Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-210

Áz országgyűlés képviselőházának 210. ülése 1933 július 7-én, pénteken. 587 főhatalomnak a mostani birtokosa sem. (Lázár Andor igazságügy miniszter; De nem így szól a szakasz!) Rátérek most magának a törvényjavaslatnak indokolására és az igen t. előadó úrnak hasonló véleményére, amellyel nem tudok egyetérteni. Az indokolás azt mondja, hogy vannak időszakok, amikor a kormányzatnak munkáját, idejét nem annyira a törvényhozás hatáskörébe tartozó jogszabályalkotásokra, hanem inkább a kormányzati intézkedésekre kell fordítania. Ismeretes azonban, hogy az országgyűlési tárgyalások ideje alatt a tárgyalások anyagának előkészítés©. — nincs anyag, tehát nincs mit előkészíteni, és én nem vettem soha észre, hogy itt azért stagnált volna a törvényhozás, mert a törvények nem szavaztattak volna meg, legfeljebb azért nem volt ülés, mert a kormánynak nem volt mit előterjesztenie abban a teremtő munkában, amelyet most végezni akar — annyira leköti a kormány idejét, hogy emiatt egyéb sürgős természetű kormányzati intézkedések szenvednek késedelmet. A kormányzat helyes vitelének érdeke tehát megkívánja, hogy az országgyűlés működésébe időnkint egy hónapnál hoszszabb szünetet is be lehessen iktatni. Ez ellen nekem semmi kifogásom nincsen, én is azon a nézeten vagyok, hogy ezt a hatalmat igenis meg lehet adni és meg is adnám egy más kormánynak. Károlyi Gyula gróf volt miniszterelnök úr ehhez nagyon hasonló javaslatot akart beterjeszteni, amely, úgy hiszem, rövidebb időre akarta az elnapolást megállapítani. Ennek a kormánynak azonban nem vagyok hajlandó megadni ezt a privilégiumot, mert ez nem a kormányzói hatalom bővítését jelenti, hanem tulajdonképpen a kormányzati hatalomnak a korlátlanságát jelenti; hiszen az ideiglenes államfő nem felelős és neki nincs módjában akkor összehivatni a Házat, ha például ezt a miniszterelnök ellenzi. Méltóztassanak tisztában lenni azzal — ós itt igaza van Eckhardt Tibor t. barátomnak —, hogy tulajdonképpen ez a törvényjavaslat bizonyos fokig* a többség ellen is szól, mert a kormány teljesen függetleníti magát a többségtől és nincs módja a többségnek arra, hogy valamit is csináljon, ha 10 hónapra el van napolva a Ház. (Zaj a balközépen.) Ebben a zavaros közjogi ádlapotban, amelyben ma vagyunk, nemcsak az eilenzék kiirtását, nemcsak egy esetleges diktatórikus hatalomnak a megalapozását, nemcsak — amint igen helyesen mondotta Farkas Tibor t. barátom — a kormányzó tekintélyének aláásására vezet ez a javaslat, hanem — ami talán az igen t. túloldal egy részének nagyon kellemetlen lehet — az igen t. többség aláásásáira is. T. Ház! Az igen t. előadó úr hasonló indokolást használ előadói beszédében, amikor azt mondja (Olvassa): «Az elnapolási jog kevésbé nélkülözhető rendkívüli helyzetben,» (Ellenmondások a baloldalon.) Ezt a tételt nem értem, mert azt hiszem, rendkívüli helyzetben, a mai csonka alkotmány mellett inkább kell (gróf Sigray Antal: Az országgyűlést összehívni!) az országgyűlésnek együtt lennie, mint rendes helyzetben, amikor rendes, normális idők voltak, mint pl. a háború előtt, amikor igazéin nem volt fontos, hogy három, n

égy vagy öt hónapig ülésezik-e a Ház. Rendkívüli helyzetben a nemzetgyűlés jogi utódjának, az országgyűlésnek — s a nenazetgyűlés csonkasága ellenére kimondotta, Hogy a nemzet öszszeségének jogforrása! — sokkal inkább kötelessége együtt lennie, mint bármely más alkalommal. Azt mondja még az igen t. előadó úr, hogy (Olvassa): «KüIönÖsen sorsdöntő nemzetközi tárgyalások idején a parlament parallel ülésezése a nemzet egyetemes érdekeivel szemben veszélyeket rejthet magában.» (Ellenmondások a baloldalon.) Bocsánatot kérek, ezt- a tételt nem értem. Mert mik azok a sorsdöntő nemzetközi tárgyaiéisok? Talán a londoni tárgyalásokat értette ezek alatt az előadó úr? Azt hiszem, ma már világos, hogy azok sem tegnap, sem tegnapelőtt nem voltak már sorsdöntőek. Lehetséges, hogy az olyan nemzetközi tárgyalásokat értette ezek alatt az előadó úr, mint amilyenek — sajnos — Berlinben folytak le pár héttel ezelőtt, amikor a miniszterelnök úr szükségesnek látta csodálatos repülését oda irányítani. Éppen ezért kell azonban a Háznak lehetőséget adni, hogy együtt ülhessen, hogy ilyen kalandos utazások a jövőben a parlament tudta, ellenőrzése és felelősségre vonása nélkül ne legyenek lehetségesek. Mert én sajnálattal vagyok kénytelen megállapítani — a miniszterelnök úr iránt érzett minden tiszteletem és személyes barátságom ellenére is, amellyel iránta ma is viseltetem —, hogy ő abszolúte megfeledkezett azokról a régi tradíciókról, amelyeket ezideig meg szoktunk a miniszterelnököktől. (Halljuk! Halljuk a baloldalon.) A miniszterelnök úr közjogi kijelentéseket tesz személyes meggyőződésből, sőt saját egyéni meggyőződéséből kifolyólag, amelyeket soha nem kockáztattak volna meg az eddigi miniszterelnökök, akik mindig ragaszkodtak az ország- törvényeihez. Azt kérném az igen t. miniszterelnök úrtól, hogy bízza rá talán kitűnő jogtudós és jogász kollégáira, akik vele együtt a kormányban helyet foglalnak, hogy ők nyilatkozzanak közjogi kérdésekben, mert hiszen abban a nagy agitatórikus munkában, azokban a tervekben, hogy ne mondjam kalandokban, amelyekkel el van foglalva, tényleg nem volt talán neki ideje a magyar közjog kérdéseivel foglalkozni. (Lázár Andor igazságügy miniszter: Kifogástalan közjogi nyilatkozatokat tesz a miniszterelnök úr.) Ha kifogásolná ezeket az igen t. miniszter úr, akkor nem ülhetne a miniszteri székben. (Derültség a baloldalon.) T. Ház! Én a miniszterelnök urat egyáltalán nem akarom követni arra a személyes térre, amelyre ő a közjogi és történelmi kérdéseket viszi. Én átengedem ezt a teret úgy neki, mint másoknak. Amikor azonban ezt a törvényjavaslatot nézem, kötelességem bizonyos olyan szempontokat is felhoznom, amelyek esetleg kimaradhattak volna azokból a kitűnő fejtegetésekből, amelyeket igen t. barátaim előttem elmondottak. Én amint mondottam volt, hajlandó volnék ezt a javaslatot megszavazni, sőt egy indítványt is nyújtottam be, amely meszszebb megy, azonban meg kell állapítanom, hogy a mái helyzet egészen más, mint aminő a békeidőkben volt, amikor az alkotmányosság teljes virágzásában élt a magyar nemzetben, t. i. akkor megvolt ugyan a királynak az a joga, hogy a Képviselőházat elnapolja, úgy, amint most kontempláltatik, de ezzel a joggal csak egyszer élt, amikor nem volt parlamenti többség, amely a király által kinevezett miniszterelnök politikáját támogatta, képviselte volna, ez^ a próbálkozás is balul sikerült, mert hiszen végeredményben kompromisszum jött létre, s az akkori darabont-kormánynak el kellett távoznia, amikor az exlex már túlságosan 88*