Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-215

Az országgyűlés képviselőházának 215. viselőtársunk. szinte súlyos és kifogásoló közbeszólások között mondotta el annakidején a maga devalorizációs gondolatát. Akkor a pénzügyminiszter úr igen éles szavakban, amelyek egy kissé túlmentek a parlamentáris kereteken is, kalandos elgondolásnak minősítette ezt az elgondolást a londoni konferencia előtt. Most az egységespárt vezérszónoka, kétségtelenül egyik legkiválóbb szakembere és agráristája ebben a kérdésben már a sorok között más álláspontot vall. (vitéz Gömbös Gyula mi niszterelnök: Tessék csak a sorokat elolvasni, ne a közöket! •— Derültség.) Mélyen t. Képviselőház! Bizony, sajnálatos dolog, hogy amikor gazdavédelmi kérdések jönnek elő, akkor bizonyos oldalakról mindig egymásra szokták uszítani a foglalkozási ágakat. Ez nagy hiba. Kétségtelen az is, hogy ebben az országban másképpen a helyzeten változtatni nem lehet, — mert mi agrárállam vagyunk — mint hogyha először a magyar mezőgazdaság sorsát igyekszünk felkarolni, a magyar mezőgazdát juttatjuk olyan helyzetbe, hogy a többi foglalkozási ággal szemben .is teljesíthesse a maga kötelességét. Ez olyan álláspont, amelytől eltérni nem lehet. Nekünk, akik mint városi képviselők itt a parlamentben nap-nap mellett sürgetjük — ha ülések vannak — a gazdakérdésnek, a mezőgazdasági bajoknak megoldását, az a meggyőződésünk, hogy mi becsületesen és nagyobb hűséggel az ipar és kereskedelem érdekeit sem szolgálhatjuk, mint azzal, ha rámutatunk arra, hogy melyik az az út, amelyen keresztül az iparon és a kereskedelmen segíteni lehet. {Úgy van! Ügy vian! balfelől) Mert kontártörvényekkel, közüzemek leépítésével és egyebekkel csak apróbb bajokon lehet segíteni, de ha ez az agrárállam és evvel a mezőgazdaság prosperálni nem tud, akkor sem az ipar, sem a kereskedelem nem prosperálhat. Ennélfogva én sajnálom ezeket a szembeállításokat. Amint azonban ezt megállapítom, épp úgy helytelenítem azt is, ha akármelyik foglalkozási ággal szemben^ kivételezések történnek, mert ezeknek a kivételezéseknek kétségtelenül súlyos kihatásaik vannak. Ez az egyik oka annak, hogy én ezt a rendeletet megfelelőnek nem tartom, mert úgy érzem, hogy éppen a gazdatársadalmat fogja olyan helyzetbe juttatni, különösen a védett birtokokat, hogy a hitel lehetőségét számukra egyszersmindenkorra el ié zárja. Mélyen látjuk mi az iparnak és a kereskedelemnek, különösen a kisiparnak és a kiskereskedelemnek rendkívül súlyos helyzetét, igazán láttuk azokat az alamizsnaszerű intézkedéseket, ahol pár fillér jut annak a párszázezer iparosnak, amikor 120.000 pengőt juttat erre a célra a kormány. Látjuk azt, hogy az ínségakció kapcsán a magyar iparosnak ma ínségadót kell fizetnie, például a városokban, mikor maguk is ínségmunkára szorulnak és ennélfogva, *mikor mi itt agrárköveteléseket hangsúlyozunk, akkor teljesen az a meggyőződésünk, hogv ezt egyszersmind azért is hangsúlyozzuk, mert jól tudjuk, hogy ezen keresztül lehet a kisipar, a kiskereskedelem boldogulását is elősegíteni. (Ügy van! balfelől. —* Farkasfalvi Farkas Géza: Egy a sorsa a kisiparosnak a gazdával!) Nincsen érdekellentét és veszedelmes dolog ma az országban az egyes foglalkozási

1 ágak között érdekellentétet állapítani meg. Mélyen t. Ház! A legutóbbi tizenkét esztendőnek, — mióta én itt, a magyar törvéoyillése 1933 november ÎT-én, pénteken. 69 hozásban mint képviselő megjelentem—- gazdasági-és pénzügyi politikáját nézve, körülbelül három olyan spáciumot állapítok meg, amikor a kormányok — szerintem — igen helytelen álláspontra helyezkedve intézték a, mi gazdasági életünk ügyeit. Végtelen nagy hiba volt adórendszerünket a mezőgazdasági konjunktúrák idejében megállapítani^ és az akkori adóbevételeinkhez mérni az állami költségvetést. Még nagyobb hiba volt, hogy az első konjunkturális időkben előállott bevételi feleslegeket felhasználták és maga az akkori kormányzat, bízva ennek a konjunktúrának állandóságában, olyan beruházásokat is tett, amelyeknek következményeiképpen azután a költségvetésben újabb és újabb kiadási tételek jelentkeztek. Ha tehát az első spáciumot nézem, , akkor azt kell megállapítanom, hogy a mi állami életünkben, vagy gazdaságig életünk irányításában bizonyos könnyenvevés és könnyelműség jelentkezett ezen a téren. Amikor pedig a bankzárlat elkövetkezett, mikor azt kellett volna tenni az én meggyőződésem szerint, hogy ahol csak lehet, a bajokon mennél hamarabb és mennél gyökeresebben segítsünk, iákkor pepecseltünk itt a magyar törvényhozásban. Hiába hoztak javaslatokat, hiába hoztak ideákat, az ortodox pénzügyi politika érvényesült itt az egész vonalon. Elsősorban, meg kell őszintén mondanom, a nagybankérdekeltséget, az ingó tőkének á javakkal szemben mesterségesen előállított fölényét védték, de komoly intézkedések nem történtek. Most az igen t. kormány és az igen t- pénzügyminiszter úr hozza nekünk ezt a javaslatot. Mi a pénzügyminiszter úrnak a gazdasági élet rendje kérdésében elfoglalt álláspontjával természetesen nem értünk egyet és azt látjuk, hogy ennek a javaslatnak, amelyet a pénzügyminiszter úr most idehoz elénk, — mert hiszen a rendeletet sohasem vonatkoztathatjuk él á javaslattól — egyik főhibája az, hogy megint csak nyugalmi állapotot teremt, mint az indokolás mondja, ideiglenes intézkedés, egyáltalában nem gyökeres megoldás. Meg vagyok győződve, igen t. pénzügyminiszter úr, hogy ez a nyugalmi állapot ez alatt az idő alatt sem fog bekövetkezni és lehet akármilyen jó szándéka is az igen t. kormánynak, ha ezen az úton halad, abban az esetben azt a célt, amelyet maga elé tűzött, — hogy tudniillik gazdasági életünkön segítsen — ilyen rendeletekkel és ilyen rendelethalmazzal, amely rendelethalmaz egymás után jönni fog, — mert engedjen meg az igen t. pénzügyminiszter úr, ez a rendelet nem teljesen világos és nem teljesen^ érthető, hanem nagyon is jogászi magyarázatra szorul, — mondom, ilyen nehezen érthető rendelethalmazzal az igen t. pénzügyminiszter úr megvalósítani nem tudja. Egyáltalában hibáztatom azt, hogy éppen a mai időkben ezekben a kérdésekben egyremásra jönnek a különböző rendeletek. 1933-ban kiadták a 4300. számú rendeletet, most kiadták a 14.000. számú miniszterelnöki rendeletet s már itt van kezeink között a 2500. számú pénzügyminiszteri rendelet. A rendeleteknek egész tömkelege szabályozza a gazdasági élet rendjét, tekervényeket állítanak fel, amelyeken keresztül próbálnak segíteni, ahelyett, hogy a legerélyesebb intézkedésekkel, mintegy császármetszéssel, véglegesen rendeznék ezeket a kérdéseket. A mi nézetünk szerint feltétlenül meg kell szüntetni azt az értékeltoló-