Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-219

196 Az országgyűlés képviselőházának 219. ülése 19ÊB november 2h-èn t pénteken. vezmenyt kapnak. Bocsásson meg a t. képviselő­társam, e kérdés felett bent a pénzügyi bizott­ságban éppen a rossz szövegezés következté­ben rengeteget vitatkoztunk, mire jött a t. pénzügyminiszter úr a maga kommentárjával és kijelentette, amint nagyon helyesen nem is értelmezhető a szakasz másként, hogy ezekre az adósság-csinálásokra vonatkozólag a jövő­ben is fennáll a fizetési tilalom. Ennek követ­kezménye véleményem szerint az, hogy a vé­dett birtokok tulajdonosait teljes mértékben kiveszi a rendelet a forgalomból, mert ki lesz az a bolond csizmadia, vagy az a bolond, susz­ter, vagy az a bolond fűszeres, aki ezek után kölcsönt nyújtana valamelyik védett birtok tu­lajdonosának. {Molnár Imre: Ha nem védett birtok, akkor sem kap!) Tény az, hogy ezek után a helyzet az, hogy kölcsönt semmi körül­mények között kapni nem fog. (Simon András: Vagy van személyi hitele, vagy nincs!) Hogy van-e személyi hitele vagy nincs, azt én sem tudom, de azt tudom, hogy bolond lesz, aki ezek után neki hitelezni fog. Nem tudom, a t. képviselőtársamnak olyan jó tapasztalatai van­nak-e ezekről a védett birtoktulajdonosokról, akik ezeket a kedvezményeket a múltban kap­ták. Én eddig is azt tapasztaltam, hogy nem lehetett behajtani ezeket a követeléseket. Mielőtt két indítványomat megindokolnám és mielőtt általában ezekkel a kérdésekkel bő­vebben foglalkoznék, méltóztassék megengedni, hogy én mai felszólalásom tulajdonképpeni témájához, a magyar búza sorsához, még pe­dig nem a magyar búza jelenlegi sorsához, hanem jövendő sorsához a vllágpdMitika és a világ gazdasági életének egyes atomjain és út­jain keresztül közeledjem. Legelsősorban meg kell állapítanom, hogy minél távolabb jutunk a világháborútól, annál inkább meg kell állapítanunk azt a tényt, hogy a világháború után csak látszólagos békék köttettek, nem csak azért, mert a békeszerző­dések, amelyek megköttettek, mindenre alkal­masak, csak arra nem, hogy békés hangulatot teremtsenek (Úgy van! Úgy van!), hanem azért, mert felfogásom szerint a háború tovább folyik. Továhib folyik azzal a különbséggel, hogy a mostani háborúban nem ágyuk, nem tankok, nem gépfegyverek és nem hadihajók mérkőznek és azzal a különbséggel, hogy míg a világháborúban voltak szemleges államok, ebben az új háborúban, amely a gazdasági élet eszközeivel folyik, nincsenek semleges államok. mert ebben a háborúban különbség nélkül min­den állam benne van; akármennyire kapálódz­tak is egyes államok, hogy őket ebbe a gazda­sági háborúba ne vonják bele, azért, mert akármennyire is vannak az államok között ha­tárok, a hajszálcsövesség következtében, amely az államok gazdasági életét egybekapcsolja, végeredményben nem vonhatják ki magukat ebből a háborúból. A másik tény, amit beszédem kezdetén meg kell állapítanom, az, hogy a mezőgazda­sági, az agrártermelés az egész világon dekon­junktúrával küzd. Meg kell állapítanom, hogy eltekintve néhány egészen csekélyszámú ipari államtól, az egész világon az agrártermelés dekonjunktúrában van, az agrárállamok a leg­nagyobb gazdasági katasztrófákkal küzdenek. Erre rögtön példát hozhatnék fel, Amerikát, ahol, mint méltóztatnak tudni, odáig jutottak éppen az agrártermelés katasztrófája következ­tében, hogy amikor az agrártermelőket, a far­mereket Roosevelt elnök segíteni akarta, ak­kor ennek a segítésnek a következménye az lett, hogy nemcsak az agrártársadalmon nem tudott segíteni, hanem Amerikának egész gaz­dasági életét olyan katasztrófa elé állította, amilyen katasztrófa tartósan nem állott fenn talán az Egyesült-Államok megalakulása óta. Hogy ennek a gazdasági katasztrófának, amelyben Amerika is él, ennek a farmerhábo­rúnak mi lesz a következménye, megállapít­hatjuk, ha méltóztatnak gondolni azokra a belső bajokra, amelyek Amerikában a farme­rek háborújából előállottak, azokra a valósá­gos forradalmi jelenségekre, amelyek Ameri­kában az utóbbi időben bekövetkeztek és azokra a forradalmi jelenségekre, amelyek olyan károsan befolyásolják Amerika egész életét. Annak az Amerikának egész életét, amely ugyan Szovjet-Oroszországgal most megállapodott arra vonatkozólag, hogy Szov­jet-Oroszország Amerika területén szovjet­agitációt nem folytathat, meggyőződésem sze­rint azonban Amerikában olyan belső forra­dalmi agitáció folyik éppen az agrárválság kö­vetkeztében, amilyen forradalmi agitáció Amerika életében, amelynek sohasem kellett eddig forradalmi válságokkal küzdenie, egy­általán elképzelhetetlen volt. Vannak felfogások, amelyek szerint Roose­velt azzal a módszerrel, amellyel az amerikai agrártermelőkön segíteni akart, nemcsak, hogy nem segítette Amerika agrártársadalmát, de egyszersmind megölte az egész amerikai tőkét és megölte az egész amerikai termelést. Ezek után áttérve a képviselőház előtt fekvő törvényjavaslatra, legelsősorban előre kell bocsátanom, -hogy nincs ebben a képvise- f lőházban és nincs az én tudomásom szerint ebben az országban egyetlen egy komoly em­ber sem, aki ne arra az álláspontra helyezked­nék, hogy az agrártársadalmat meg kell segí­teni. Ez nemcsak szociális, hanem politikai okokból származó egyöntetű vélemény. Első­sorban is mindenkinek meggyőződése az, hogy egy ország polgári társadalma, amely a szoli­daritás alapján épül fel, nem állana a szolida­ritás elvén 'abban az esetiben, ha a bajban levő társadalmi rétegeket nem segítenék meg. Itt azonban az első kérdés az, hogy a bajban levő társadalmi rétegek az egészséges társadalmi rétegek hozzájárulásával segíttetnek-e meg, vagy pedig azok a társadalmi rétegek, ame­lyek támogatásával a szolidaritás elve alap­ján történik a segítés, maguk is már olyan baj­ban vannak, vagy pedig nagyobb bajban, mint azok a gazdarétegek, amelyeknek megsegíté­sére a kormány 175 millió pengőt igénybe vesz. Előre kell bocsátanom, a legnagyobb könnyelműség volna arra az álláspontra he­lyezkedni, hogy nem kell a gazdákat megse­gíteni. Könnyelműség volna azért, mert ami­kor arra az álláspontra helyezkednénk, hogy minket nem érdekel az, hogy Magyarországon 100—200—300.000 család letaszíttatik-e a pol­gyári társadalom épületéből és prédául doba­tik oda a forradalmi propaganda céljaira, ez senkinek a világon nem lehet cél, amikor azon­ban megállapítjuk azt, hogy a bajba jutott ag­rártársadalmon segíteni kell, akkor legelső­sorban azt a kérdést kell vizsgálnunk, hogy ez a mód, amellyel a képviselőház és a kor­mány a gazdákon segíteni akar, helyes-e $ Meg kell állapítani, hogy ezzel a gazdákon véglegesen segítve van-e és harmadszor meg kell állapítani, nincsen-e más mód, mely az államnak kevesebb pénzébe kerülne és hatá­lyosabb volna, nem állott volna-e ilyen mód a t. kormány rendelkezésére? Amikor tehát fel­merül az első kérdés, hogy kell-e segíteni, erre egyhangú válasz az, hogy kell.

Next

/
Oldalképek
Tartalom