Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-205

Az országgyűlés képviselőházának 2 János: Jólenne már letárgyalni azt a tör­vén y j avaslatot!) Minthogy a Felsőháznak szintén van tör­vénykezdeményezési joga, természetesen ez vo­natkozik arra az esetre is, ha a Felsőház részé­ről van egy törvénykezdeményezés s a törvény­javaslat idejön, csakhogy ebben az esetben nincs ennek szankciója. Tulajdonképpen azzal állunk tehát szemben, hogy ha mi kezdeménye­zünk törvényjavaslatot s a Felsőház hat hóna­pon belül nem határoz, van egy törvényes szankció, tehát lex perfeeta, ellenben, ha onnan jön ide, akkor lex imperfecta-val állunk szem ben. (Mojzes János: Tologatják a dolgot!) Ké­rem, képviselő úr, talán egy véleményen is va­gyunk, csak nem tetszik megvárni a mondat végét. Lehet azonban ennek egy másik szankciója, nem jogi, hanem jogpolitikai szankciója, amely tulajdonképpen nem is reánk tartozik. Mert pél­dául a lex imperfecta-nak is van egy joger­kölcsi szankciója, mert abban az esetben, ha azt az álláspontot lehetne elfogadni, amelyet igen t. képviselőtársam itt hangoztatott a törvény­javaslat megerősítése alkalmával, arra az állás­pontra lehetne helyezkedni, hogy az tulajdon­képpen lex imperfecta, nem jött létre alkotmá­nyos úton, ennélfogva a megerősítés ettől eset­leg megtagadható. Ebből méltóztatnak látni, hogy ez a kérdés tulajdonképpen nem is tartozik a házszabályok­hoz, hanem időelőtti és arra tartozik, — majd bizonyára szóvá is méltóztatik tenni —, ha majd itt a Képviselőház a Felsőházi szöveget tárgyalni fogja. Ezt csak azért adtam elő, hogy méltóztas­sék látni ennek az elég bonyolult kérdésnek a genezisét Képviselőtársam felfogása azonban mégsem helyes, mert a Képviselőház ebben a kérdésben már határozott. Határozott azon a hat hónapon belül, amely hat hónapot Farkas Tibor t. képviselőtársam diffikultált nevezete­sen a Képviselőház 1933 január 25-én kelt hatá­rozatával a kezemben lévő Napló szerint e tárgyban a következőképpen döntött. A képvi selőházi elnök úrnak a szavait idézem (ol­vassa): «Bemutatom a t. Háznak a Felsőház el­nökének átiratát,, amelyben _ tudatja, hogy a Felsőház az országgyűlés tagjainak összeférhet­lenségéről szóló törvényjavaslatot nem a Képvi­selőház szövegezésében, hanem az egyes szaka­szok^ módosításával fogadta el. Javaslom, hogy a Ház a Felsőiház által módosított szakaszokat nyomassa ki, osztassa szét és azokat előzetes tár­gyalás és jelentéstétel céljából adja ki a köz­jogi és az igazságügyi bizottságoknak, amely bizottságok a törvényjavaslatot annak idején tárgyalták. Méltóztatnak hozzájárulni! (He­ly slés. — Igen.) Ha igen, úgy azt határozat­képpen kimondom.» (Mojzes János: Miért nem tárgyalják már le ezt a javaslatot? — Simon András: Már letárgyaltuk! Elnök: Mojzes János képviselő urat kérem, maradjon csendben. ÖstÖr József: Azt lehetne mondani, hogy nem érdemleges, hanem csupán formális hatá­rozat volt. Bocsánatot kérek, a törvény ebben a tekintetben^ semmiféle különböztetést nem tesz. A törvény nem érdemleges határozatot, hanem csak határozatot kíván. (Farkas Tibor: Érdemleges határozatot!) Miután a törvény nem különböztet, 1 ennek folytán nekünk nincs jogunkban különböztetni; még pedig annál ke­vés bbé, mert utóvégre a bizottságnak a műkö­dése és tárgyalása nincs határidőhöz kötve. I KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVII. 05. ülése 1933 június 27-én, kedden. 471 Ennélfogva, mikor a bizottság — e tekintetben a bizottság elnökének méltóztatott szemrehá^ nyást tenni — ! ezzel a kérdéssel nem foglalko­zott azon a tévesen értelmezett bizonyos hat­hónapi határidőn belül, ezzel a bizottság sem­miféle házszabályellenes vagy pláne törvény­ellenes eljárást nem tanúsított, mert teljesen betartatott az, amit idevonatkozólag a törvény kíván. Ilyenformán tehát, noha ez a vita egyébként itt közöttünk időelőtti és nem tarto­zik ide, a bizottság teljes mértékben teljesítette azt a kötelességét, amelyet számára a házsza­bályok és a törvény előírnak. Csak ezeket akartam itt előadni. (Helyes­lés jobbfelől.) Elnök: Bejelentem a t. Képviselőháznak, hogy az indítványkönyvben újabb bejegyzés nincs. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az in­terpellációskönyvet felolvasni. Petrovics György jegyző (olvassa): Kun Béla — a belügyminiszterhez — az akasztói biróválasztás során a főszolgabíró szabálytalan magatartása tárgyában. (Írás­ban.) Mojzes János — a belügyminiszterhez — Lukács József püspökladányi lakos szemé­lyes szabadsgának súlyos megsértése tárgyá­ban, (írásban.) Mojzes János a belügyminiszterhez — Csengerujfalu község lakosai 'részéről Pfeil­mayer Gábor csengerujfalusi körjegyző ellen emelt súlyos vád tárgyában. (írásban.) Sauerborn Károly — a belügyminiszter­hez — Terényi István^ csendőrőrmester mező­kövesdi kir. járásbíróság előtti tárgyaláson el­hangzott fenyegető, megfélemlítő és trágár ki- ' jelentései tárgyában. (írásban.) Sauerborn Károly — az igazságügymi­niszterhez — Lukács József püspökladányi la­kos személyes szabadsága megsértése tárgyá­ban, (írásban.) Osváth Pál — a kereskedelemügyi minisz­terhez — a m, kir. Postamesterek és Posta­mesteri Alkalmazottak Országos Nyugdíj­egyesülete elleni vizsgálat tárgyában. (írás­ban.) Osváth^Pál — a belügyminiszterhez —- Te­rényi István csendőrőrmester mezőkövesdi já­rásbíróság előtt B. 2795/933. sz. büntető ügy­ben tett kijelentése tárgyában. (írásban.) Serényi László gróf — a pénzügyminiszter­térhez — választókerületében gazdák tejpén­zének adóban való lefoglalása tárgyában, (Írásban.) Gál Jenő — a kormányhoz — a sajtósza­badság ellen intézett támadás tárgyában. (Szó­val. Nem halasztható.) Kéthly Anna — a földmivelésügyi és ke­reskedelemügyi miniszterhez — a készülő bur­gonyakartell tárgyában. (Szóval.) Hegymegi Kiss Pál — a belügyminiszter­hez — a debreceni fűszerkereskedők beadvá­nya tárgyában. (Szóval.) Hegymegi Kiss Pál — a honvédelmi mi­niszterhez a Süss-féle optikai és mechanikai r. t. intézet és az állam közötti szerződés tár­gyában. (Szóval.) Andaházi Kasnya Béla — a pénzügymi­niszterhez — a gabona jegyalap részére kive­tett s az ipart terhelő adó áthárítása tárgyá­ban. (Szóval.) Andaházi Kasnya Béla — a pénzügymi­niszterhez — az 5%-ban megállapított életbizto­sítások azonnali kifizetése tárgyában. (Szóval.) 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom