Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-208

53§ Az országgyűlés képviselőházának 208. ülése 19É3 július 5-én, szerdán. állítólag többoldalúak. Ezek között mégis az első helyet foglalja el ez az úgynevezett Rottmann-csoport, mely a hírek szerint már megnövekedett korporációban és tőkeerősségben és egy másik jeles társasággal, az úgynevezett Pán-társasággal kooperál, a magyar gazdasági életnek másik kíméletlen vámszedőjével, amely társaságnak köztudomás szerint több fővárosi nagy fakereskedő ós favágóeég a beltagja. Ezekhez tartoznak — kiemelem ezt az egy-két nevet: Winter Hermann Rt., Tiberius Rt., Honig Mór Rt., Alberty Ervin Rt., Vágó Rezső Rt. budapesti cégek. Ez az alakulat most állítólag a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal és az Angol-Magyar Bankkal kötött érdekszövetséget, tehát a falásra kész nagy cápák újra megjelentek a magyar gazdasági élet kietlen öblében — hogy úgy mondjam. Nem azért hozom mindezt fel,^ mintha én a szóbanforgó személyeket kifogásolnám. Itt nagy elvi kérdésről van szó, nevezetesen arról, hogy egyáltalában szükség van-e ebben az országban bármiféle monopolisztikus alakulatnak a kormányrendszer által való alátámasztására, igen vagy nem, és ha ilyen próbálkozások megtörténnek a miniszteri bársonyszékekig bizonyos behatással biró ajánlkozók és beajánlok részéről, van-e a bársonyszékek tisztelt elfoglalóinál, a tisztelt miniszter uraknál >

elegendő erő és erély arra, hogy ezeket a kijárókat és felajnálkozókat visszautasítsák és akciójukat lehetelenné tegyék, igen, vagy nem. (Zaj.) Azzal a célzattal jönnek a belföldi fatermelés produktumait monopólium alakjában eladni készülő konzorcium tagjai, hogy a magyar erdőtermelést, fakitermelést akarják megsegíteni, vagyis hogy ha a Magyar Erdőtermelők Szövetsége, az Erdészeti Egyesület, vagononként négy pengőt, mázsánként 4' fillért fog kapni fájdalomdíj fejében és akkor hallgatólag hozzájárul a belföldi fát értékesítő^ tűzifamonopólium tervéhez és akcióbalépéséhez, akkor voltaképpen a magyar erdőtermelés érdekében gyakorolnak, segítséget, mert az így befolyó összeget a Magyar Erdészeti Egyesület, a Magyar Erdőtermelők Szövetsége majd az Alföld fásításának előmozdítására fogja fordítani. Tehát Ezsaunak nagyon is szűkreszabott tál lencséjéért eladják magát az elvet, hogy elsősorban a magyar erdőbirtokosok produktumaival — ha elegndő az a mennyiség — kell ellátni a hazai faszükségletet, a hazai fafogyasztás érdekeit, és csak olyan mértékben szabad beengedni idegen fát, szóbanforgólag román fát, amint azt a magyar piac szükségszerűen igényli. T. Képviselőház! Menjünk mélyebben a dolog meritumába. Mindez csak lepel, csak önző célok leplezésére szolgál. Mert tudnunk kell azt, hogy a kereskedelmi forgalom számára mintegy 200.000 vágón fára van szükség évente. Ebből a mennyiségből import útján mintegy 50.000 vagont fedezünk, a többi belföldi tűzifatermék. Mit jelent ez a 200.00-es szám? Azt jelenti, hogy a monopólium és az abban érdekelt személyek a külföldi tűzifa-behozatali privilégium megszerzése után, ezt a belföldi terméket is meg akarják kizárólagossági joggal eladás céljából imaguknak kaparintani, vagyis ekképpen körülbelül 1,000.000, vagy 1,200.000 pengő jövedelmet akarnak zsebrevágni évente minden külön munkai és ténykedés nélkül a fogyasztók kárára. Mert, — mint említettem — 50 pengővel drágítják a tűzifa vagóntételét, vagyis a magyar földön termelt fa árával szemben, amelynek eladási értéke nagyban 265 pengő, a román tűzifabehozatal révén idekerülő fának vagonja 315—325 pengőbe kerül. Természetesen a többlethasznot learatja magának a monopólium, learatják a Rottmann-konzorciuan tagjai. Azt is tudjuk tehát, hogy amikor román viszonylatban a tűzifaárakat a Tiszántúlon is vagononként megdrágították, nem állhat meg at f öldmívelésügyi miniszter úrnak a f öldmívelésügyi tárca költségvetésének tárgyalása során mondott beszédében foglalt az az állítása, hogy voltaképpen ő nagy eredményt ért el akkor, amikor a tűzifamonopóliumot megadta a Rottmann-konzorcium tagjainak, hogy tudniillik a román fa nem mehet a Tiszántúlon túl, vagyis, amikor a Tiszántúlt zárt területté nyilvánította a Dunántúlról jövő magyar tűzifaimporttal szemben és kimondotta azt, hogy csakis minden két vágón román tűzifa után jöhet be egy vágón magyar tűzifatermék a Dunántúlról, akkor voltaképpen ő védte a Tisza" túlon túl' lévő országterület érdekét, mert oda nem mehet a román fa. Erre azt a példát hozhatom fel, hogy a maj gyár gazdasági életet egy rokkant vándorló legénynek tekintem, — mert az — amikor az a Tiszántúlon bandukol, kiszúrom a szemét, levágom az orrát és az egyik fülét, de meghagyom a másikat azzal, hogy azt nem fogják levágni al Tiszántúl, de a Dunántúlon sem. Ilyen képet mutat a t. miniszter úr kijelentése: nem fogja átengedni a román fát a Tiszántúlról a Dunántúlra. Ezzel már Tiszántúlon a magyar gazdasági élet orrát, egyik fülét levágta, teljesen megbénította (Ügy van! balfelől.) és a fogyasztóközönséget odaadta szabad prédául annak az önző Molochnak, -amelyet jelen esetben úgy hívnak,, hogy a Rottmann-konzorcium tagjai. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Azért sem áll meg a tisztelt miniszter úr ellenvetése, mert hiszen az csak naiv feltevés, hogy a Dunántúlra is gravitálhatna a rámán fa, oda, ahol a magyar fa terem, ahol a magyar erdőkitermelés produktumai teremnek, ahol tehát nem is tud ezekkel a termékekkel versenyezni az a román fa, amelyet a szállítási díjtételek kedvezőtlenül sújtanak, bármennyire kedvező djtételeket vesz egyébként igénybe, de mégis kedvezőtlenebbül sújtanak Dunántúlon az ott termelt magyar tűzifával szemben. A sajtóközleményekből megállapítható, — mert az egész magyar sajtó pártkülönbség nélkül az ellenzéki lapok éppúgy, mint a kormánylapok, elejétől fogva szembefordult a, tűzifamonopólium tervével — hogy úgy bírálták el a dolgot, hogy ez valóságos merénylet a magyar közgazdasági élet ellen, merénylet a tűzifamonopóliumnak máresak felvetődött terve is, még inkább ennek gyakorlatilag való önző keresztülvitele a fogyasztók.- sok milliónyi tömege ellen, a magyar erdőkitermelŐk ellen. Merénylet ez minden ellen, amit úgy hívnak, hogy a kisemberek érdeke. Hát kinek a kormánya ez a kormány? Az önző nagy kapitalizmus kormánya, (Ügy van! balfelől.) vagy pedig csakugyan a kisemberek kormánya, mint az előbb büszkén hivatkozott reá Marton Béla tisztelt képviselőtársam, az egységespárt főtitkára és jelenleg Gömbös Gyula tisztelt miniszterelnök úr lelki és szívbeli szócsöve. Ezt kérdezem a tisztelt túloldaltól, hivatkozom lekiismeretük szavára, hát feleljenek nekem ebben a konkrét esetben. T. Képviselőház! A kartellt, illetve a mo-