Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-222

•i^"^^^™ Az országgyűlés képviselőházának 222. maga az angol pénzügyminiszter kénytelen volt elismerni, hogy vannak bizonyos szempontok, amelyek az infláció mellett szólnak. Ez egy nagy közgazdasági probléma, amely felett vitatkoznak az emberek, az, egyik az egyik irányban, a másik a másik irányban, de semmiféle konzekvenciát nem lehet ebből levonni egy párt keretén belül abból, hogy az egyik párttagnak ebben a kérdésben ilyen felfogása van, a. másiknak olyan, mert az igen t. miniszter úr a saját pártjában, egészen bizonyosan, igen mostoha helyzetbe kerülne, ha csak azokat tarthatná meg, akik szívük szerint azon az elven vannak, mint a miniszter úr. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon) Nincs tehát semmi jelentősége annak, hogy itt bizonyos nézeteltérések vannak talán egyes párttagok között ebben a gazdasági kérdésben. Megjegyzem, téved a miniszter úr, ha azt hiszi, hogy az a nézeteltérés, amely itt közöttünk fennforog, valami nagyon alapvető lenne. Nem nagyon alapvető és én egyénileg valóban nem vagyok azon a felfogáson, hogy kell devalválni, annak ellenére, hogy fájdalom, a lelkem borzalommal gondol arra, hogy megtörténhetik, — sőt fájdalom, inkább hiszem, hogy megtörténik, mint azt, hogy nem — hogy nálunk a. gazdasági élet valóban ilyen devalvációs, vagy inflációs irányban fog elindulni. Miért gondolom ezt? Tudom én, hogy az igen t. miniszter úr nem alkarja, tudom én, hogy a kormánynak ez nem szándéka, de hát azt méltóztatik hinni, hogy talán a dán kormánytól és a dán nemzeti banktól eltekintve volt még egy kormány a világon, amely akarta a devalvációt? Maga Roosevelt sem akarta. (Magyar Pál: Dehogy nem!) T. képviselőtársam, méltóztassék csak egészen nyugodtan végignézni a dolgokat, még ott is a kényszer hatása alatt meg kellett csinálni. (Magyar Pál: A legnagyobb pénzügyi nehézség árán tudta megcsinálni! — Zaj.) Méltóztassék az igen t. képviselő úrnak megnyugodnia abban, (Sándor Pál: Az agráriusok követelték!) hogy az 1931/32. évi gazdasági krízis következtében az amerikai bankrendszer megrendült. Amint méltóztatnak tudni, a bankokat bezárták. Ennek az lett a következménye, hogy amikor megnyitották a bankokat, elrendelték a klasszifikációt és^ azt mondották, hogy vannak elsőosztályú, másodosztályú és harmadosztályú bankok, az elsőosztályúak abszolút jók, a másodosztályúak kielégítők, a harmadik osztályúak rosszak; amikor azután ez az intézkedés kikerült a nyilvá nosság elé, abban a pillanatban az egész amerikai betevő társadalom és bankérdekelteég megrendült és ez magával hozta azt, hogy olyan feszültség állt be a gazdasági életben, amely szinte rákényszerítette Rooseveltet arra, hogy belemenjen ebbe a kérdésbe. (Sándor Pál: Az agráriusok követelték!) Az agráriusokról nem beszélek, az megint külön kérdés; a mun kanélküliek óriási nagy száma, a budget pro blémája stb. ezek mind külön kérdések. Nem csinálják a devalvációt örömből sehol sem. Az angol font devalvációja talán azért történt, mert az angolok egyszerűen le akartak térni az aranyalapról? Hiszen ez komikus beszéd! Amikor az angoloknál először bekövétke zett az a helyzet, hogy az aranyat szeptemberben kezdték elvinni, akkor az angolok kétségbeesve kapkodtak. Felvették 50 millió font kölcsönt, 25 milliót Newyorkban, 25 milliót Párizsban; amikor az 50 millió fontnyi nagy öszszeg eltűnt, akkor kénytelenek voltak további 80 millió fontot kérni; amikor az 50 millió • ülése 1933 november 30-án, csütörtökön. 369 után elment a 80 millió font is és az arany kiözönlése még mindig nem állt meg, akkor a kétségbeesett Angol Bank kénytelen volt azt mondani: nos, lesz, ami lesz, nem fogjuk a készfizetést tovább fenntartani. Nem szoktak devalvációt csinálni örömből, és méltóztassék elhinni, mélyen t. miniszter úr, hogy én nem felületes, léha, komolytalan embernek — mondjuk talán — gyerekes vagy fontoskodó szándékától vezettetve beszélek itt ós vitatkozom és próbálok érveket kovácsolni a magam felfogása mellett. Amikor a költségvev tési vita itt folyt 1933 júniusában vagy májusa* ban, felhívtam a miniszter úr figyelmét arra, hogy ezzel a költségvetéssel, ezzel a megterheléssel, ezzel a jegybankkal éis ezzel a bankrendszerrel, amely ma Magyarországon van, nem hiszem, — hacsak csoda nem következik be — hogy a miniszter úr rendben tudja tar.tani ennek az országnak a dolgait. És itt van az aggodalmam. Én nem kérek devalvációt, én félek a devalvációtól, mert tudom, hogy a devalvációnak szomorú konzekvenciái is lehetnek. Hogy mik lehetnek a szomorú konzekvenciái, azt csak a jó Isten tudja kiszámítani, hiszen nincs az az emberi agyvelő, amely a gazdasági életbe való ilyen erőszakos belenyúlás konzekvenciáit előre kiszámíthatná. Azok a férfiak, akik az amerikai köztársasági elnök oldalán végzik ezeket a műveleteiket, egészen bizonyos, hogy a világ legelső szaktekintélyei közül valók és íme, felmondották a szolgálatot. A mélyen t miniszter úr bizonyára emlékszik rá, hogy Angliában 1931 márciusában Snowden pénzügyminiszter egy költségvetést terjesztett elő az 1931/32. évre és a legnagyobb optimizmussal jelentette azt be. Es mi történt? Az történt, hogy talán négy héttel később ki kellett küldeni egy bizottságot, hogy megállapítsa a gazdasági viszonyokat és a költségvetés realitását. 1931 júniusában ez a bizottság tett egy bejelentést, azt mondván, hogy a jövő esztendőben 120 millió font lesz a hiány, és ettől megingott minden. Egy költségvetéstől! És, t. miniszter úr, bátor vagyok kérdezni: nem ; méltóztatik látni, hogy például Franciaországban is mi a helyzet, hogy ott is nyomás alatt áll minden? Arról beszélünk, azt olvassuk, hogy Franciaország kénytelen vámmal megakadályozni azt, hogy behozzanak angol árut, és Anglia ezzel szemben protestet jelent be és egyéb szempontokat vizsgál. Ki látja ezeket a dolgokat előre, mélyen t. Képviselőház? Van ember, aki előre lát? Tudom, hogy én csak — mondjuk — megfigyelője vagyok a gazdasági életnek, tudom, hogy a miniszter úr szakember, sőt nagyon örülök annak, hogy a mai időkben

1 a miniszter úr szakember, mert mindenféle udvarlás nélkül mondom azt, nem hiszem, hogy a magyar gazdasági és pénzügyi piacon megfelelőbb embert lehetne találni arra, hogy abba a székbe ültessék. De bocsásson meg a mélyen t. miniszter úr, ne méltóztassék azt hinni, hogy a miniszter úr elgondolásai abszolút biztosak, hogy azokkal szemben más elgondolás nincsMi ezeken a képviselői padokon hosszú éveken keresztül láttuk, hogy azokból kékből .felállott egy férfiú tíz esztendőn keresztül és ha

r megszólalt, megszólalása isteni kinyilatkoztatás volt, és hatalmas, nagy mező tapsolt minden megnyilatkozásához. A providenciális fériúnak minden szava kitűnő volt, megbízható volt és mikor eltelt tíz esztendő, elment a providenciális férfiú és hagyott maga 53*