Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-209
Az országgyűlés képviselőházának 209. tcikkbe belediktált egynéhány olyan _ sort, (Mozgás a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) amely sor ezer besizédnél ós száz törvényjavaslatnál is világosabban mutatja és céloz arra, hogy voltaképpen mik a mai kor szükségletei és mi felelne meg a mai kor szellemének. Célzok az 1920:1. tcikk bevezető részére. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) r Ennek a^ bevezető résznek harmladik bekezdésében találjuk a következő ísziavakat (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon, — Olvassa): «Alkotmányunk .alapelveinek megfeh> lően az 1919. évi augusztus hó 7. napja óta alakult ideiglenes kormányok a nemzethez fordultak, hogy a nőkre is kiterjedő általános, titkos, egyenlő, közvetlen és kötelező választójog alapján válassza meg az akaratának képviseletére hivatott nemzetgyűlést.)) (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Majd emnek a bevezető Tesznek ötödik bekezdése a következőképpen szól (olvassa): «Az így megalakult nemzetgyűlés mindenkelőtt a következő törvényt alkotja» és ezután következik az 1920 : 1. tcikk, amelynek módosításáról most szó van. Egészen kétségtelen, hogy amikor ennek a törvénynek, az 1920 : 1. tcikknek bevezetése ilyen pregnánsan, ilyen határozottan a titkosságra utal, {Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Iíassay Károly: Nem volt vita ebben]) akkor ezzel a törvényhozók dokumentálni kívánták azt, hogy ez a nemzetgyűlés valóban a közakarat legteljesebb és legtökéletesebb kifejezője. Nekem itt sietve ki kell jelentenem, hogy ami bennünket szociáldemokratákat illet, mi vitatjuk azt, hogy az a nemzetgyűlés a közakaratnak olyan kifejezője lett volna, mint amilyent kidomborítani és jelezni óhajtottak azok, akik a törvénycikkbe ezeket az előbb említett szavakat bevették, hiszen, hogy csak egyet említsek, például az ország dolgozó népe, szervezett munkássága azokban a választásokban nem is vehetett akkor részt. Hogy miért nem vehettünk részt mi azokban a választásokban, azt mi akkor lapunkban hivatalosan a következőképpen jeleztük (olvassa): «Pártunk mindazokban a kerületekben, ahol ipari és mezőgazdasági munkások nagyobb számban laknak, jelölteket állított. Tapasztaltuk, hogy jelöltjeinket mindenütt melegen üdvözölték, az egybehívott gyűléseken a választók oly tömegesen vettek részt, hogy ez maga is megdönti azt a vádat, mintha pártunknak oka volna félni a választásokban résztvenni. Sajnos azonban, a tények alapján kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a választások szabadsága biztosítva nincs. Pártbecsületét nem teheti kockára a magyar szociáldemokrácia azzal, hogy az országon való segítés helyett cinkosává szegődjék olyanoknak, akik a nemzetgyűlési választásokat csak pártérdekeik emeltyűjének tekintik.» Ezekből tehát világos, hogy a mi szempontunkból az a nemzetgyűlés, amely az 1920. évi I. tc.-et alkotta meg, nem volt határozott és teljes kifejezője a közakaratnak. Ellenben mégis mi a jelentősége annak, hogy a törvényhozás f szükségét látta e szavak aláhúzásának? Véleményem szerint ezek a sorok, amelyekre itt utalok, megdönthetetlen bizonyítékai annak, hogy amikor egy lezajlott forradalommal szemben egy új rend, új kormányzati rend akarta magát legitimálni, akkor a titkosságra hivatkozott. Amikor arról volt szó, hogy a népszuverenitás képviselője, a parlament az ő szuverenitásának egy része ülése 1933 július 6-án, csütörtökön. 567 fölött rendelkezzék, akkor a titkosságra tartotta jónak hivatkozni. Később beszédemből ki fog derülni, hogy amikor arról volt szó, hogy ez a nemzetgyűlés külső hatalmakkal szemben is legitimálja magát, hogy bemutatkozzék, akkor a titkosságra tartotta szükségesnek hivatkozni. Vagyis súlyos történelmi időkben az volt a tendenciája, az volt a szándéka a törvényhozásnak és azt tartotta, jónak, hogy a demokrácia pajzsát tartsa maga elé. Ez a jelentősége annak, hogy az 1920:1. te. bevezető szavaiban mindjárt utalás történik a titkosságra. De ez a legitimáció, amelyről itt szó van, közben elkallódott. Ezt a legitimációt (Farkas István: Bethlen elalkudta!) a titkosság elkobzásával, a közszabadságok elsikkasztásával és eltiprásával eltépték. (Ügy van! a szélsőbaloldalion. — Farkas István: A tanárok erre is adtak magyarázatot! 1918-ban is adtak!) Ez az oka annak, hogy a mi álláspontunk röviden az, hogy annak, aki azzal akar ma itt előállni, hogy a főhatalomról akar intézkedni, hogy az alkotmányosság kérdésében akar intézkedést tenni, nem lehet ideállnia olyan legitimációval, amely még az 1920. évi legitimációnál is értéktelenebb. Ezért mindenekelőtt bátor vagyok a. következő határozati javaslatot előterjeszteni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. — Olvassa): «A képviselőház az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom ideiglenes rendezéséről szóló javaslat tárgyalásának alkalmából házhatározatban juttatja kifejezésre a maga akaratát és utasítja a kormányt, hogy terjesszen elő törvényjavaslatot 1. a közszabadságok biztosításáról, mégpedig az egyesülési, gyülekezési és sajtószabadságról; 2. a házszabályok módosításáról, hogy a Ház szabályaiban is a szólásszabadság és a demokratikus alapelvek biztosíttassanak. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.); 3. a községi, megyei és országos választói jog titkosságáról, a választások tisztaságának és a választók akarata szabad érvényesülésének biztosításáról. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A képviselőház kimondja, hogy az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom ideiglenes rendezéséről szóló törvényt csak a felsorolt alapvető reformok törvénybe iktatása után lehet életbeléptetni.)) (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Nem felülről lefelé, hanem alulról felfelé kell építeni!) Ennek a határozati javaslatomnak jogosultságát kívánom beszédemben megindokolni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalodalon.) Bizonyos sorrendet azonban be akarok tartani és így elsősorban súlyt helyezek annak kimutatására, hogy 1920-ban, az akkori I. törvénycikk tárgyalása folyamán sem uralkodott itt egyhangúság abban a tekintetben, hogy a főhatalomra vonatkozó jogot ilyen formában rendezzék, amint ez az I. te.-ben benne foglaltatik. Méltóztassanak errevonatkozóan a következőket meghallgatni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A javaslat mellett felszólalt akkoriban többek között néhai gróf Andrássy Gyula is. A gyorsírói jegyzetekben találjuk a következőket az ő február 27-i beszédében (olvassa): «Milyen veszélyt jelenthet az, hogy a kormányzó a nemzethez fordul? (Felkiáltások: Diktatúra!) Diktatúra? Mire alapítjuk jogunkat? A nemzet szuverenitására. (Felkiáltások: A nép akaratára!) Lehet-e a szabadságra ve85*
