Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-194

80 Az országgyűlés képviselőházának részét, mert nem volt kialakult terv, amelyet elővehettek volna. Igen sok a diplomás állásnélküli fiatalember, adjunk nekik munkát, ha csekélyebb fizetéssel is, de fokozzuk az iö kitartásukat. Utasítsuk a közületeket, a minisztériumokat, az egyes intézményeket, hogy készítsenek már most évekre elő olyan terveket, amelyeket, ha egy kis gazdasági fellendülés mutatkoznék, elővehetünk az irattárból vagy az íróasztalból, hogy a munkák 24 óra alatt megindíthatok legyenek. T. Képviselőház! Nem bölcs dolog nem gondolni a jövőre. Ha mi reméljük a jobb jövőt, mint ahogy minden jóérzésű magyar ember kell, hogy remélje, ha hisszük azt, hogy ezeknek a nagy külföldi konferenciáknak némi hatásuk leszi, ha hiszünk abban, hogy a művelt emberiség valaha vagy rövid időn belül az egész emberiség érdekében megérti egymást, aJíkor számolnunk kell azzal, hogy megindul az élet egész Európában s így megindul az élet csonka országunkban is. Ez az élet legyen itt Magyarországon céltudatos, tervszerűleg előre elkészített, használjuk fel meglévő pénzeinket praktikusan, okosan és kellő elosztással, akkor hiszem, hogy erre a szerencsétlen magyar nemzetre is boldogabb idők következnek. Mivel pedisr úgy gondolom, hogy a kormányzat is ilyen gondolatokkal foglalkozik, és íhogy azokkal az eszmékkel, amelyeket — ha csak halvány vonásokban is — voltam bátor felvetni, különösen mint igen sürgős dolgot a tagosítás kérdését, a pénzügyi kormányzat komolyan foglalkozik és ugyancsak foglalkozni fog olyan tervezetekkel, amelyek a munkanélküliséget is enyhíteni. foarják . és mivel bizalommal viseltetem a nénzücryminiszter úr iránt, a tárca költségvetését általánosságban elfogadom. (Helyeslés és ta/os a jobboldalon.— Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Éber Antal! Éber Antal: T. Képviselőházi! (Halljuk! Halljuk!) Előttem felszólalt igen t. képviselőtársamnak azt a fejtegetését, amelyben a mezőgazdasági munkanélküliség súlyos és káros hatásait ecsetelte, teljesen magamévá teszem és azt gondolom, hogy ezen a téren tényleg nagyon sok volna a teendő, a tennivaló. Nem osztom azonban^ azt a nézetét, hogy mindent az állami beruházásoktól várjunk; annál kevésbbé osztom ezt, mert — sajnos — nagyon messze, távol látom azt az időt, amikor az állam pénzügyi ereje az ilyen beruházásoknak alapot fog szolgáltatni. Én inkább azt gondolnám, hogy a mezőgazdasági munkanélküliségnek, amely egyúttal közvetett táplálója a városi munkanélküliségnek is, azon az úton lehetne megkísérelni a mérséklését, ha az állam annak mintájára, ahogy például nálunk tatarozási adókedvezmények adatnak vagy a németországi Papen-féle adóterv mintájára adókedvezményekben részesítené azokat a földbirtokosokat, akik egy bizonyos normális színvonalon túl alkalmaznak munkásokat saját gazdaságaik keretében. Ügy képzelem ezt, hogy ha például megállapíttatnék az, Ihögy bizonyos vidéken a kataszteri tiszta jövedelmeknek — mondjuk — kétszerese az> amely normális gazdálkodás 'mellett munkabérekre, cselédbórekre, szóval alkalmazotti fizetésekre és járandóságokra fordíttatik, akkor abban az illető körzetben a gazdálkodók azt az előnyt kapnák, hogy amenyt9U. ülése 1933 június 7-én, szerdán. nyiben ezt a normális munkabért meghaladó munkabérrel dolgoznak, akkor a többletnek 25 vagy 30%-a, mint adókedvezmény megadatik nekik. Meg vagyok győződve arról, hogy ebben az esetben olyan térre tereinők a mezőgazdasági munkanélküliség csökkentését, amely a mezőgazdasági termelést is előmozdítaná és szociális szempontból is lényeges előnnyel járna. Igen t. Képviselőház! Rátérve most mái felszólalásom tulajdonképpeni tárgyára, előre kell bocsátanom azt, hogy én most a Közgazdasági Társaság közgyűléséről jöttem ide, amelyen Bálás Károly egyetemi tanár tartott egy előadást az adóztatás mértékéről. Ebben az előadásban a legnagyobb figyelemmel találkozott egy kérdés, amelyet tudományos szempontból Bálás egyetemi tanár felvetett, az a kérdés tudniillik, amely körülbelül így szólott: Lehet-e adómorálról beszélni ott, ahol az adóztatás alól való menekülés már a végszükségfa eni önvédelem jellegével bir?

1 Ha ő ezt természetesen nem is a magyar viszonyokra alkalmazta, ha elméleti volt is az, amit ő fejtegetett, de valóban azt kell mondani, hogy amikor nálunk állandóan az adómorált és annak megerősítését sürgetjük, akkor nálunk is — és pedig ma már azt lehet mondani vagyonkülönbség, hivatásbeli és termelési ágbeli különbség nélkül — előállott az amikor a végszükségbeni önvédelem jellegét ölti fel az állampolgárok részéről az a küzdelem, amelyet az adókincstárral szemben az elviselhetetlen, a nemzeti jövedelemmel és magánkeresettel arányban nem álló közterhek némi elhárítása körül kifejtenek. És akkor sérelmezni kell és panasz tárgyává kell tenni azt, hogy ahelyett, hogy a mélyen t. pénzügyminisztériumiban ennek tudatára ráébrednének, ahelyett, bogy észrevenné azt, hogy ezen a téren a Ihür tovább nem feszíthető, a pénzügyminisztérium részéről a legkülönfélébb kísérletek történnek úgyszólván napról-napra abban a tekintetben, hogy magának az adókulcsnak emelése nélkül, de azokon a különféle körutakon, amelyeket a pénzügyminisztériuim által kezdeményezett r törvények és meghozott rendeletek lehetővé tesznek, látszólag változatlan adókulcs mellett hogyan lehet még mindig nagyobb adójövedelmeket a polgárokból kisajtolni. Itt különösen kifogás tárgyává kívánom tenni azt, amit már a kereskedelemügyi tárca költségvetésének tárgyalása alkalmával megemlítettem és amiben akkor a kereskedelemr ügyi miniszter úr teljes mértékben igazat adott nekem; azt az újabb gyakorlatot, amelyet a pénzügyminiszter urnák egy bizalmas rendelete idézett elő, és a'mely úgyszólván lehetetlenné teszi, hogy a kisiparosság a kiírt közszállításokban a valóságban résztvehessen. Ezeknek a^ közszállításoknak ellenértéke tekintetében már előzőleg fennállott az a. teljesen helytelen rendszabály, hogy amennyiben a kisiparos hátralékban van társadalombiztosítási járulékaival, csak úgy vehet részt a közszállításokban, ha a közszállítás révén neki kifizetendő vételárnak 25%-át a Társadalombiztositóra engedményezi. Már ez is messzemenően meghaladta az elviselhető mértéket, mert a kisiparos az egész szállításnál nem keres 25%-ot» nincs tehát abban a helyzetben, hogy elbírhassa a 25%-nak engedményezését. (Ügy van! Ügy van!) \ Most azonban a mélyen t. pénzügyminiszter úr — amint említettem — egy bizalmas