Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-207

512 Az országgyűlés képviselőházának melókét, hulladékot, szenet, iszapot elkotorni. (Farkas István: Borzasztó!) Ha ezek a derék bányászok, ennek a két bátor bányásznak a vezetése mellett nem tudnak kézzel, tíz körmükkel kaparva 80 métert előremenni, akkor a mentőexpedíció nem találta volna őket meg, mert a mentőexpedíció felfelé ment, ő'k pedig oldalt jöttek és így találkoztak véletlenül egy olyan ponton, ahol a fal vékony volt; ne mondjuk, hogy véletlenül, hanem inkább, mert ezek a munkások erejük minden összeszedésével törekedtek és dolgoztak azon, hogy előbbre jussanak. Ha tehát már valamennyien igaz örömmel eltelve olvashatjuk, hogy a bányászok közül a biztos sírból 9 kiszabadult, akkor ezt elsősorban e két igazi, derék ember önfeláldozásának, tudásának, fegyelmezőképességének lehet betudni (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Itt is bebizonyult, hioigy a szakszervezet nemcsak felvilágosít, ami elsősorban kötelessége, hanem fegyelemre is tanítja a munkásokat. Ez a két ember megmutatta, hogy ia szolidaritás erejével, a fegyelmezettséggel és a helyes munkabeosztással csodákat lehet produkálni, mert valóban csoda az, hogy ezek az emberek sötétben, a világosságtól, a levegőtől, az élelemtől, mindentől elzárva 80 métert tudtak a tíz körmükkel előremenni. A pénzügyminiszter úr elment és meglátogatta ezeket a bányászokat. Elhiszem, ami a lapokban áll, hogy a pénzügyminiszter úr is örült annak, hogy ezek közül a bányászok közül legalább kilencet élve találtak, de kérdem: hol volt a pénzügyminiszter úrnak hivatalos közege, amelynek kötelessége lett volna ebben a bányában szigorú vizsgálatot tartani, még mielőtt a szerencsétlenség bekövetkezett volnál (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalion.) Hol volt a bányaJkapitánysáigniaik az a közege, melynek kötelessége lett volna ügyelni arra, hogy annak a veszedelmes aknának közvetlen környezetében, közvetlen közelében rendkívüli óvóintézkedések tétele nélkül ne legyen, szabad a szenet kibányászni? A solymári bánya egy belga kapitalista társaság tulajdonában van. Az az értéktöbblet, amelyet a munkások ott nehéz munkájukkal megteremtenék, a belga kapitalizmus zsebébe vándorol. Ennek a belga kapitalizmusnak magyarországi satrapája Engel Ármin úr, közismert munkásnyúzó. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék sértő kifejezésektől tartózkodni. (Kabók Lajos: Ehbéren dolgoznak a munkások! ~ Propper Sándor: Már nyilatkozott, hogy mielőbb menjenek dolgozni! Ez volt az első nyilatkozata!) Tessék csendben maradni. (Kabók Lajos: 70—80 pengőért egy hónapig dolgoznak! — Büchler József: Már ezt sem szabad megmondani?) Mai ásíts Géza: Ez az úr nem ment el a kórházba megnézni a profit-kapitalizmus áldozatait, hanem e helyett a lapoknak nyilatkozott, ebben a nyilatkozatában, frázisoktól eltekintve azt mondotta többek között (olvassa): «A bányászoknak természetesen módjukban lesz pihenni és kiheverni úgy a testi fáradalmakat, mint a lelki izgalmakat, de amennyire ismerem őket, aligha bírják hoszszabb ideig, hogy munkába ne álljanak.» (Propper Sándor: Ez az igazi kapitalizmus!) Ez igaz, igaz azért, mert ha ezek a bányászok kikerülnek a kórházból, akkor egy-két 207. ülése 1933 július 4-én, kedden. napi — legfeljebb egy-két napi — pihenő után a gazdasági viszonyok kényszerítő hatása alatt le fognak menni a bányába és újból életük kockáztatásával bányásszák ki azt a szenet, amely szén a belga bányakapitalizmusnak aranyat jelent. (Büchler József: Adjon nekik Engel egy hónapi fizetést, akkor nem kell nekik azonnal lemenniök a bányában!) Itt a solymári bányánál a helyzet ugyanaz, mint a mányoki bányánál, amelyben tizennégy munkás égett bent. Eeiman igazgató úr nyilatkozott, nyilatkozatában krokodil-könynyeket hullatott, de már a vizsgálatnak prejudikálva kijelentette, hogy ők nem hibásak abban, ami történt és csodák-csodája, a hivatalos vizsgálat még ma sem állapította meg, hogy 'hibásak-e abban, ami történt. Ezt azért mondom, mert a jövőben a bányahatóság jogköre a kereskedelemügyi miniszter úr tárcájának körébe fog tartozni és akkor a kereskedelemügyi miniszter úrnak lesz kötelessége gondoskodni arról, hogy a bányahatósági alkalmazottak soha többé ne legyenek a bányabirtokosok vendégei, amikor vizsgálatot - tartanak. (Elénk helyeslés a baloldalon. — Friedrich István: Teljesen igaza van! — Brogly József: Igazolom, hogy úgy van! — Farkas István: Bratyiznak együtt! — Zaj. — Elnök csenget.) ' Gyermekkorom óta gyári munkás voltam, olyan elfoglaltságom volt, hogy gyakran jutottam abba a helyzetbe, hogy bányában is voltam kénytelen dolgozni. Már mint fiatalembernek feltűnt, hogy ha valamelyik bányában szerencsétlenség történt, akkor a bányaesküdt — egy alsórendű bányahatósági ember — kiszállt a bányába, bement az irodába, jelentkezett, az út porát magáról lerázva leült, megreggelizett, úgyhogy az asztal nyögött az ételek és italok súlya alatt. Amikor azután a bányaesküdt úr jóllakott, megkérdezte: mi történt itt? Akkor elmondották neki, (hogy mi történt, 'hogyan történt: a bányász megint be volt rúgva és részeg fejjel valahogy leverte a dúcot, erre beszakadt a tellér és agyonverte a bányászt. Mire lementek megnézni, addigra minden áruló nyom el volt tüntetve és a bányaesküdt úr felvette a jegyzőkönyvet, folytatta az evést-ivást és elutazott. Ez ma, ebben a rikító formában, nem történik meg, ellenben állítom és bizonyítani tudom, hogy ma is gyakorlatban van az az évszázados szokás, hogy ha a felügyeleti hatóság kimegy a bányatelepre, ott a bányaigazgató vendége. Nem mondom, hogy a bányahatósági közegek általában ezzel lekenyerezve érzik magukat, de állítom, hogy a munkások előtt ezzel minden tekintélyüket elvesztik (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon), a munkások már nem hisznek nekik, amikor azt látják, hogy egyenesen a bányabirtokosok irodájába mennek be, ott reggeliznek és azután mennek ki a balesetet megnézni. A pénzügyminiszter úr közegeinek bizonyára tudniok kell, hogy gyakori eset bányákban kisebb szerencsétlenségeknél, amikor csak egy-két ember esik áldozatul a profitéhségnek, hogy a szerencsétlenül járt súlyos sebesültet vagy a már halottat egyszerűen kiviszik és minden nyomot, amely arra mutatna, hogy kapzsiságuk, önzésük, lelkiismeretlen könnyelműségük okozta a balesetet, eltávolítanak, úgyhogy mire a bányahatóság közege jön, akkor az ahhoz képest veszi fel a jegyzőkönyvet, amit ott látott, amit talál. Ezt megelőzőleg a munkásokat megfélemlítik, elbocsátás terhe mellett nem szabad nekik az igazat mondaniok, hanem csak azt, amit a munkavezetők