Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-225

Az országgyűlés képviselőházának 21 5. ülése 1933 december 5-én, kedden. olyan kocsonyás gerincű tisztviselői kar álljon rendelkezésére, (Farkas István: Amely mindig remeg tőle!) amely minden pillanatban mindenre készen áll. Ez az én meggyőződésem, ez az én hitem, amelynek itten nyiltan és őszintén kifejezést kellett adnom. T. Képviselőház! Most már magával a javaslattal kell foglalkoznom néhány rövid mondatban. Egy esztendővel ezelőtt, amikor Gömbös Gyula miniszterelnök úr megjelent a magyar politika egén és amikor elmondta első számú rádiószózatát és sokszázezer példányban szétszóratta az országban közpénzen 95 pontból álló nemzeti munkatervét, abban a rádióbeszédben és abban a nemzeti munkatervben szükségesnek látta, hogy a társadalom minden rétege felé mondjon valami szépet, valami olyat, ami a szívnek, a léleknek és a fülnek tetszetős. így jutott néhány szép mondat a köztisztviselők és a nyugdíjasok felé is. A köztisztviselők és a nyugdíjasok felé tett kijelentései azonban óvatosak voltak. Nem mondott egy betűvel sem többet, mint ami alkalmas volt arra, hogy a köztisztviselők és a nyugdíjasok lelkét reménységgel töltse el- Így például a 95 vagy 96 pontot magában foglaló «nemzeti munkaterv» sárga füzetében is beszél erről, mondván: rendezni óhajtjuk a tisztviselői illetmény- és nyugdíjügyet. Egy betűvel sem mond többet. El tudom képzelni, hogy amikor a tisztviselői kar, különösen az alsóbb fizetési osztályban sinylődő köztisztviselők, akik ünnepnapon ing helyett már csak plasztront hordanak és a köztisztviselőkarnak nyugdíjasai és özvegyei egy pillanatra lelkükben új reménységgel lettek telítve, mert azt hitték, bogy Gömbös Gyula miniszterelnök úr jövetele megváltás lesz a számukra, a nyugdíjasokat és özvegyeket ki fogja emelni a nyomorúságból, a köztisztviselői kar részére pedig meg fogja hozni a státusrendezést. Nagyon élénken el tudom képzelni, hogy a t. miniszterelnök úr rádiószózata után és a sárgafüzet kiadása után nagyon sok családos köztisztviselő az alsóbb fizetési osztályokban és nagyok sok sokgyermekes nyugdíjas azt mondotta otthon a feleségének vagy azt mondta a gyermekeinek: gyermekek, családom, ne essetek kétségbe; nyugodjatok meg

f hiszen a megváltásnak a szent pillanata elkövetkezett; eljött a snájdig. Gömbös Gyula miniszterelnök és hallottátok, hogy milyen snájdigul ígért rádiószózatában, minden szava csak úgy pattogott és minden szava a reménységnek, a bizalomnak szent érzését váltotta ki. Bízzatok tehát, ha nyomorogtok is£ ha koplaltok is, gyermekeim! (Farkas István: Kiábrándultak már azok az ilyen szózatokból!) Ha fáztok, ha nincs rendes .ruhátok, ne essetek kétségbe, hiszen itt van a nagy megváltó Gömbös Gyula. Mélyen t. Hölgyeim és... (Derültség. — Br. Vay Miklós: Hol van maga

1

? — Pever Károly: Nincs itt ilyen jó társaság!) Mélyen t. Képviselőház! Most itt fekszik előttünk ez az óvatos szavakkal beígért törvényjavaslat, amely a miniszterelnök úr, Berki Gyula igen t. egységespárti képviselő úr és az igen t. előadó úr szavai szerint hivatva volna megváltani az alsóbb fizetési fokozatokba sorozott köztisztviselőket a nyomorúságtól és hivatva volna rendezni a nyugdíjkérdést is. Méltóztassanak megengedni, hogy én ismét teljesen őszintén és nyiltan azt mondjam: ez a törvényjavaslat nem az, amit a köztisztviselők, amit az alsó fizetési osztályokban sínylődő köztisztviselők, amit a nyugdíjasok, a nyugdíjasok özvegyei és árvái vártak. Ezek nem azt várták, hogy ilyen javaslat jöjjön, amely ^körülbelül hatmillió pengőt ismét elvesz tőlük és kisebbre szabja a nyugdíjasok, a nyugdíjasok özvegyeinek és árváinak kenyerét, hanem azt várták, hogy annyi esztendő becsületes és hűséges szolgálata után Gömbös Gyula végre valóra váltsa azt. amit unosuntalan mindig hirdet, hogy a lelkeket egybeforrasztja. Nem azt várták, hogy a nyomorúságot fokozza, hogy ártatlan gyermekektől és magukkal tehetetlen özvegyektől veszi el kenyerük nagy részét és hogy a nyugdíjasokat, . akik egy életen keresztül becsülettel, aranyértékben rótták le a nyugdíjhoz a maguk járulékaikat és a nyugdíjasok özvegyeit most úgyszólván hajléktalanokká teszi, hanem azt várták, hogy Gömbös Gyula végre rendezze ezt a kérdést, hogy emberhez méltó életet élhessenek. A nyugdíjasok és az özvegyek 10 esztendő óta^ a. kormányoknak valóságos Fekete Péterjei. A Bethlen-kormány négyszer nyúlt a fizetéshez és a nyugdíjakhoz. 1920 óta négyszer csökkentették a nyugdíjasok és özvegyek járandóságait. Ha valahol valami szorult, a Bethlen-kormánynál, ha már máshonnan nem tudtak elvenni, hozzányúltak a nyugdíjasok és a nyugdíjasok özvegyeinek járandóságaihoz. Pedig egészen őszintén és nyiltan megmondom: h kormányzat nem viseltetnék olyan rosszindulattal a nyugdíjasok és az özvegyek iránt, mint amilyen rosszindulattal viseltetik, akkor legalább a nyugdíjasokat és az özvegyeket mentesítette volna nyomorúságos életküzdelmükben attól, hogy még súlyosabbá váljék az élet részükre. Hiszen a kormánynak, amikor a nyugdíjasok és özvegyek járandóságaihoz hozzányúlt, módjában lett volna azt az összeget, amelyet elvett tőlük, más módon megszerezni. De Gömbös Gyula miniszterelnök úrnak is módjában lett volna és módjában volna még mindig azt az öt és félmilliót... (Farkas István: Három és félmilliót! — Homonnay Tivadar: Három és félmillió. Miért mond többet, mint amennyi!) A pénzügyminiszter úr a napokban mondotta, hogy öt és félmillió. (Hómon- ' nay Tivadar: Tévedett! Azért mert miniszter, nem tévedhet? — Farkas István; A pénzügyminiszter a pénzügyi bizottságban azt mondotta, hogy a megtakarítás három és félmillió!) De viszont itt azt mondotta, hogy öt és félmillió körül jár. (Zaj.) Bocsánatot kérek, tehát Homonnay igen t- képviselőtársam, kénytelen vagyok a pénzügyminiszter úr hitelesnek mondott adatait felhasználni. Ismétlem, azt hiszem hogy más irányban módjában lett volna és módjában^ lenne a kormánynak ezt az összeget megtalálni. En úgy látom, hogy Gömbös miniszterelnök úr, maga az egész Gömbös-kormány egy esztendei működése alatt nem szerzett maga részére olyan jogalapot, amelynek alapján joggal nyúlhatna az özvegyek és árvák pénzéhez. Hiszen ott vannak az adócsalók, az adóeltitkolók, akik óriási összegeket titkolnak el a nélkül, hogy a büntető törvénykönyv idevonatkozó szakaszai őket utolérnék vagy sújtanák. Ott van még mindig a háborúalatti és a háborúutáni konjunktúrában felhízott va-