Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-194

70 Az országgyűlés képviselőházának lönösen most, az utóbbi időkben, a takarékpénztárakból és a bankokból legtöbben kiveszik pénzüket, de rábeszélésre egypengős betétet bent hagynak. Körülbelül 40%-ra teszik a becslők azoknak a takarékbetétkönyveknek, a számát, amelyek ilyenformán voltaképpen nem betétek, hanem csak tőkeroncsok, tőkemaradványok, egypengős betétek, amelyek ott vannak azért, hogy a bankoknak kezelési nehézségeket ne okozzanak. Egy olyan embernek tehát, aki az ország pénzügyeit vezeti, ilyen hatalmas nagy összegű betétkönyvet odaállítani, mint olyant, amely a kisbetétesek érdekeit képviseli, mégsem helyes. De nem helyes a pénzügyminiszter úr megállapítása azért sem, mert viszont a betétkönyvnek körülbelül 10%-a egyes jogi személyek apróbb betétje; mindenféle kis alapot ezek, amelyeket a kezelés könnyehbsége kedvéért takarékkönyvekben helyeznek el és amelyek összege teljesen jelentéktelen. Hiszen magában az én városomban is számot vetettünk és kiderült, hogy csak az én városomnak 155 ilyen jelentéktelen kisösszegű betétkönyve van. Mennyi lehet még az ország különböző kisebb egyesületeinek, asztaltársaságainak és egyebeknek. Ez voltakép megint 10 százalékát teszi ki a betéteknek, úgyhogy ezek se szerepelhetnek ebben a számban. A pénzügyminiszter úrnak az a megállapítása tehát, hogy 500 millió pengő volna a kisbetét ebben az országban, teljesen tévesEbben a tekintetben hivatkozhatom a Pénzintézeti Központnak 1933 április 1-én közrebocsátott beadványára, amely szerint a vidéki takarékbetétkönyvek és folyószámlák összege összesen 331 millió pengőt tesz ki, tehát a takarékpénztári és folvószámlán lévő Összegeknek 20%-át, holott hét és félmillió ember lakik az ország vidéki részein, a népességnek hétnyolcad része és a tőkének mégis csak egyötöd része van ott, kétharmad része Budapesten van. Azt hiszem, hogy ez a kétharmad rész kétségtelenül a nagytőke és a nagyvállalatok kezében vau. Az a pénzügyminiszteri megállapítás tehát, hogy a kisbetétesek érdekeit védik akkor, amikor a betétekre hivatkoznak, nem helytálló és helyesebb volna, ha a pénzügyminiszter úr a betétek tekintetében végre megfelelő statisztikai összeírásról gondoskodnék már. Helyesebb volna, ha nemcsak a betétek számával operálnának mindig, hanem a betétek összegét is megfelelően feltüntetnék, Ezt jó volna minél sürgősebben megcsinálni, mert — amint én értesülve vagyok — az utóbbi időben, amióta a betétesek helyzetét ilyen szempontból vizsgálják, általános betételaprózódás következett be olyan módon, hogy ugyanazok a tulajdonosok több könyvre helyezik el a maguk betéteit. (Gr. Hunyady Ferenc: Demokratizált betétek! — Eckhardt Tibor: Ez a demokrácia?) A pénzügyminiszter úr azt is mondotta, hogy nem hiszi, hogy egy betevőt is lehetne találni, aki megérdemelné, hogy megbüntessék azért, mert betétet helyez el, értvén ezalatt a (büntetés alatt voltaképpen a devalorizációt. Ugyanakkor azonban egy szava sem volt az igen t. pénzügyminiszteir úrnak az eladósodót* gazdatársadalom mellett, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) sőt ellenkezőleg, feladta nekünk a kérdést, hogy ki fizesse meg a számlát, ha a gazdatársadalom nem fizeti meg. Azt is mondotta a pénzügyminiszter úr, hogy a közvélemény a mi javaslatunkra vonat kozólag nem nyilatkozott. Én a magam részé? ről a pénzügyminiszter úrnak ebben a meg19lp. ülése 1933 június 7-én, szerdán. állapításában inkább csak gúnyt látok, mert hiszen nagyon is tudnivaló, hogy ma gyűléstilalom van, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) hogy semminemű közérdekű kérdést az ország közvéleménye elé nem vihetünk. Teljesen ki vagyunk szolgáltatva a sajtó jóindulatának, annak, hogy mennyire tetszik a sajtónak az, hogy egyes ideáink a nyilvánosságra jussanak, a kormány pedig minden lehetőséget elzár az elől, hogy ilyen közéleti problémákat elővehessünk Nem lehetséges, de nem is helyes tehát ennélfogva azt mondani, hogy a közvélemény erre a kérdésre nem reagált. Lehet, hogy a pénzügyminiszter úr körében nem reagáltak rá, de mi, akik a vidéken élünk, nagyon jól tudjuk, hogy különösen a földteherrendezéssel kapcsolatban— bármelyik foglalkozási ágat is meg merném szavaztatni — feltétlenül szükségesek azok a javaslatok, amelyeket pártunk vezére, Eckhardt Tibor ebben a kérdésben előterjesztett. Mélyen t. Ház! Különben sem tudom meg érteni azt, hogy akkor, amikor mezőgazdasági termelésünk értéke évente körülbelül másfél milliárddal csökken, amikor belső fogyasztásunk csökken, amikor; exportunk csökken, ipari termelésünk értéke akkor is bizonyos fokig még felfelémenő tendenciát mutatott, bankjaink pedig, miután magas kamatokra adták ki a pénzeket, saját tőkéjük 9'7%-os kamatozása mellett meglehetős haszonra tettek szert. Ilyen körülmények között nem tudom megérteni, hogy a pénzügyminiszter úrnak miért kell ezt az ingó és ingatlan vagyon között előállott diszparitást, amelyet a deflációs politikával mesterségesen még fokoztak is, továbbra is növelni és miért intézte ezt a kérdést a gazdatársadalomhoz, hogy ki fizeti ki ezt a számlát. Az igen t. belügyminiszter úr bizonyára nem hallotta a pénzügyminiszter urat. Itt van a beszéde, amikor nekem a belügyi tárcánál válaszolt. A pénzügyminiszter úr^ nyilvánvalóan azt jelentette ki, hogy ezt a számlát nem le'het másokkal kifizettetni és benne volt beszédében az az elgondolás, hogy mégis csak kénytelen a számlát a gazdatársadalommal fizettetni ki. ' — Szerintem a gazdatársadalom, a kisiparos, a kiskereskedő ezt a számlát, azt hiszem már 100%-ig kifizette. Idevonatközőlag elősoroltam múltkori beszédemben is, — nem akarom most megismételni —, hogy milyen áldozatokat kell hoznia a gazdatársadalomnak, a kisiparostársadalomnak* és á kiskereskedelemnek éppen ennek az ortodox pénzügyi politikának folytán és bemutattam, hogy mennyire el vannak ők nyomva. Ha tehát a számla kifizetéséről van szó, ne azokkal méltóztassék a pengő értékét megvédelmeztetni,- akik ennek csak hátrányait látták, akik például a devízarendelet folytán termésük égy részét is kénytelenek voltak alacsony árfolyamon odaszolgáltatni, míg a_ nagyipari vállalatok előnyösebb helyzetbe jutottak, hanem méltóztassék most már ezt a számlát azokkal kifizettetni, akik erre voltaképpen elsősorban kötelesek. Engedje meg a pénzügyminiszter úr, hogy rámutassak egypár olyan abnormitásra, amelyeknek megszüntetésével talán lehetne ennek a számlának kifizetését bizonyos irányban érvényesíteni. Így fizessék meg először azok, akik a bankzárlat előtt külföldre vitték tőkéiket. A kormánynak kell hogy ezekről listák r legyenek a kezében. A maga valutaügyészsége és a rendőrség útján, de a bankok könyveinek felülvizsgálata alapján is, meg-