Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-196
Az országgyűlés képviselőházának 196. ülése 1933 június 9-én, pénteken. 183 tárgyalják, hogy mikor milyen árucikkek árát fogják tetemesen felemelni, hogy pótolják azt a hiányt, amelyet ezek az adósrófolások az ő mérlegükben okozni fognak. A pénzügyminiszter úr második expozéjában azt mondotta, hogy gazdasági háborúban élünk, és ennek a gazdasági háborúnak legérzékenyebb, vagyis leginkább megvédelmezendő pontja az államháztartás. Ha ezt igazságosnak elfogadjuk, akkor miért alapozzák ezt a roppant kényes és fontos pozíciót ilyen gyönge oszlopokra, gyönge lehetőségekre? Ha valóban olyan ángyon kényes és« olyan nagyon fontos ebben a döntő gazdasági háborúban az államháztartás, akkor miért a legszegényebb emberek legközönségesebb fogyasztási cikkeire alapítják az egész háztartást, ahelyett, hogy a komoly nagyvagyon és a komoly nagyjövedelem adóztatásához nyúlnának hozzá? En nem értem ezt a pénzügyi politikát. Nekem sorozatos vitáim voltak a mostani pénzügyminiszter úr elődeivel, Bud Jánossal, Wekerle Sándorral és amidőn én szerényen megállapítottam azt, hogy helytelen utakon járnak, hogy ez a pénzügyi politika csak katasztrófához vezethet, akkor bizony nagy önérzeteskedésssel jelentették ki az előbbi pénzügyminiszter urak, hogy mennyire laikus az én felfogásom és az én megállapításaim menynyire nem helytállóak. Nagyon érdekes, hogy utolsó — gondolom a büdzsévitában elhangzott — beszédemre ugyanez a válasz hangzott el az akkori pénzügyminiszter úr részéről: igen önérzetesen, igen bizakodóan hirdette az egész ország számára a kötelező optimizmust, utasította vissza az én kifogásaimat — és néhány hétre rá bekövetkezett a csúfos összeomlás. Elgfészen bizonyos, hogy a jelenlegi pénzügyminiszter úr is önérzeteskedve utasítja el magától az ellenzéki észrevételeket, de én megint csak azt mondom, hogy ez a pénzügyi politika, amely a fogyasztókra állandó fogyókúrát rendel, amely a maga pénzügyi politikájával állandóan összébb és összébb zsugorítja a fogyasztást, jóra nem vezet. Egyelőre az előirányzat szerint 76 millió pengőre volna a várható deficit, de én nem vagyok ennyire optimista, én nem tartozom hivatalból optimistának lenni, hogy ez az előirányzat be is fog válni. En nem tudom, hogy a preliminált adók he fognak-e folyni; nem tudom, hogy a fogyasztók és a fogyasztás ezeket a nagy terheket elbírják-e. Az én szerény megítélésem szerint — amit talán tapasztalati tényekre alapíthatók — nem hiszem,- hogy ezek az adók he fognak folyni, mert hiszen a Gömbös-kormány rövid néhány hónapos léte óta most már a második tömeges adó- és illetékemeléssel állunk szemben. Mire gondol a t. pénzügyi kormány, vagy a kormány általában? Arra gondol talán, hogy lehet még majd srófolni, lehet csavarni az adósrófon. lehet külön új és új cikkeket megadóztatni, lehet a kivetett adókat megpótlékolni és a megpótlékolt adókat még újra megpótlékolni, megfejelni, megtalpalni? Meddig akarnak még kísérletezni. Ennek a szerencsétlen országnak szerencsétlen népe 14 álló esztendő óta fekszik a kísérleti asztalon, mint egy szerencsétlen kísérleti nyúl, vagdalják össze-vissza, vizsgálják; semmiféle kísérlet eddig nem vált be és nem sikerült, de azért tovább hirdetik az optimizmust és tovább követelik az országtól, hogy kövesse a kormányt ezen az úton, legyen továbbra I is optimista, izzadjon tovább is és szenvedjen tovább is az adóprés alatt. Nem lehet jó ez a pénzügyi politika. Az adóalap állandóan zsugorodik. Ezt nem veszik észre? Ha nem veszik észre az adóhátralékokhói, ha nem veszik észre az árverések nagy tömegéből azt, hogy nem az adókészség, hanem az adófizetési képtelenség apasztja el az adóhevételeket, észrevehetnék az ország helyzetéből, a panaszokból. Végtére is odaát is ülnek képviselők, akik néhanapján szóba állanak a választókkal. Lehetetlen, hogy ne érkezzék el hozzájuk az a tömeges baj és panasz, amely az országban ma felhangzik. Látniok kell! De nem akarnak látni. Ennek a pénzügyi politikának nem lehet más következménye, mint újabb és szerintem majd jóvátehetetlen összeomlás. A második ajándékkosár a munkásoknak jutott ma a 33-as bizottság ülésén. Miután életüket újra alaposan megdrágították, siettek egy kiadós Zuwag-ot is rátenni erre a drágításra és a munkásság szociális jogait tetemesen megcsonkították. (Büchler József: A legnagyobb gyalázat! Disznóság, ami ebben az ügyben történt.) A belügyminiszter úr egy új rendelettel vágott léket az 1927. évi XXI. tc.-en. A kapitalizmus hajszoló tempójának áldozataitól, a baleseti sérültektől elvették azt a csekélyke kis ellenértéket, \ melyet veszteségük pótlására társadalombiztosítás útján részükre megállapítottak. (Büchler József: A leghallatlanabh jogfosztás!) T. Képviselőház! A magyar kapitalizmus urai egyszerűen ráparancsoltak a kormányra, (Büchler József: Bolsevista rendelet!) hogy fosszon meg 6500 járadékost törvényben biztosított szerzett jogaitól. Mi megpróbáltuk menteni a haleseti járadékosokat, az ipari termelés hősi rokkantjait, szóval és írásban, itt a Képviselőházban, sajtónkban, gyűléseken, (Büchler József: Huszonhat esztendős jogoktól fosztották meg őket!) sőt egy küldöttséget is vezettünk a belügyminiszter úrhoz, mint a szociális ügyek vitelével megbízott tárcaminiszterhez. E küldöttség tagjai sérült, megsebesült, csonkakezű járadékos munkások voltak. (Büchler József: Ezek az igazi vitézek!) Megnyomorodott proletárok állottak szemben a telizsebű kapitaA kapitalisták azt mondták, hogy magasak a terhek, le kell tehát azokat szállítani; a proletárok, a sérültek, a sebesültek, a rokkantak pedig azt mondták, hogy ha takarékoskodni akarnak, akkor ne az ő csonka testükön takarékoskodjanak, ne az ő garasos járadékukat vegyék el, hanem kereskedjenek máshol, próbáljanak onnan elvenni, ahol még van mit elvenni. A kormány érző, meleg szíve erre a kapitalisták felé, (Kabók Lajos: Mint mindig!) s a szerencsétlen, megnyomorított ipari munkás-járadékosok ellen fordult. (Büchler József: Kapitalista rablóhadjárat!) 6500 ipari rokkanttól vettek el két millió pengőt, az arra következő napon, amikor a nagy magyar 'agrárizmusnak 80 millió pengő nemzeti ajándékot adtak oda. (Büchler József: Ki csinálja az osztályharcot, miniszter úr, ha nem önök!) T. Képviselőház! A csonka 33-as bizottságban Chorin báró úr és Schandl Károly volt államtitkár úr érveltek a rendelet mellett, helyeselték és elfogadták azt a maguk részéről. (Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: Chorin nem fogadta el, ellenezte!) Chorin hozzászólt, a lapok közlése szerint... (Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter:
