben nem tudom elfogadni, mert nekem az a meggyőződésem, hogy éppen azoknak az erőknek kell a nagy nemzeti bajok idején ebben az országban működniök, amely erők ezer esztendő óta megállották <a próbát és itt elsősorban a magyar falusi népre gondolok. (Helyeslés a baloldalon.) Ennélfogva kétségtelen, hogy ezeket a szakaszokat én a magam részéről a legteljesebb mértékben kifogásolom. Azonkívül, tekintettel a tiszántúli eseményekre, kérem a kormányt, hogy Öntsünk csak tiszta vizet a pohárba. A pénzügyminiszter úr elgondolását a kormány eddig minden tekintetben fedezte, a háta mögött állott a kormánypárti többség. Én ugyanazt mondom a parlamentben, amit a vidéken. Látok ellenben képviselő urakat, akik helyeslik a pénzügyminiszter politikáját, odakint pedig a gazda'. ülése 1933 november If-én^ pénteken. gyűléseken egyébét tartanak a pénzügyminiszter úr felől. Az egyik főispán külön gyűlést tart a gazdatársadalom mellett, mint kamarai elnök, ugyanakkor betiltja a gazdagyűlest* mint főispán. Az egyik főispán utasítást ad, hogy egy gyűlésre sem szabad menni, a másik főispán pedig úgynevezett hivatalos gyűlésre hívja a népet. Ezt nekem itt meg kellett mondanom (Propper Sándor: Politikai kabaré!) egészen őszintén, mert van egy magyar közmondás, hogy egyszerre csak egy lovat lehet megülni. : Mélyen t. Képviselőház ! Mindezek után, nem kell tovább Indokolnom állásfoglalásomat. En erről a javaslatról elismerem, hogy van benne jóakarat, de a magam részéről nem tartom gyökeres, megfelelő intézkedésnek, sőt elkésettnek tartom és így a törvényjavaslatot nem fogadhatom el. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik! Héjj Imre jegyző: Hadházy Ferenc! vitéz Hadházy Ferenc: T. Képviselőház! Hegymegi Kiss Pál igen t- képviselőtársam beszédének abba a részébe kívánok belekapcsolódni, amelyben azt mondja és azt hiányolja, hogy,ez a rendelkezés átmeneti és nem végleges. Valóban azt hiszem, hogy mindenkinek és így a pénzügyminiszter úrnak is az volna a legkellemesebb, ha ezzel a kínos problémával egyszersmindenkorra gyökeres és végleges megoldás formájában végezni tudna. Mindenki tisztában van a moratoriális rendelkezések hátrányaival, hiszen^ egyformán jelentkeznek ezek a hátrányok az államnál, a közigazgatási életben, a hitelszerveknél, az adósoknál, egészen természetes tehát, hogy az volna a leghelyesebb, ha ez a rendelet gyökeres és végeleges megoldást tartalmazna. Bizonyos az is, hogy amíg az adósok nem látnak maguk előtt elérhető célt, mníg nem látják végig azt az utat, amely a szabaduláshoz vezet, nem fognak elég erőt kifejteni, nem fogják kifejteni azt a maximális erőt, amely kétségbeesett sorsuk javításához okvetlenül szükséges volna és nincs kedvük befektetni a termelés eredményét egy kilátástalan adósságba. Egészen bizonyos az is, hogy amíg moratoriális intézkedések lesznek, a hitelélet nem fog feltámadni, a közgazdasági élet nélkülözni fogja a hitelt, amely pedig éppen olyan szükséglete a közgazdaságnak, mint a levegő az embernek. Egészen bizonyos az is, hogy a moratoriális intézkedések a vidéki hitelszerveket tönkre fogják tenni, mert rebus sic stantibus a vidéki kis intézetek két esztendei moratoriális helyzetet nem fognak túlélni. Az ő ibukásuk pedig nemcsak ia közgazdasági életre fog mérhetetlen csapást jelenteni, hanem szaporítani fogja az ártatlan áldozatok szomorú sorát is, nemcsak azzal, hogy a kén y szerfelszámolással a betétesek és az adósok is rosszul járnak, hanem azzal is, hogy azok, a környék legjobb gazdáiból lett igazgatósági tagok, akik a visszleszámítolással kapcsolatban egyetemleges felelősséget vállaltak, a kis intézetek bukásával tönkrementek és szaporítják a tönkremenő gazdák sorát. Mindezeket az érveket tudom és átéreztem, és mégis attól, félek, nogy talán kárt tenne a mostani gyökeres és végleges megoldás, mert a gazdasági helyzet még nem alakult ki teljesen és még attól lehet félni, hogy további romlás is' következik. Ebben az esetben pedig mi lesz azokkal, akik ezután jutnak abba a helyzetbe,, hogy segítségre szorulnak? Egészen bizonyos,