Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-220

Àz országgyűlés képviselőházának 220. nines itt, (Bródy Ernő: Visszajön majd; visszahívjuk! — Jánossy Gábor: Ha kényes a 'kérdés, rögtön behívjuk! — felkiáltások jobbfetől: Mar itt van a pénzügyminiszter úr!) Kérem a t. pénzügyminiszter urat, miután ez a dolog már összefügg a budgettel és a Nemzeti Bankkal is, hogy két kérdésre nézve, amelyet hozzáintézek, adjon nekem felvilágosítást. Én a múltban megtanultam, hogy a t. pénzügyminiszter úr nem szereti a kényes kérdéseket; más sem szereti, de kikerüli azokat a kérdéseket, amelyek kényesek. Itt azonban államérdekről van szó, amelyet mi képviselők kötelesek vagyunk tudni. Első kérdésem az: hajlandó-e a t. miniszter úr .képet adni arról, hogy a 6-os bizottság által kimutatott adósságok és kezességek vállalásából eddig mennyi van lelikvidálva, mennyi van még hátra és keletkezett-e újabb? (Kas

say Károly: Ez az utolsó kérdés a legfontosabb!) Ez az utolsó kérdés tényleg a legfontosabb, de fontos az előbbi kér*dés is. További kérdésem, — amelyre a t. miniszter úrtól szintén pozitív választ kérek, mert ha nem kapok feleletet, meg kell ismételnem ezt a kérdést itt a Házban mindaddig amíg a miniszter úr feleletet nem ad rá — az állami künnlevőségekre vonatkozik. Az állam a bankoktól kölesönt vett fel az illetékhátralékokra. Ezeknek egy részét az állam bizonyára bevételezte. Tisztelettel kérdem, nyilvántartják-e, hogy ezek a befolyt összegek a jelzálog alapján a bankokhoz tényleg visszajussanak? T.

f miniszter úr! Ügy tudom, hogy az állam ezekből a pénzekből, ebből a 70 millióból nem fizetett vissza egy fillért sem. Meglehet, hogy az én információm téves, de figyelmeztetem a t. miniszter urat, hogy ha a kereskedő olyat tesz, hogy bevételez összegeket, amelyeket köteles továbbítani és ezt nem teszi meg, akkor becsukják. (Rassay Károly: Időközben törlesztette-e azt a kölcsönt? — Imrédy Béla pénzügyminiszter: Az illetékhátralékok összege felülhaladja a kölcsön összegét!) Nekem arról van tudomásom, hogy ebből semmit sem fizettek vissza. (Imrédy Béla pénzügyminisztter: Nem!) Ha keresikedő csinál ilyet, miniszter úr, biztosítom, hogy becsukják. (Imrédy Béla pénzügyminiszter: Ezt egyáltalán nem értem] — Jánossy Gábor: Ha a miniszter úr nem érti, hogyan értsem én. — Derültség.) Miután a miniszter úr nem érti a kérdést, bátor vagyok azt megismételni. A kormány felvett egy 70 milliós 'kölcsönt az illetékek terhére A hátralékokra ezidő alatt okvetlenül befolytak pénzek; afelől nincs kétség, hogy nem folytak volna be. Ezeket az összegeket vissza kellett volna adni azoknak a bankoknak, amelyek a kölesönöket nyujttották, mert ezekre az illetékekre adták az a kölcsönt. Eddig ilyen visszafizetés nem történt. (Imrédi Béla pénzügyminiszter: Ismétlem, -hogy az illetékhátralékok összege

f nagyobb, U mint a terhükre kibocsátott kincstári kölcsön össszege. Ezzel az ügy rendben van.) T. ^ miniszter úr, ha valakinek van ezer métermázsa búzája, amelyre tartozik 4000 pengővel, és abból a búzából elad, akkor őt ber csukják. Ha én, mint kereskedő, egy zálogra tartozom valamivel — akármilyen nagy ez a zálog, az mellékes — és az erre befolyt összegeket, amelyeket expressis verbis erre adták, nem törlesztem, akkor becsuknak. Ezt állítom. Természetes, t. Képviselőház, hogy hamar rendbejönnénk, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) hogyha lehetséges volna gabona- és állatárainkat emelni; nagyon hamar rendbejönKÉPVISELÖHAZT NAPLÓ XVIII. ülése 193$ november 2S-án> kedden. 241 nénk- (Jánossy Gábor: Ez a helyzet kulcsa!) Ezt, sajnos, nem remélhetjük olyan hamar. Ellenkezőleg olyan helyzetben vagyunk, amelyből nem tudunk mozdulni, se be, se ki. Itt nem támadhatom a t. kormánypártot és ja minisztereket. (Jánossy Gábor: Hogyne támadhatná! Joga van támadni!) Nem is tudja, hogy mit akarok mondani. (Derültség. — Jánossy Gábor: Az igaz!) szívesen hallom közbeszólásait, de ebben az esetben igazán nem tudhatja, mit akarok mondani. (Halljuk! Halljuk! balfelőlj Nem támadhatom őket, koncedálnom kell, hogy mindent megpróbáltak, hogy kivezető utat találjanak gabonánknak, állatainknak. (Rassay Károly: Ankarába is elmentek!) De teljesen sikertelenül próbáltak meg mindent. Azok a lehetőségek, amelyeket kilátásba helyeztek, egyáltalán nem váltak be. Itt van a mi két legnagyobb barátunk: Olaszország és Németország. Bocsánatot kérek, Olaszország úgy rendezkedett be, hogy neki általában már búzára szüksége nem lesz- Amikor szüksége volt, akkor Oroszországból vettek. Méltánylom Olaszország jóindulatát irányunkban, sok szolgálatot tett nekünk, de ha összehasonlítjuk azzal az országgal, amelynek sokkal kevesebb érdeke fűződik a velünk való barátsághoz: Angliával, azt látjuk, hogy ott a képviselőknek nagy csoportja mellénk állt. (Ügy van! Ügy van! Taps a baloldalon.) Nemcsak elméleti szeretkezésben merül ki a dolog, mint az olaszoknál. (Ügy van! balfelől!) Az olaszoktól kapunk szíves szavakat, szép gesztusokat, a mi nyomorúságunkat azonban nem akarják látni és nem akarnak rajtunk segíteni, pedig megtehetnék, mert elég gazdag nép. Mi nem csinálhatunk olyan idegenforgalmat, mint ők, nem vételezhetjük be azt, amit ők, de ha látják, hogy leghűségesebb szövetségesük, amely mellettük áll, ilyen rettenetes helyzetben van, mégis meg kellene gondolni ok, hogy ezeknek az erőfeszítéseknek ellenértékéül a mi búzánkat, állatainkat megvegyék. (Jánossy Gábor: Veszik!) Németországról nem szívesen beszélek. Csak az a megjegyzésem, 'hogy azoknak, akiknek az ő világhódításuk tekintetében tudatlanul annyit segítettünk és ezzel előidéztük országunk feldarabolását, most, amikor azt az időt éljük, hogy a falatot a szánkból kiveszik, ide kellene állaniok mellénk és segíteniök kellene, hogy ebből a rettenetes helyzetből kijuthassunk. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Még emlékszem, mások talán elfelejtették, arra« az incidensre, amikor éppen én beszéltem erről és akkor arra a karzatra belépett lord Harmsworth, akinek atyja első volt, aki a magyar ügyet felkarolta és az első volt, ki Angliában mellettünk propagandát csinált, amelynek gyümölcsét élvezzük. Igaz, hogy most ott tartunk, hogy Bethlen gróf meglátogatja őt Londonban, de mi itt teljesen megfeledkezünk róla. (Felkiáltások jobb felől: Nem feledkezünk meg! — Jánossy Gábor: Bethlen missziót teljesít!) Látjuk tehát, hogy teljesen saját erünkre vagyunk utalva. Ez okozza nálam azt a rettenetes aggodalmat, miután magunkra vagyunk utalva, hogy ilyen könnyedén egy rendelettel tudunk 175 milliót mobilizálni. Tessék elképzelni, micsoda összeg Magyarországon 175 millió! (Rassay Károly: Ha adóban kellene behajtani!) Méltóztassanak csak elgondolni, hogy ennek csak a kamatozása is mennyi. Az utolsó darab kenyerünket áldozzuk oda erre a célra, amikor erre szükség nincs, amikor két évre tudunk 39