Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-214

Az országgyűlés képviselőházának 214. ülé vizsgálat, amíg 1933 augusztus 9-én azt az érte­sítést nem kaptam, hogy az Ibusz. Rt. a füg­getlen Kisgazda című lapnak pénzt adott. Augusztus 10-én lenyomoztam, hogy való-e ez a hír, vagy pedig pletyka. Igaznak bizonyult. Értesüléseim 17.000, illetőleg 18.500 pengő kifi­zetéséről szóltak. Erre augusztus 11-én r Ja­kabffy kormánybiztos úrnak ajánlott levélben ezt jelentettem és külön vizsgálatot kértem en­nek felderítésére és augusztus 11-én a keres­kedelemügyi miniszter úrhoz hasonló levelet intéztem. A vizsgálat, a külön vizsgálat elrendelte­tett és Jakabffy miniszteri tanácsos úr kor­mánybiztosa kinevezést kapott, mert addig ésak vizsgálóbiztos volt. Augusztus 17-én a kis­gazdapárt értekezletén ismertettem, hogy Tret­tina vette fel a pénzt, viszont Hunyady Ferenc képviselő úr, aki Kun Bélával augusztus 17-én a miniszterelnök úrnál volt (Zaj a bálközépen.) a vizsgálat eredményéről tájékozódni, ismer­tette, hogy a Független Kisgazda című lap ujságnyugtáira vették fel a pénzt. Ekkor a pert a következő határozatot hozta: A Függet­len Kisgazda, Földmunkás és Polgári Agrár­párt csütörtök délután megtartott képviselői ér­tekezletén behatóan megtárgyalta az Ibusz. vesztegetési ügyét, amelyet a párt tagja, Tur­chányi Egon dr. országgyűlési képviselő augusztus 11-én tett feljelentése leplezett le. A párt által megejtett vizsgálat, valamint a kormány által a párt rendelkezésére bocsátott adatok alapján a párt az alábbi tényeket álla­pította meg: «A párt képviselő tag-jai közül, valamint nem képviselő vezetőségi tagjai közül senki semmi néven nevezendő visszaélést nem köve­tett el s azzal nem is gyanúsítható; tény az, hogy a Független Kisgazda című hetilap ki­adóhivatalán ak az Ibusz. Trettina szerkesztő­vel való megbeszélésére hivatkozva, 18.000 pengő körüli összeget juttatott. Ez a hetilap június hó 15-ike óta Trettina Jenő párttag magántulajdonát képezi és ennek anyagi ügyei nemcsak hogy semmi vonatkozásba nem hoz­hatók a párttal, de a lap tulajdonjogában be­állott változás óta hivatalos pártlap jellege is megszűnt. A párt egyhangúlag magáévá teszi ; az Ibusz. ügyében Turchányi Egon által kez­deményezett akciót, — zárójelben meg kell je­gyeznem, hogy az Ibusz— Trettina botrány le­leplezése idején kelt ez a párthatározat — amelynek jogosultságát a most megállapított tények fokozottan igazolják, és azt kívánja, hogy a kormány teremtsen végre rendet ennél az állami vállalkozásnál, vonja felelősségre a vezetőséget, távolítsa el a bűnösöket és vessen véget az Ibusz. jövedelmei ilyetén felhasználá­sának. A párt súlyosan elítéli a Független Kisgazda kiadóhivatala részére történt erkölcs­telen juttatást, a lappal a mai napon minden szellemi összeköttetést megszakított és ezért felszólította a lapot, hogv ennek a ténynek 4 már a pénteken megjelenő lapszám külső for­májában is kifejezést adjon. A távollévő Tret­tina^szerkesztő ellen addig is, amíg meghall­gatható lesz, az ellene tett kizárási indítvány alapján eljárást indít és ki fog közösíteni a jövőben is a maga kebeléből mindenkit^ aki­nek bárminő legcsekélyebb visszaélés róható terhére.» (Felkiáltások a báloldalon: Meg is történt! — Dinich Ödön: Amint a példa mu­tatja!) «Felkéri végül a párt a kormányt, hogy az ügyre vonatkozó összes adatokat terjessze mielőbb a parlament nyilvánossága elé. A se 1933 november 16-án, csütörtökön. 27 most tárgyalt elítélendő eset legszigorúbb meg­torlásával kíván független kisgazdapárt a magyar közélet megtisztítása terén példaadó módon eljárni.» Ez volt, t. Ház, augusztus 17-én a füg­getlen kisgazdapárt határozata. A magam részéről e párthatározat után ismételten el­jártam a kereskedelemügyi miniszternél és Ja­kabffy kormánybiztos úrnál, hogy az augusz­tusi lv-én hozott párthatározatában szóvátett Ibusz— Trettina botrány kivizsgálására elren­delt kormányhatósági vizsgálat jegyzőköny­vei hozzáférhetők legyenek. Erről a vizsgálat­ról augusztus hó 24-én, csütörtökön jelent meg a korniánykommünikék ama jegyzőkönyvek alapján, amelyek Jakabffy kormánybiztos úr által Tormay Géza államtitkár és Senn Ottó Máv. elnökhelyettes úr jelenlétében felvétettek Tasnády-Szüts András és Gutthardt Tódor Ibusz.-igazgatók vallomásairól. E kormányjelentést most külön ismertetni nem tartom szükségesnek, mert hiszen ennek tartalmára a Ház, azt hiszem, emlékszik. Amennyiben szükséges, fel tudom mutatni és megtekinthető. Mondom, ezt a vizsgálat ered­ményéről szóló kormányjelentést illetően 1 ismé­telten sürgettem, hogy adjanak nekem módot e r vizsgálatig jegyzőkönyvekbe való betekin­tésre, mert úgy éreztem, hogy az a visszaélés, amelyet Trettina Jenő elkövetett a 20.000 pengő kifizetésével kapcsolatban, az én parlamenti, közéleti és erkölcsi reputációmmal összefüg­gésben van és nem nyugszom addig, amíg annak utolsó részlete is felderítve nincs. Mi­előtt azonban a vizsgálati jegyzőkönyvekbe •betekintést kaptam volna, október hó elején két úr magánbeszélgetés keretében felhívott engem arra, hogy működjem közre Trettina Jenő rehabilitációja érdekében, amire én azt válaszoltam, hogy ha nekem, mint papnak és embernek az lehet a felfogásom, hogy ő eleget bűnhődött ós bukott az elkövetett visszaélés miatt, akkor ez a legtöbb, amit még mindig megtehetek, legkevésbbé én lehetek azonban az. aki az ő rehabilitációjához .'bármiféle segédke­zet nyújt. Ezt határozottan megtagadtam. Ez történt október elején két úrral folytatott ma­gánbeszélgetés keretében. Október hó 17-én kaptam Jakabffy kor­mánybiztos úrtól azt a telefonértesítést, hogy a vizsgálati jegyzőkönyvekbe betekinthetek­öt arra is kértem, hogy a független kisgazda­párt részéről kiküldendő másik két képviselő úrnak is adjon betekintést a jegyzőkönyvekbe, amit ő szintén engedélyezett. Ezt bejelentettem az október hó 19-én, csütörtökön tartott párt­Hekezleten és kértem, hogy küldjenek ki a független kisgazdapártból két képviselő urat. Meg is történt a delegálásuk Némethy Vilmos és Klein Antal képviselő urak személyében, akikkel közöltem, hogy szeretném, ha Jakabffy kormánybiztos úrral való találkozásuk mielőbb megtörténhetnék, de ők még a pártértekezlet — tehát október 19-ike — napjának hetében, hanem a következő héten tudnak csak Ja­kabffy kormánybiztos úrhoz elmenni, még­pedig október hó 25-én, szerdán. Erre azt 'mon­dottam, hogy ezt a találkozást elő fogom készí­teni, mert magam nem tudok ott jelen lenni azért, mert a Manréza lelkigyakorlatos ház­ban október 23-án papi lelkigyakorlatok vég­zésére kell visszavonulnom, ami több napig tart. Erre felhatalmazást is adtak nekem és én a kormánybiztos úrral a találkozót meg is beszéltem. En október 20-ára — szóval az ok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom