Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-206
484 Az országgyűlés képviselőházának kötelessége? Szégyene az állami apparátusnak, hogy a tejkérdés egészségügyi ellenőrzésénél így új kreációkra szorul, amikor ezt a maga meglévő nagy apparátusával nem tudja ellátni, ezzel a saját maga csődjét jelenti be. En elsősorban természetesen a fogyasztók érdekeit képviselem. A fogyasztók és a fogyasztás nevében tiltakozom az ellen, hogy egy agrárországban ilyen rossz viszonyok között elzárják a tejforrásokat a fogyasztóktól, illetve olyan drágává tegyék a tejet, hogy az számukra hozzáférhetetlen. De védelmezni kell a kisexisteneiákat is. Hát miért bűn az, akár Budapesten — Budapest külvárosaiban vannak ilyen kis tehenészetek — akár Budapest környékén, hogy ha valaki mindenből kikopott, ha valaki állását, kenyerét, mindenét elveszítette, ha minden lehetősége megszűnt a megélhetésre, akkor végszükség esetén a család összekapar egy kis tehénre valót, beállítja a tehenet az istállóba, eteti, megfeji, eladja a tejet és tengődik belőle 1 ? Miért kell ezt büntetni? Hol vannak ennek az a nagy országos agrármentő jelentősége, amelyet a rendelet tervezői ennek tulajdonítanak? Az a néhányszáz budapesti és budapestkörnyéki tehén^ fogja tönkretenni, vagy megmenteni az agrártársadalmat? Szó sincs róla. Ellenben vannak ipari munkások, tisztviselők, tönkrement iparosok, akik átvedlettek agráriusokká, egy szegény kis tehénnel állnak itt és abból a szerény tejtermelésből tengetik a maguk és családjuk életét. Nem tudom hová tették a bürokraták józan gondolkozásukat, amikor ezt lehetetlenné teszik, olyan adókkal sújtják, amelyek egészen lehetetlenné teszik a tehenek további tartását és ennek a kenyérkeresetnek a folytatását. A tejtermelők is azt mondják, hogy (olvassa): «A tejrendelet nemcsak ia húszezer pestkörnyéki tejtermelő kisgazdát, hanem az egész ország tejterméket készítő kisgazdáit és a tejterméket készítő falusi kisszövetkezeteit tönkreteszi. A tejrendeletben foglalt intézkedések, a tejellenőrzési díjak, a tehenenként és havonként fizetendő egy-és háromszoros járulékok, Budapest és környékének zárt területté való nyilvánítása, a törzskeret megállapítása, a tej- ós tejtermékek előállításának és forgalombahozatalának szabályozása, a termelői és a fogyasztói ár megállapítása, a kötelező kartelltagjárulék, a tej- és tejterméket termelő kisgazdák és fogyasztók érdekeinek megvédése helyett a nagybirtokosok tejtermelő gazdaságainak és a tejkartellnek érdekében készült.» T. Ház! Mióta ezzel a kérdéssel, mint pestkörnyéki képviselő kötelességszerűen foglalkozom, a levelek egész tömege érkezik hozzám nemcsak Budapestről és Budapest környékéről, hanem a legtávolabbi vidékekről is és úgyszólván az egész ország területéről panaszkodnak a kistejtermelők és panaszkodnak a falusi kistejszövetkezetek. Többek közt egy baranyai kis szövetkezeti központ levele azt mondja, hogy az egész ország ki lesz szolgáltatva a kartellnek, pedig csak itt Baranya megyében száz meg száz család él abból, hogy bérbeveszik a falusi szövetkezetek és feldolgozzák a tejet ós Budapestet ellátják olcsó, jó, tiszta teavajjal. Továbbá mondják: Nagyon sok száz meg száz kisbérlő és szövetkezet nevében kérjük a képviselő urakat, tessék valamit tenni, mert ez a rendelet bennünket egyszerűen meg fog semmisíteni. - Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Szíveskedjék befejezni! 206. ülése, 1933 június 28-án, szerdán. Propper Sándor: Kérek tíz perc meghoszszabbítást. Elnök: Kérdem a t. Képviselőházat, méltóztatik-e megadni? (Igen!) > A Ház a beszédidő meghosszabbítását megadja! Propper Sándor: A pestkörnyéki képviselőtestületek is foglalkoztak már részben, vagy foglalkozni fognak a kérdéssel és több már el is fogadott egy határozati javaslatot, amelynek egy-egy részletét felolvasom (olvassa): «A képviselőtestület a rendkívüli közgyűlésen megállapítja, hogy az 5000/1933. M. E. számú rendelet és annak végrehajtására kiadott 66.900/1933. E. M. számú rendeletben foglalt intézkedés azzal, hogy a tejellenőrzési díjakat és a tehenenként és havonként fizetendő járulékokat bevezeti, azokat közadók módjára behajtja, továbbá, hogy Budapest és környékét zárt területnek nyilvánítja és a zárt területen lévő városokban es községekben a tejszállítást különböző korlátozásokkal lehetetlenné teszi a tejtermelő gazdák részére, végül, hogy a tejtermelő gazdákat a Tejtermelők Budapesti Szövetségébe (kartellbe) kényszeríti és magas tagdíj fizetését kötelezően előírja, olyan súlyos anyagi terheket ró a községünkben lakó tejtermelő gazdáinkra, hogy azok azokat nem képesek elviselni.* Ennek a határozati javaslatnak befejező passzusa a következő (olvassa): «Mindezek alapján a rendelet sérelmezett intézkedéseinek végrehajtása községünk tejtermelő gazdáit, községünk háztartási pénztárát, végsősorban az egész község lakosságát súlyosan érinti. Amidőn a képviselőtestület mindezeket kénytelen megállapítani, arra kéri a főszolgabíró urat, — városokban a polgármester urat — hogy a vármegyén keresztül juttassa el panaszunkat a kormányhoz, azzal a kérelmünkkel, hogy községünk tejtermelő gazdatársadalmát és végsősorban adófizető polgárainkat^ súlyosan érintő rendeletet helyezze hatályon kívül.» Ezt mondják a tejtermelő gazdák, ezt mondják a városi és falusi képviselőtestületek. Természetes, hogy a kartell és a kartell urai mást mondanak és — fájdalom — az is természetes, hogyha a közérdek ütközik össze a kartellek érdekével, akkor a kormánynál mindig a kartellek győznek. Ebben az esetben Düsing Miksa úr és a kartell néhány más vezetője áll szemben a fogyasztóközönség és a termelők százezrével, azoknak érdekeivel. Ezzel az interpellációmmal ezúttal is rá akartam terelni a figyelmet erre a borzalomra, fel akartam hívni a kormány figyelmét arra, hogy a kartellekkel és Düsing Miksa úr érdekeivel szemben, miután életkérdésről, közegészségügyi kérdésről, exisztenciákról, gazdasági kérdésekről, a községek háztartási érdekeiről van szó, ebben az egy esetben kivételesen álljon egyszer a kisexisztenciák mellé, vonja vissza ezt a rendeletét és teremtsen nyugalmat, a tej fronton. Amennyiben ezt a tejrendeletet végrehajtják, kötelességből, az illető károsultak ; iránti méltányosságból és a közegészségügy érdekében kénytelenek leszünk ezt a kérdést mindaddig napirenden tartani és mindannyiszor megismételni, ameddig a kormány itt nem tesz eleget a termelők és a fogyasztók érdekeinek. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a földmívelésügyi miniszter úrnak! Következik Hegymegi Kiss Pál képviselő úr interpellációja a kereskedelemügyi minisz-