Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-204
434 Az országgyűlés képviselőházának 20 k. ülése 1933 június 23-án, pénteken. telmi jogot, mint olyat, tisztán az előadó úr, a mentelmi 'bizottság véleményére bízni nem tartom megengedhetőnek és ez ellen a beállítás ellen a leghatározottabban tiltakozom és éppen ezért a mentelmi bizottság jelentését Láng Lénárd képviselő mentelmi jogának megsértése tekintetében m?jm fogadom el. Elnök: Kíván, még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. A képviselő úi* ellenindítványt nem tett, így a mentelmi bizottság javaslata meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelenteni .ki. Következik a mentelmi bizottság jelentése sajtó útján elkövetett rágalmazás vétségével gyanúsított Lázár Miklós képviselő úr mentelmi ügyében, (írom. 523.) Az előadó úr Lányi Márton képviselő' úr. A képviselő úr nincs 1 jelen, igazoltan távol van, helyette a házszabályok vonatkozó szakasza alapján Váry Albert képviselő urat kérem fel, hogy mint előadó szíveskedjék az ügyet ismertetni. Váry Albert előadó: Tisztelt Képviselőház! A budapesti kir. főügyészség Lázár Miklós országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert a budapesti kir. foüntetőtörvényszék megkeresése szerint a Világosság rt. nyomdában Budapesten előállított <cA Reggel» című időszaki lap 1932 július 11. napról keltezett számában «Bossányi Havas Rezső nyugalmazott őrnagy a Vízitaxi Vállalat alapítója és főrészvényese bűnvádi feljelentést tett vállalatának elnöke, Kőnek Emil altengernagy ellen» felirat alatt megjelent cikkben Baross Gábor, dr. Müklauzios Adolf és dr. Wein Dezső főmagánvádlókról rágalmazó tények állíttatnak. A budapesti kir. büntetőtörvényszék vizsgálóbír áj a, miután a szerző megállapítható nem volt, a felelős szerkesztő Lázár Miklós országgyűlési képviselő ellen rendelte el (a vizsgálatot. A bizottság megállapította, hogy a megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, az összefüggés a vélelmezett bűncselekmény és a nevezett képviselő személye között nem' kétséges, zaklatás esete nem forog fenn, javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Lázár Miklós országgyűLési képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben függessze íri. Elnök: Kívánt valaki szólni 1 ? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítóim A mentelmi bizottság jelentése meg nem támadtatyán, a Képviselőház Lázár Miklós országgyűlési képviselő úr mentelmi jogát ebben az ügyben a mentelmi bizottság javaslatához képest felfüggeszti. Következik a mentelmi bizottság jelentése kihágással gyanúsított Éber Antal képviselő úr mentelmi ügyében. (Fábián Béla: Nahát, Éber Antal is k'ihág!) (írom. 524.) Váry Albert előadó: T. Képviselőház! Budapest (székesfőváros tiszti főügyésze Éber Antal országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert a tulajdonát képező kutyát a hatósági ebzárlat tilalma ellenére a III. ker., Szemlőhegy-utcában szájkosár és póráz nélkül szabadon engedte. A bizottság megállapította, hogy a megkeresés^ illetékes hatóságtól érkezett, az összefüggés a vélelmezett bűncselekmény és a nevezett képviselő személye közölt nem kétséges, de zaklatás esete forog fenn, javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Éber Antal országgyűlési képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben ne függessze fel. f Elnök: Kíván valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Minthogy a bizottság javaslata meg nem támadtatott, határozatképpen kimondom, hogy a Képviselőház Éber Anitái országgyűlési képviselő úr mentelmi jogát ebből az ügyből kifolyólag nem függeszti fel. Következik a mentelmi bizottság jelentése Usetty Béla képviselő úr mentelmi ügyében, (írom. 525.) Az előadó Krüger Aladár képviselő úr volna, aki azonban igazoltan távol van. Távollétében a házszabályok vonatkozó szakasza alapján Váry Albert képviselő urat kérem fel, hogy mint előadó az ügyet ismertesse. Váry Albert előadó: T. Képviselőház! A budapesti kir. főügyészség Usetty Béla országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert a budapesti kir. bünltető járásbíróság a néhai Buday Dezső által Kopeczky József ellen rágalmazás vétsége miatt tett, özv. Buday Dezsőné által fenntartott feljelentés folytán megindult bűnvádi eljárás folyamán Usetty Béla képviselő nyolc ízbeu kitűzött tárgyalásokra tanuként megidéztetett, azonban szabályszerű idézés dacára a tárgyaiások egyikén sem jelent meg. A budapesti kir. büntető járásbíróság ez okból kényszereszközök alkalmazásának foganatosítása végett Usetty Béla országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kéri. A^ bizottság megállapította, hogy a megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, a kényszereszközök alkalmazásának törvényes előfeltételei fennforognak, zaklatás esete nem forog fenn, javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Usetty Béla országgyűlési képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben függessze fel. Elnök: Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. A mentelmi bizottság jelentése meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki és így Usetty Béla képviselő úr mentelmi jogát ebben az ügyben a Ház felfüggeszti. Következik a napirend következő pontja, a mentelmi bizottság jelentése báró Perényi Zsigmond és báró Láng Boldizsár országgyűlési képviselők mentelmi ügyében. (írom. 526) Kérem az előadó urat, méltóztassék azt ismertetni. Váry Albert előadó: T. Kép viselőiház! A budapesti kir- főügyészség báró Láng Boldizsár és báró Perényi Zsigmond országgyűlési képviselők mentelmi jogának felfüggesztését; kérte, mert ellenük Gálócsy Árpád mérnök panaszára a budapesti kir. büntetőjárásbíróságnál bűnvádi eljárás indult meg. A bizottság megállapította, hogy a megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, az összefüggés a vélelmezett bűncselekmény és a nevezett képviselők személye között nem kétséges, a bizottság azonban megállapította azt is, hogy a báró Láng Boldizsár és báró Perényi Zsigmond képviselők által aláírt levélben a nevezett képviselők teljes mértékben azonosították ugyan magukat Horánszky Lajos fellépésével, amely fellépés^ néhai Thallóczy Lajos emlékének megvédését célozta, a levélben magában azonban nem foglaltatnak olyan kifejezések, melyek becsületsértés tényálladékának megállapítására alkalmasak volnának, sem pedig olyan kifejezés nincs a levélben, mely szerint a nevezett képviselők magukévá tennék a Ho-