Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-224
432 Az országgyűlés képviselőházának 2 dorn, azzal a célzattal, azzal a kívánsággal tette ezt, hogy az angol kormányt, a hivatalos Angliát semlegességre bírja egy francia-osztrák háború esetén, egy francia hábcurú esetén, amelyet tulajdonképpen a mi javunkra indítottak volna (meg III. Napoleon császárék és amelyhez a magyar felkelők egy új szabadságharcnak, egy új forradalomnak reménységeit kapcsolták. Az angol közvélemény akkor jórészt annak az agitációnak hatása alatt olyan nyomást gyakorolt magára az angol hivatalos politikára is, hogy. a semlegességnek elvi álláspontját tudta azzal elfogadtatni ebiben a nagy kérdésben. A mi mostani helyzetünk és azoknak a férfiaknak munkája, akik odakünt a magyar ügy mellet szót emelnek és az angol közvéleményre hatni igyekszenek, merőben más relációt fejez ki. Annak idején imi fegyverrel akartuk kivívni és érvényesíteni jogainkat, fegyverrel akartunk szembeszállni a zsarnoksággal és az elnyomással, amely reánk nehezedett. Most nem a fegyverekhez és nem a fegyverek segítségéhez appellálunk. A jognak és az igazságnak fegyvereit forgatjuk ebben a nagy küzdelemben és^ ezek nevében fellebbezünk , a népeknek igazságos ítéletéhez, az európai nemzetek közösségének igazságos ítéletéhez. (Ügy van! Ügy van! Taps a Ház minden oldalán.) Még egy különbség van a mostani és az akkori helyzet között. Akkor Angliától semlegességet kértünk. Azt kértük, hogy ne avatkozzék ! bele, ha kitör ez a nagy háborús konfliktus köztünk és az osztrák császárság között, az elnyomás és a szabadság között. Most az ellenkezőt kérjük, most azt szeretnők, azt kívánjuk és arra törekszünk, hogy ez az angol közvélemény és ez az angol politika, a semlegesség állapotából, a passzivitás álláspontjáról mozduljon el (Ügy van! Ügy van!) és lépjen aktivitásba, nem a fegyvereknek erejével, hanem a politikai erkölcsnek, az igazságnak és a politikai nyomatéknak fegyvereivel. (Ügy van! Ügy van! a Ház minden oldalán. — Fábián Béla: Nem kell ellenségeink kezébe fegyvereket adnunk éppen akkor, amikor Bethlen künn tárgyal! — Egy hang u jobboldalon: Ugyan, hallgasson már! — Fábián Béla: Miért hallgassak? így igaz! — Elnök csenget. — Létay Ernő: A kormány megtette a, kötelességét! — Fábián Béla: Mindig, ha valaki künn tárgyal, idehaza megkontreminálják.) Elnök: Fábián képviselő urat kérem, maradjon csendben. Milotay István: T. Képviselőház! Ennek az ellentétnek ellenére, amelyet itt bátor voltam felvázolni, helyzetünk tulajdonképpen ugyanaz és törekvéseink is tulajdonképpen ugyanazok, mint amelyekkel annakidején az angolszász világ közvéleménye^ elé léptünk. Magyarország ma is a szabadság érdekében, az elnyomott kisebb népek szabadsága érdekében, a nemzetek önrendelkezési jogának érdekében fordul a világ közvéleményéhez és az angol közvéleményhez, tehát ugyanazért a nagy elvért küzdünk, amelyért annak idején tulajdonképpen Kossuthék is küzdöttek: a szabadságnak, a népek Önredelkezési jogának nagy gondolatáért. Akkor Kossuthéknak ezt a jogot, ezt a gondolatot az osztrák abszolutizmussal és az orosz abszolutizmussal szemben kellett viselniük, az abszolutisztikus uralommal szemben. Ma az az elnyomás, amely az elszakított részeken a mi magyar testvéreinket és a hozzánk hű, velünk testvéri közösségben élő másnyelvű kisebbségeket is sújtja, nem '•4. ülése 1938 december h-én, hétfőn. egy császári abszolutizmus álarcában jár, hanem a demokráciának álarcában alkalmazza a jogfosztásnak és az elnyomásnak ugyanazokat az eszközeit (Elénk taps.), amelyeket annak idején a császári abszolutizmus alkalmazott a magyarsággal és az elnyomott népekkel szemben. (Homonnay Tivadar: Még fokozottabban!) T. Képviselőház! Azt hiszem, hogy odakint Bethlen István gróf (Éljenzés.) és Eckhardt Tilbar (Éljenzés.) azt az elvi álláspontot fejezték ki és hirdették világgá, hogy a magyarság, ez a megcsonkított ország, ez a megcsonkított nemzet ebben a nagy küzdelemben nemcsak a maga szabadságáért harcol, hanem az összes középeurópai elnyomott kisebb népek szabadságáért is, az ő szabadságuknak ügyét azonosítjuk a mienkével és azokért éppen úgy küzdünk, mint a magunk szabadságáért, értem ez alatt, hogy igenis küzdünk nemcsak a magyarság szabadságáért, hanem küzdünk az elnyomott szlovákok szabadságáért is, (Elénk taps.) .• küzdünk az elnyomott ruthének szabadságáért is, (Elénk taps.) a horvátok szabadságáért is, (Elénk taps.) a németek szab ads ágáért is egyaránt. Mert meg vagyunk róla győződve, t. Képviselőház, hogy avval a rendszerrel szemben, amelyet a mai úgynevezett kisantant-szisztéma képvisel, amely felrúgja és megsemmisíti a népek közötti egyenjogúságnak és egyenlőségnek minden feltételét, {Ügy van!) amely az egyenlőség helyére az alárendeltség viszonyát, az egyenlő jog helyére az elnyoniottság viszonyát akarja iktatni: azé a magyar gondolaté a jövő, — és ennek a gondolatnak sikerén fordul meg Közép-Európa békéje — hogy ennek a szisztémának helyére sikerül-e a szabad társulás jogát és a szabad társuláson alapuló összeműködés gondolatát és jogait léptetni a kisebb népek között. A magyar kormányzat, a magyar társadalom a trianoni béke óta az első pillanattól kezdve, amikor ez a katasztrófa reánk következett, amikor az alárendeltségnek és a jogfosztottságnak ebbe az állapotába taszítottak, egy pillanatig sem szűnt meg hangoztatni a maga jogát, a maga vágyait, a maga követeléseit ezzel az állapottal szemben. A magyar kormányzat részéről azonban ebben a tekinteben nagy haladás mutatkozott akkor, amikor a jelenlegi miniszterelnök úr, Gömbös Gyula úr, a hivatalos revíziós álláspontot magáévá tette. Ezt pártkülönhség nélkül el kell ismernünk, mert ezzel ő tulajdonképpen annak a mozgalomnak erkölcsi nyomatékához, amelyet a magyar társad alom folytat ezekért a célokért, az állami és politikai hatalom nyomatékát és presztizsét kötötte. (Ügy van! Ügy van! — Taps jobb felől.) Nesm akarom hosszasabban igénybe venni a t. Ház figyelmét, türelmét és érdeklődését eziránt a kérdés iránt. (Halljuk.) Lehetnek közöttünk különbségek abban a tekintetben, hogy milyen belpolitika lehet előnyösebb azoknak a nagy céloknak a megközelítésére, amelyeket a revízió gondolata magában foglal, de abban a tekintetben, hogy ezért a nagy ügyért pártkülömlbség nélkül küzdeni kell, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) és hogy azoknak a küzdelmét, akik ezért odakint azt a harcot vívják, pártkülönbség nélkül ugyanazokkal az érzésekkel keÜ kísérnünk, különbség közöttünk, azt hiszem, nem lehet. (Ügy van! Ügy van!) En ennek az érzésnek, ennek az érzelemközösségnek és ennek az elismerésnek akartain itt I a magam szerény személyén keresztül, mint aki