Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-224

406 Az országgyűlés képviselőházának 22 ben és felfogásában igen tiszteletreméltó. A szociáldemokrata párt bizonyára éppen úgy tudja, mint az egész parlament, bogy «köztisztviselő» azt jelenti, bogy annak lelkülete és egyénisége nemzeti és polgári gondolattal van telítve. Tehát akkor, amikor a szociáldemokrata párt a köztisztviselői kar érdekében — hogy úgy fejezzem ki magamat — előterjesztette ezt a kisebbségi javaslatot, gondolom, hogy eddigi módszereivel szakítani kívánt és a marxi doktriner felfogásával, amely sok vonatkozásban világszerte úgy sem állta ki a mindennapi élet próbáját, úgylátszik szakított és közeledett a gyakorlati élethez... (Esztergályos János: Milyen összefüggésben van a marxizmus ezzel a nyomortermő javaslattal? — Hegymegi Kiss Pál: Dicsérnek benneteket!) Képviselő úr, most ne mondjon ellent egy olyan megállapításnak, amely nem válik szégyenére a szociáldemokrata pártnak. Szóval ezt a kisebbségi javaslatban örvendetesen konstatálom. Egyebekben pedig meg kell állapítanom, hogy a kisebbségi javaslat semmi nóvumot nem tartalmaz és nem is számol azzal a ténynyel, hogy a kormányzópárt és valamennyi többi parlamenti párt tíz esztendő óta, azt mondhatnám kivétel nélkül, két kardinális követelést támasztott a mindenkori kormányokkal szemben. Az egyik kardinális követelés az volt, hogy a régi bürokráciát, amely idejét múlta és a mai kor szükségleteinek és követelményeinek meg nem felel, át kell szervezni. A másik követelmény, amely, azt mondhatnám, szintén pártkülönbség nélkül nyilatkozott meg, az volt, hogy az állam költségvetését úgy kell összeállítani, hogy a leggondosabb figyelmet kell fordítani az adófizető polgárok teherbíróképességére és a kormányzatnak minden alkalmat és módot meg kell ragadnia arra, hogy az adófizető polgárok teherbíróképessége és az állam pénzügyi érdekei között a kellő egyensúly megteremtessék. Most, őszintén szólva, meg vagyok lepve, hogy az igen t. ellenzék különbség nélkül szembehelyezkedik ezzel a javaslattal, mert önkéntelenül is arra gondolok, hogy 10 esztendős követeléseivel helyezkedik szembe, mint ahogy azt majd előterjesztéseim során bizonyítani fogom. Ez a törvényjavaslat — éppen úgy, mint nagyon sok törvényjavaslat — sajnos, sok vo^ natkozásban összefügg a trianoni békeszerződés rendelkezésiéivel is. Nem akarom, felsorolni mindazokat a törvényjavaslatokat, amelyeiket a trianoni békeszerződés konzekvenciájaképpen terjesztettek ide a Ház elé; elég, ha utalok arra, hogy magától r a trianoni szerződéstől, annak becikkelyezésétől kezdve a szanálási javaslaton át egészen a köztisztviselői létszámapasztásig, az új adótörvényekről beterjesztett javaslatig, a bolettatörvényjavaslatig, sőt az elmúlt napokban letárgyalt gazdaadóssági javaslatig úgyszólván valamennyi javaslat részben vagy egészben mint a trianoni békeszerződés konzekvenciája került ide a Ház elé. Nekem az a nézetem, hogy éppen, mert ez a helyzet áll fenn, nekünk semmi körülmények között sem szabad ilyen javaslatokat pártpolitikai érdekből megítélnünk. (Ügy van! jobbfelől) Koncedálom, hogy vannak a javaslatnak olyan rendelkezései, amelyek pro és kontra vitathatók. (Petrovácz Gyula: Csak kontra!) Azt is elismerem, hogy vannak a javaslatnak olyan részei, amelyek bizonyos vonatkozásokban népszerűen kommentálhatok. (Petrovácz Gyula: Ilyen nincs benne!) Ugy értem a népszerű komU. ülése 1938 december U-én

y hétfőn. mentálást, hogy kifelé, a tisztviselői tömegek felé, népszerűen kommentálhatok. Meg kell azonban állapítanom, hogy nem mindig dicséret és elismerés az államférfi vagy egy képviselő részére, amit itt vagy ott, egyes tömegek így vagy úgy, szubjektív érdekből nyilvánítanak. Azt gondolom, sokkal férfiasabb dolog olyan feladatokat is vállalni törvényhozói minőségben, amelyeknek vállalásával a.z egyetemes nemzeti érdekeknek teszünk szolgálatot, sokszor talán a népszerűség »rovására is. (Ügy van! jobbfelől.) Imrédy Béla igen t. pénzügyminiszter úr az adósvédelmi javaslat tárgyalása alkalmával záróbeszédében azt mondotta, 'hogy a nemzetet az fogja közelebb vinni egy jobb jövőhöz, ha legelsŐsorban kötelességeinek teljesítésére figyelmeztetjük. Azt gondolom, a népnek az az igazi barátja, aki nem folyton a jogokat hangsúlyozza előtte és nem folyton igényeit és kívánságait emeli ki, hanem súlyos és nehéz körülmények között a kötelességteljesítés nemzeti feladatára figyelmezteti. Ahogy mondottam, részben a trianoni békeszerződés konzekvenciája ez a javaslat is. Mi a trianoni békeszerződésről sokszor beszéltünk. Voltak idők, amikor a revízió hangsúlyozása okossági érdekből nem képezhetett kormányzati feladatot, most azonban már a revízió elhallgatása egyenesen bűn volna. Amikor ennek a javaslatnak egyes súlyos rendelkezéseit a t. túloldal kifogásolja, méltóztassanak abban a meggyőződésben lenni, hogy ha a történelmi Magyarország törvényhozása volnánk mi és ha itt a történelmi Magyarország kormánya képviselné a nemzetet, akkor erről a javaslatról alkalmasint nem volna szó, vagy !ha volna is, nem ebben a vonatkozásban volna szó. Ha már a trianoni szerződésről említést tettem, engedjék meg nekem, hogy néhány mondattal megemlékezzem arról, hogy Angliában éppen a revízió kérdésével kapcsolatban Eckhardt Tibor, az ellenzék egyik vezetőpolitikusa tesz jelenleg igen értékes szolgálatokat a nemzetnek, (Ügy van! Ügy van!) és megemlítem azt, hogy az elmúlt hetekben gróf Bethlen István volt magyar miniszterelnök, akiben a Teleki Mihályok és a Bethlen Gáborok lelke ég, az angliai revíziós mozgalomra valósággal rátette a koronát és Londonon keresztül a világ egész közvéleményének figyelmét ráterelte arra a magyar problémára, amelynek nyomorúságait tizenöt esztendő óta szenvedjük. Méltóztassék megengedni, hogy amikor ezzel a javaslattal foglalkozom, utaljak arra az összefüggésre, amely ennek a javaslatnak egyes rendelkezései és az adófizető polgárok teherbíróképessége között van. Nyíltan megmondom, hogy tapasztalatom szerint egész Csonka-Magyarország területén az adófizető polgárság lelkében él az a gondolat, hogy az adófizetés terén a készségben a maximumot produkálja, (Ügy van! Ügy van!) de él egy másik gondolat is és ez az, hogy^ az állami költségvetés 57% -a személyi kiadásokra megy el. Ezt ma minden adófizető polgár tudja. Ha a kormány a múlt esztendő során a 800 millióról 720 millióra redukálta a költségvetést és ha ezzel a javaslatával jelzi, hogy az állam pénzügyi egyensúlyának biztosítása érdekében további redukciókra van szükség, még pedig nemcsak az állami, hanem a városi, megyei és községi életben is, akkor ezzel a kormányzat honorálja az adófizető polgároknak százszor és százszor nyilvánított azt a felfogását, hogy