Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-222
Az országgyűlés képviselőházának 222. à egy szentimentális nőcske, akit egy légy nagyon bántott, (Derültség jobbfelől.) — örülök, hogy egyszer nevetésben is lesz részük általam — végre megfogta azt a legyet, odaadta a szobalánynak s azt mondta: ezt az állatot dobd ki az ablakon, nem akarom megölni, mire a szobalány azt mondta: nagyon esik kint az eső, inkább itt szabadon engedem. Ez a kis mese nagyon hasonlít ahhoz, mintha mi ugyanakkor, amikor a kormánypártiak annyit beszéltek ennek^ a javaslatnak rosszaságáról és lehetetlenségéről, ennek a szobalánynak szerepét játszanék, mert mi is kiengednők a legyet, ha hagynók ezt a dolgot futni úgy, ahogy van. Erre az ellenzék — legalább amennyire én ismerem — nem hajlandó. De egyet kijelentek önöknek: a mi részünkről, pártszempontokat teljesen félretéve, támogatni fogunk mindent, amiben az országnak csak a legkisebb érdekét is istápolva látjuk. Meg vagyok győződve róla, hogy ellenzéki társaim éppúgy gondolkoznak, mint én s éppúgy nem akarnak semmiféle hatalmat gyakorolni. Isten mentsen meg minket attól, hogy ma átvegyük a hatalmat. Rémséges azoknak a helyzete, akik a hatalmat gyakorolják, rémséges a pénzügyminiszter úr helyzete is, aki —meg vagyok győződve róla — valóságos mártíriumot él sok munkája mellett. Eszeágában sincs ma az ellenzéken senkinek sem azt mondani, hogy jobban csinálhatná a dolgokat, mint önök. Mi tehát nem akarunk a kormánynak ártani, hanem a kormánynak és a többségnek a segítségére akarunk lenni s távol legyen tőRitélcsítettélc : Müller Antal s. h. n aplób íráló-biz lése 1933 november 30-án, csütörtökön. 377 lünk, hogy politikai szempontból ma Önökkel szembeszálljunk. Talán megjön ennek is egyszer az ideje, ma azonban látjuk ezt elérkezettnek. Ez is egyik oka annak, hogy én, miután önök elhatározták és jobbnak találták a gazdajavaslatot elfogadni, szintén azt mondom, hogy a 100 milliót igenis meg kell szerezni és ha önök ezeken az utakon akarják megszerezni, én szívesen koncedálom azt és megszavazom a törvényjavaslatot. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök; Miután a napirend tárgyalására szánt idő letelt, a vitát megszakítom és előterjesztést teszek a t. Háznak legküzelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy a t. Ház legközelebbi ülését holnap délután 5 órakor tartsa s annak napirendjére tűzessék ki a mai napirend második és harmadik pontja alatt szereplő két törvényjavaslat tárgyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzájárulni 1 ? (Igen!) Ha igen, úgy azt határozatkép mondom ki. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. f Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a mai ülés jegyzőkönyvét felolvasni. Petrovics György jegyző (felolvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Kérdem a t. Házat, van-e valakinek kifogása a most felolvasott jegyzőkönyv ellen? (Nincs!) Ha nincs, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik este 9 óra 5 perckor.) Szaióky Navraiil Dezső s, h. otisdgi tagok. 54*