Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-220

238 Az országgyűlés képviselőházának 220, vannak annyira eladósodva, hanem a nagy, az 1000 holdig terjedő birtokok. De még egy másik adatot is bátor vagyok itt felhozni. Tyler utolsóelőtti jelentésének adatai szerint az összes hátralékos adók 280 millió pengőt tesznek ki. Az alatt — mint legutóbbi jelentésében van — amíg az aratási idő alatt nem kellett adót fizetni, 30 millióval szaporodott, vagyis kitesz most az összes adóhátralék 310 millió pengőt. Mint az ádóstatisztikából tudjuk, ennek lényegesen kisebb része esik a gazdák terhére.Itt tehát tényleg arra int ez a jelenség: tessék óvatosnak lenni az egésszel. Nincs olyan nagy baj, mint amilyennek egyesek rajzolják. (Sándor István közbeszól.) Van adóhátralék s mondom ismételten, segíteni kell ott, ahol lehet. Azt állítottam és ismételten fogom még néhányszor állítani, hogy a kisbirtokoson igen is közpénzzel kell segíteni, ezeket az embereket meg kell menteni, de épp oly kevéssé szabad annyira túlságba ragadtatni magunkat, hogy 175 millió pengőt áldozzunk arra, hogy az 500 és 1000 holdas birtokosokon segítsünk. Azok jöjjenek rendbe az ő hitelezőikkel; ha erkölcsi segítés kell nekik, az állam mindenesetre rendelkezésükre fog állani. Még egy érdekes jelenséget hozok ffel t. Ház. A kisbirtokosok voltaképpen legnagyobbrészt a szövetkezeteknek adósai. A szövetkezetek szintén dollárkölcsönt vettek fel állami garanciával, voltaképpen tehát ezek az összegek az államkasszába mennek vissza. Ezek az összegek nem is jönnek forgalomba, mert amit a t. kormány meg fog váltani, az az ő garanciája mellett adatott, tehát az visszatérül magától a természetes folyományok alapján. Ha pedig nem akarják ezt, akkor van egy másik eventualitás, hogy tudniillik a szövetkezeteket, amelyek szintén bajban vannak, ennek alapján felsegítik. Engedje meg a t. pénzügyminiszter úr, hogy én azokhoz a paragrafusokhoz, amelyek a kereskedelmet érdeklik, tudniillik a 6., 14. és 27. <§>-okhoz ne is szóljak, hiszen az előttem szólók — különösen erről az oldalról — ezeket teljesen kimerítették és én teljesen aláírom mindazt, amit ők ebben a tekintetben mondottak. Engedje meg azonban a t. pénzügyminiszter úr, hogy az adóhátraléknak tíz év alatt kamatmentesen való lefizetéséről mondjak néhány szót. Azt hiszem, nagyon célszerű, hogy a miniszter úr tíz évre megadta ezt a kamatmentességet és megengedte, hogy tíz év lefolyása alatt fizessék ki a hátralékos adókat. En még azt is aestimálom, hogy a miniszter úr az 5. Ç 3. pontja alapján még sokkal nagyobb előnyöket adott, mint a meghosszabbítás. Az eddigiek szerint ugyanis, ha valaki 2000 pengővel adós és 500 pengő az adója, akkor fizetnie kell az adóját és 200 pengőt, az 5. §. 3. pontja alapján azonban — szószerint idézem — (olvassa): «a folyó évi adók 25%-ának megfelelő összeget» tartozik törleszteni, tehát nem többet, mint 25%-ot. Ha pedig az 500 pengő 25%-át vesszük, akkor ez csak 125 pengőt tesz ki, ennélfogva a t. miniszter úr ezeknek az adófizetőknek azonfelül, hogy tíz évre prolongálta az adófizetés idejét, még 75 pengőt adott. Ha azonban a t. miniszter úr olyan nagylelkű a, gazdákkal szemben, — és ebben minden gazda bentfoglal tátik: jómódú," szegény, gazdag — hogy tudja a t. miniszter úr a lelkére venni azt, (Zaj. — Elnök csenget.) hogy amit ezeknek a gazdáknak, akár gazdagok, jómódúak, akár szegények, ad csak azért, mert gazülése 1933 november 28-án, kedden.. dák, azt a többi foglalkozási ágtól elveszi« (Bródy Ernő: Ügy van!) Hiszen t. miniszter úr, ön megterheli az egész vonalon a többi foglalkozási ágat a gazdák javára és amikor ezt teszi, abban a pillanatban nem hajlandó nekik tízévi fizetési haladékot adni azoknak az adóknak a kifizetésére, amelyek már régen esedékesek ós amelyeket eddig nem fizettek ki, vagyis nem hajlandó nekik megadni ugyanazt, amití a gazdáknak megad. Ez a legantiszociálisabb felfogás és nem hiszem, hogy ezt a t. miniszter úr fenn fogja tudni tartani. Eber t. barátom a múltkor beszédében azt mondotta, hogy ő 60 hónapos fizetési haladékot elfogad. En nagyrabecs ülöm és tisztelem, sőt azt mondhatnám, igazán szeretem a képviselő urat, de mégis -meg kell mondanom, hogy t. képviselőtársam, aki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának érdemes elnöke, nem kapott a kamarától felhatalmazást arra, *• hogy ilyen kijelentést tegyen, (Eber Antal: Az igaz, hogy a kamara nem adott felhatalmazást!) mert a kamara sohasem határozott így és a kereskedők megdöbbenéssel vettek tudomást arról, hogy t. képviselőtársam ezt .itt proponálta. Részünkről nem vagyunk hajlandók ezt elfogadni és küzdeni fogunk a végletekig, hogy a többi foglalkozási ágnak, mindazoknak, amelyek legalább olyan áldozatokat hoztak a haza részére és legalább úgy megsanyargattattak, mint a gazdák, azonos elbánásban legyen részük az adóhátralékok terén a gazdákkal. Ennek az egyszerű igazságnak a konstatálása elől nem lehet kitérni. De ha az igen t. pénzügyminiszter úr meggondolja, hogy az utóbbi időben milyen tömeges licitációk voltak itt a fővárosban és majdnem semmiért, minden pénzbeli eredmény nélkül elkótyavetyéltek nagy értékeket, akkor — azt hiszem — az igen t. pénzügyminiszter úr is belátja, hogy inkább megkapja a fiskus részére a hátralévő adókat akkor, ha prolongálja ezeket az adókat (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) és módot ad arra, hogy ezeket megfizessék, mintha dacosan, talán autori hiúságból fenntartja azt az álláspontot, hogy gazdáknak, akikért áldozatot kell hozni, megadja ezt a kedvezményt, de ugyanezt a többi foglalkozási ágaknak nem adja meg. (Müller Antal: Várjuk, hogy a kisiparosokra mikor jön a isor! — Bródy Ernő: A kiskereskedőkre,a lateinerekre is! — Andaházi Kasnya Béla: Nem lehet különbséget tenni foglalkozási ágak között!) T. Ház! A legnagyobb hibája a rendeletnek az, amiről Esterházy gróf igen t. képviselő úr beszélt. Abszolút tisztázatlan marad az aranyban, dollárban való tartozások sorsa. Olyan bizonytalanság van e tekintetben mai is, mint volt a múltban. A rendelet erről a kérdésről nem beszél. A t. miniszter úrnak egy kommünikéje azt mondja, hogy minden marad a régiben, de ezeket a dollárban lévő adósságokat most 5%-os kamatláb mellett pengőben kell letétemónyezni. Azok a gazdák, akik ezeket leteszik, abban a hiszemben vannak, hogy valutáris tartozásuktól szabadulnak, pedig éppen ellenkezőleg, nem szabadulnak semmitől sem. Míg a, záloglevéltulajdonosok, pl. a biztosítótársaságok, árvapénztárak ismét ellenkező elbánásban részesülnek, de ezek sem tudják, hogy hányadán vannak ebben a kérdésben. Ezt a helyzetet tehát tényleg tisztázni kell. T. képviselőtársam, azt hiszem, nem említette fel azt a tényt, hogy Ausztriában már igen erősen foglalkoznak az-