Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-209

Áz országgyűlés képviselőházának 20 mielőbb. Ezért sajnálom, hogy nincsenek itt a szociáldemokraták és nem tudok velük közvetlenül beszélni. Hiába beszélnek arról, amit ők a sajtóban mondanak; ha szemtől-szembe nem tudjuk ezeket a tételeket felvetni, soha sem tisztázhatjuk a kérdéseket.» Merem mondani, hogy elismerés jár azért az államférfiúi meglátásért, amely ezekben a szavakban akkor megnyilatkozott; de állítom azt, hogy még ma sincs a szociáldemokrácia, a magyar szervezett munkásság számának, a magyar munkásosztály erejének megfelelően ebben a Házban képviselve. Pedig ezek a kérdések, amelyeket Ernszt Sándor akkor aktuálisnak, fontosnak tartott, ma százszor, ezerszer aktuálisabbak, ezerszer sürgősebbek, mint voltak akkor, úgy hogyha ezeket a kérdéseket a demokrácia szellemében kívánjuk itt, ahová valók tárgyalni, ha megoldásuk érdekében kívánunk cselekedni és alkotni, akkor erre más mód nincs, minthogy a törvényhozás megfeleljen azoknak SL követeléseknek, amelyeket itt mi a ma benyújtott határozati javaslatban is felsorolunk. Mi, annak ellenére, hogy divattá vált a diktatúra módszere Európa sok államában, ma is hirdetjük a demokrácia módszereinek felsőbbségét. Mi ma is hisszük és bizunk a demokrácia nevelő és felszabadító erejében. Itt van néhány sor a kezemben; írója Kautsky, a szociális elméletek ismert képviselője, két szocialista generáció tanítója, aki egyik művében többek között ezeket írja a szociáldemokrácia harcairól és harci módszereiről (olvassa): «A harcnak demokratikus proletármódszere látszatra lehet unalmasabb, mint a burzsoázia régebbi forradalmi időszakában való küzdelme. A

( demokratikus proletárharc módszere bizonyára kevésbbé drámai, és kevésbbé effektusos és kevesebb áldozatot is igényel. Széplelkű literatákból, akik csak azért dolgoznak a szocializmusban, mert érdekes sportot ésérdekes anyagot keresnek benne, ez a körülmény közömbösséget válthat ki; de nem közömbös, azok számára, akik a harcot ténylegesen kénytelenek megvívni.» En ezekhez a sorokhoz csak azt fűzöm kommentárul, hogy ezek 1918 végén, 1919 elején íródtak, amikor a szociáldemokrácia — hogy úgy mondjam —, mindenütt in floribus volt, amikor nem azért íródtak ezek a szavak, mert esetleg alibit kerestek vagy meghunyászkodás lett volna a céljuk. Amikor a szociáldemokrácia olyan erős volt, hogy válogathatott a maga taktikai eszközeiben, harcmodoraiban, akkor is a demokrácia mellett tett hitvallást ezeknek az eszméknek egyik legnagyobb képviselője. Mi ma is ezen az állásponton állunk. Mi vágyódunk a politikai küzdelmeknek ilyen demokratikus, emberséges módszereire. De az olyan kormányzati politika, mint amilyet itt látunk a gyakorlatban és az olyan javaslatok, mint amilyeneket a kormány előterjeszt és mint amilyen ma is tárgyalás alatt van, alkalmasak arra, hogy a tömegeknek az evolúcióban, a demokráciában vetett hitét megingassák, alkalmasak arra, hogy a mi törekvéseinket lehetetlenné tegyék és meggátolják. Ezért is a törvényjavaslatot a magam részéről nem fogadom el. (Elénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Wolff Károly! Wolff Károly: T. Képviselőház! Nem tudom követni az előtteon szóló t. képviselő

1 urat ). ülése 1933 július 6-án

f csütörtökön. . 571 annak a témakörnek a tárgyalásában, amelylyel ö e törvényjavaslattal -kapcsolatban foglalkozott, mert végeredményben azok a nagy gondolatok, amelyeket Ő is tárgyalt a maga szemszögén keresztül, teljesen függetlenek attól a törvényjavaslattól, amely ma itt a Házban tárgyalás alatt van. (Úgy van! a jobboldalon és a középen.) Teljesen független ettől^ a törvényjavaslattól a demokráciának nagy kérdése, amelyet, azt hiszeni, ez a javaslat semmi vonatkozásban sem érint ós semmi körülmények között nem gátolja azt, (Esztergályos János: De miért volt 1920-ban összeíüggésbení) hogy az egészséges keresztény demokráciának tételei és parancsszavai érvényesüljenek ezen javaslat elfogadása esetében is. i)e nem akarom ezt a javaslatot az államforma kérdésének egyoldalú szemszögéből bírálni, mert igen természetes valami, hogy a meggyőződéses köztársasági alapon álló ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban a niaga_ felfogásának kifejezést ad és egészen más irányban vezeti le a maga okoskodását, mint azok, akik nem a köztársaság alapján, hanem a mi ősi alkotmányos királyságunk alapján állva nézik ezt a törvényjavaslatot, T. Ház! 'lény az, hogy igen fontos közjogi természetű törvényjavaslat fekszik előttünk. Amint a közjogi bizottságban is volt szerencsém kifejteni, a közjogi természetű törvények tekintetében a magyar nemzetnek sajátságos életösztöJne nyilvánult meg a századok folyamán. Megengedem, hogy ma, amikor a gazdasági jelentőség sokkai jobban előtérben áll, vannak egyesek, akik a közjogi kérdések^ elötérbeállítását nem tartják időszerűnek és a gazdasági kérdések elsőbbségét vitatják, de azért le kell szögeznünk éppen ilyen alkalomból, mikor egy közjogi vonatkozású törvényjaivaslat tárgyalását kezdte meg a t. Ház, hogy a ; magyar nemzet létfenntartási éietpsztöne nyilvánult meg századok folyamán mindannyiszor, ahányszor a magyar alkotmányt érintő közjogi természetű kérdések tárgyalásához kezdett. Én nem kicsinylem le ezt az életösztönt, mert ez az életösztön, akármilyen sajátosan hangozzék is, szinte fenntartotta a nemzeti létet; egyik tényezője volt annak, hogy ez a nemzet annyi századok . vihara, vésze közepiette itt ezen a ponton teljesíteni tudta eredeti történelmi hivatását. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) A közjogi véna a, smagyar nemzetnek létfenntartási vénája. A világtörténelem tanusága szerint mindazok a nemzetek, amelyek történelmi hivatás jegyében állanak az élet színpadán, ezt a, vénát minden alkalommal érvényre juttatják és ez a véna életükben is igen jelentős szerepet játszik. Mi különös kör rülmények között gyakoroltuk ezt az él-etosztönt, a közjogi törvények alkotásánál, hogy nemzetünket fenntartsuk más hatalommal szemben, sokszor dinasztikus törekvésekkel szemben. Ez az. életösztön, amely az alkotmány védelmében és a közjogi vonatkozású törvények megalkotásánál nyilvánult, segítette a nemzetet fennmaradásában. Nem volnék jogász, ha egy közjogi törvényjavaslat tárgyalásánál nem fordulnék ehhez a vénához, amely századokon át megnyilvánult és ma is megnyilvánul. Mert nem szabad elfelejteni, hogy amikor a nemzet a forradalom után a jelen korban is a legkritikusabb helyzetbe jutott, igenis, ehhez a közjogi életösztönhöz, ehhez a közjogi vénához fordult és ezzel segítette át magát a viharon, amely nemzeti létében is fenyegette. Ne feled-