Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-213
20 , Az országgyűlés képviselőházának autonómia felfüggesztése mellett foglaltak állást, a •hódmezővásárhelyi ipartestület autonómiájának felfüggesztését el kellett rendelnem. Tévedésen alapszik tehát az interpelláló képviselő úrnak az az értesülése, hogy az idézett törvényhely értelmében nyilatkozni hivatott szervek az ipartestület önkormányzati szervei feloszlatásának kérdésével nem (foglalkoztak volna és^ ezeknek az illetékes szerveknek a véleményéről nekem előzetesen nem lett volna tudomásom.^ Ha ez a megállapítás helytálló lenne, a feloszlatás kérdéséiben — a törvény kétségtelen rendelkezései folytán — természetesen nem is foglaltam volna állást. Az elsőfokú iparhatóság vezetője saját bevallása szerint olyan kijelentést, 'hogy ebben az ügyben nekem jelentést nem küldött, véleményt nem adott — nem tett, ami természetes is, mert az ipartestület autonómiájának felfüggesztése kérdésével egyenesen az elsőfokú iparhatóság hozzám intézett jelentése, valamint a szegedi kereskedelmi és iparkamara és az Ipartestületek Országos Központja vonatkozó 'véleményének Ismeretében foglalkoztam. Ami az interpelláló képviselő úrnak azt a kérdését illeti, hogy hajlandó vagyok-e a hódmezővásárhelyi ipartestület önkormányzatát felfüggesztő rendeletemet hatályon kívül helyezni és az ipartestület önkormányzatát viszszaállítani s az autonómia törvényszerű választásának érvényességét biztosítani, meg kívánom említeni, hogy az ipartestület felügyelő hatóságát már a felfüggesztésre vonatkozó rendeletemben utasítottam: arra, hogy csak az új választások foganatosításáig, illetve mindaddig, amíg a megtartandó új közgyűlésnek az önkormányzati szervek megválasztására vonatkozó határozata jogerőre nem emelkedik, rendeljen ki az ipartestület vezetésére kiküldöttet. Az előadottakból kitűnik tehát, hogy amint az új választásokra vonatkozó határozat jogerőre emelkedik, a kiküldött működése megszűnik s az ipartestület autonómiája helyreállítandó. A hódmezővásárhelyi ipartestület autonómiájának felfüggesztésével kapcsolatos kérdéseket állandó figyelemmel kívánom kísérni, mert magam is súlyt helyezek arra, hogy az iparosság ügyeit az iparosság köréből választott vezetők — a hatósági beavatkozás lehető mellőzése mellett — intézhessék, ezért utasítottam is az ipartestületek felügyelő hatóságát, hogy a tett intézkedéseiről két hónapon belül tegyen jelentést, hogy így abban az esetben, ha azt állapítanám meg, hogy az ipartestületi autonómia visszaállításának ideje elérkezett, intézkedhessem. Kérem a t. Képviselőházat, hogy válaszomat tudomásulvenni szíveskedjék. Budapest, 1933. évi július hó 10-én. Dr. Fabinyi Tihamér s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat megilleti a viszonválasz joga. (Folytonos zaj a jobboldalon.) Csendet kérek képviselő urak. Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Kabók Lajos: T. Képviselőház! A nyári szünet előtt interpellációt terjesztettem elő a kereskedelemügyi miniszter úrhoz, amelyben kértem, hogy Hódmezővásárhely ipartestüle : tének felfüggesztett önkormányzatát állítsák 2J.3. ülése 1933 október-2JÍ-én; kedden. helyre. Erre vonatkozólag most olvasta-fel a jegyző úr a választ,• amelyben a miniszter -úr azt mondja, hogy az ipartestület önkormányzati szerveinek felfüggesztése azért vált szükségessé, mert törvényellenesen működtek és veszélyeztették az ipartestület érdekeit. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Peyer Károly: Az új főispán veszélyeztette!) Ez olyan súlyos megállapítás, hogy éppen e miatt vagyok kénytelen válaszolni a miniszter úr válaszára. A dolog lényege tulajdonképpen az, hogy a miniszter úr a hatásköre alá tartozó hivatalok útján kapott egy egyoldalú, pártpolitikai tevékenységen felépült választ és ebből állapította meg, hogy az ipartestület önkormányzati szervei törvényellenesen működtek, annyira, hogy veszélyeztették az ipartestület érdekeit. (Peyer Károly: Farkas főispán^ úr veszélyezteti ott a közbiztonságot! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Kabók Lajos: Minden kétséget kizárólag kiderült azóta is, de már interpellációmban is elmondottam (Peyer Károly: Azt mondotta a főispán, hogy ő lesz a belügyminiszter! — vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Az lehet! — Farkas István: Kászolgált!), hogy valójában Farkas főispán úr az,... (Peyer Károly: Az egységespárti értekezleten azt mondotta, hogy rövid időn belül ő lesz a bel^ ügyminiszter!) Elnök: Kérem Peyer képviselő urat, méltóztassék csendben maradni. Kabók Lajos: ... aki ezt a pártpolitikai megállapítást tette, és az ő pártpolitikai tevékenységének az eredménye az, hogy a miniszter urat így informálták. Igen furcsa az, hogy egy miniszternek a törvényhozást informálni lehessen a nélkül, hogy abszolút bizonyossággal tudna valamit, és úgy, mint ebben az esetben, amikor a való tényállástól egészen eltérő információt kapott a miniszter és erre az információra építette fel a maga egész válaszát. Azonkívül igen érdekes a miniszteri válasznak az a része, amelyben azt mondja a miniszter úr, (olvassa): hogy «...ezért utasítottam, is az ipartestület felügyelő hatóságát, hogy a tett intézkedéseiről két 'hónapon 'belül tegyen jelentést, hogy így abban az esetben, ha azt állapítanám meg, hogy az ipartestületi autonómia visszaállításának az ideje elérkezett, intézked hesisem.» Ez a rendelkezés, amelyet a miniszter úr beterjesztett a Házhoz, ez év július hó 10-én kelt, s azóta már három hónap is elmúlt és már a negyedik hónapot tapossuk. Ez is bizonyíték arra, hogy mennyire labilis alapokon nyugszanak a miniszteri kijelentések, mert írásba foglalva ígéri a miniszter úr, hogy két hónapon belül történik majd intézkedés, s a két hónap már régen elmúlt, a harmadik is elmúlt, a negyedik is itt van már, de abszolúte semmi intézkedés nem történt. Hódmezővásárhely ipartestületének önkormányzati szervei ugyanis továbbra is fel vannak függesztve és változatlanul abhan az állar pótban vannak, amilyenben az interpelláció elmondásának napján voltak. Hát így lehet a miniszteri válaszoknak hitelt adni, így lehet valamit építeni arra, hogy azoknak a kijelentéseknek, amelyeket egy miniszter a törvényhozásnak tesz, foganatja is lesz. A 'válasz tartalma miatt tehát nem vagyok 'abban a helyzetben, hogy a miniszter úr válaszát tudomásul vehessem. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Következik a határozathozatal.