Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-222

•i^"^^^™ Az országgyűlés képviselőházának 222. maga az angol pénzügyminiszter kénytelen volt elismerni, hogy vannak bizonyos szem­pontok, amelyek az infláció mellett szólnak. Ez egy nagy közgazdasági probléma, amely felett vitatkoznak az emberek, az, egyik az egyik irányban, a másik a másik irányban, de semmiféle konzekvenciát nem lehet ebből le­vonni egy párt keretén belül abból, hogy az egyik párttagnak ebben a kérdésben ilyen fel­fogása van, a. másiknak olyan, mert az igen t. miniszter úr a saját pártjában, egészen bizo­nyosan, igen mostoha helyzetbe kerülne, ha csak azokat tarthatná meg, akik szívük szerint azon az elven vannak, mint a miniszter úr. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon) Nincs tehát semmi jelentősége annak, hogy itt bizonyos nézeteltérések vannak talán egyes párttagok között ebben a gazdasági kérdésben. Megjegyzem, téved a miniszter úr, ha azt hi­szi, hogy az a nézeteltérés, amely itt közöttünk fennforog, valami nagyon alapvető lenne. Nem nagyon alapvető és én egyénileg valóban nem vagyok azon a felfogáson, hogy kell devalválni, annak ellenére, hogy fájdalom, a lelkem bor­zalommal gondol arra, hogy megtörténhetik, — sőt fájdalom, inkább hiszem, hogy megtörté­nik, mint azt, hogy nem — hogy nálunk a. gaz­dasági élet valóban ilyen devalvációs, vagy in­flációs irányban fog elindulni. Miért gondolom ezt? Tudom én, hogy az igen t. miniszter úr nem alkarja, tudom én, hogy a kormánynak ez nem szándéka, de hát azt méltóztatik hinni, hogy talán a dán kormánytól és a dán nem­zeti banktól eltekintve volt még egy kormány a világon, amely akarta a devalvációt? Maga Roosevelt sem akarta. (Magyar Pál: Dehogy nem!) T. képviselőtársam, méltóztassék csak egészen nyugodtan végignézni a dolgokat, még ott is a kényszer hatása alatt meg kellett csi­nálni. (Magyar Pál: A legnagyobb pénzügyi nehézség árán tudta megcsinálni! — Zaj.) Méltóztassék az igen t. képviselő úrnak megnyugodnia abban, (Sándor Pál: Az agrá­riusok követelték!) hogy az 1931/32. évi gazda­sági krízis következtében az amerikai bank­rendszer megrendült. Amint méltóztatnak tudni, a bankokat bezárták. Ennek az lett a következménye, hogy amikor megnyitották a bankokat, elrendelték a klasszifikációt és^ azt mondották, hogy vannak elsőosztályú, másod­osztályú és harmadosztályú bankok, az első­osztályúak abszolút jók, a másodosztályúak ki­elégítők, a harmadik osztályúak rosszak; ami­kor azután ez az intézkedés kikerült a nyilvá nosság elé, abban a pillanatban az egész ame­rikai betevő társadalom és bankérdekelteég megrendült és ez magával hozta azt, hogy olyan feszültség állt be a gazdasági életben, amely szinte rákényszerítette Rooseveltet arra, hogy belemenjen ebbe a kérdésbe. (Sándor Pál: Az agráriusok követelték!) Az agráriusokról nem beszélek, az megint külön kérdés; a mun kanélküliek óriási nagy száma, a budget pro blémája stb. ezek mind külön kérdések. Nem csinálják a devalvációt örömből se­hol sem. Az angol font devalvációja talán azért történt, mert az angolok egyszerűen le akartak térni az aranyalapról? Hiszen ez komikus be­széd! Amikor az angoloknál először bekövétke zett az a helyzet, hogy az aranyat szeptember­ben kezdték elvinni, akkor az angolok kétségbe­esve kapkodtak. Felvették 50 millió font köl­csönt, 25 milliót Newyorkban, 25 milliót Pá­rizsban; amikor az 50 millió fontnyi nagy ösz­szeg eltűnt, akkor kénytelenek voltak további 80 millió fontot kérni; amikor az 50 millió • ülése 1933 november 30-án, csütörtökön. 369 után elment a 80 millió font is és az arany ki­özönlése még mindig nem állt meg, akkor a kétségbeesett Angol Bank kénytelen volt azt mondani: nos, lesz, ami lesz, nem fogjuk a kész­fizetést tovább fenntartani. Nem szoktak devalvációt csinálni örömből, és méltóztassék elhinni, mélyen t. miniszter úr, hogy én nem felületes, léha, komolytalan em­bernek — mondjuk talán — gyerekes vagy fon­toskodó szándékától vezettetve beszélek itt ós vitatkozom és próbálok érveket kovácsolni a magam felfogása mellett. Amikor a költségvev tési vita itt folyt 1933 júniusában vagy májusa* ban, felhívtam a miniszter úr figyelmét arra, hogy ezzel a költségvetéssel, ezzel a megterhe­léssel, ezzel a jegybankkal éis ezzel a bankrend­szerrel, amely ma Magyarországon van, nem hiszem, — hacsak csoda nem következik be — hogy a miniszter úr rendben tudja tar.tani en­nek az országnak a dolgait. És itt van az aggo­dalmam. Én nem kérek devalvációt, én félek a devalvációtól, mert tudom, hogy a devalváció­nak szomorú konzekvenciái is lehetnek. Hogy mik lehetnek a szomorú konzekvenciái, azt csak a jó Isten tudja kiszámítani, hiszen nincs az az emberi agyvelő, amely a gazdasági életbe való ilyen erőszakos belenyúlás konzekvenciáit előre kiszámíthatná. Azok a férfiak, akik az amerikai köztársasági elnök oldalán végzik ezeket a műveleteiket, egészen bizonyos, hogy a világ legelső szaktekintélyei közül valók és íme, felmondották a szolgálatot. A mélyen t miniszter úr bizonyára emlék­szik rá, hogy Angliában 1931 márciusában Snowden pénzügyminiszter egy költségvetést terjesztett elő az 1931/32. évre és a legnagyobb optimizmussal jelentette azt be. Es mi történt? Az történt, hogy talán négy héttel később ki kellett küldeni egy bizottságot, hogy megálla­pítsa a gazdasági viszonyokat és a költségve­tés realitását. 1931 júniusában ez a bizottság tett egy bejelentést, azt mondván, hogy a jövő esztendőben 120 millió font lesz a hiány, és ettől megingott minden. Egy költségvetéstől! És, t. miniszter úr, bátor vagyok kérdezni: nem ; méltóztatik látni, hogy például Francia­országban is mi a helyzet, hogy ott is nyo­más alatt áll minden? Arról beszélünk, azt olvassuk, hogy Franciaország kénytelen vám­mal megakadályozni azt, hogy behozzanak an­gol árut, és Anglia ezzel szemben protestet jelent be és egyéb szempontokat vizsgál. Ki látja ezeket a dolgokat előre, mélyen t. Kép­viselőház? Van ember, aki előre lát? Tudom, hogy én csak — mondjuk — megfigyelője va­gyok a gazdasági életnek, tudom, hogy a mi­niszter úr szakember, sőt nagyon örülök an­nak, hogy a mai időkben 1 a miniszter úr szakember, mert mindenféle udvarlás nél­kül mondom azt, nem hiszem, hogy a magyar gazdasági és pénzügyi piacon meg­felelőbb embert lehetne találni arra, hogy abba a székbe ültessék. De bocsásson meg a mélyen t. miniszter úr, ne méltóztassék azt hinni, hogy a miniszter úr elgondolásai abszolút biztosak, hogy azokkal szemben más elgondolás nincs­Mi ezeken a képviselői padokon hosszú éveken keresztül láttuk, hogy azokból kékből .felállott egy férfiú tíz esztendőn ke­resztül és ha r megszólalt, megszólalása isteni kinyilatkoztatás volt, és hatalmas, nagy mező tapsolt minden megnyilatkozásához. A pro­videnciális fériúnak minden szava kitűnő volt, megbízható volt és mikor eltelt tíz esztendő, elment a providenciális férfiú és hagyott maga 53*

Next

/
Oldalképek
Tartalom