Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-203

Az országgyűlés képviselőházának 203, Én csak azt szeretném megkérdezni, hogy miként méltóztatik vélekedni a magyar kereskedelemről, példának okáért arról a magyar fűszerkereskedelemről, amelyről megkell állapítani, hogy például Budapest környékén és Budapest külvárosaiban jelenleg csak mint jótékonysági intézmény működik, mert még mindig ad félliter tejet és egy kiló kenyeret hitelbe annak a munkásnak, aki különben éhenhalna. Hát honnan vegye az a magyar kisfűszeres elő azt a pénzt, -amelyet neki az esetleges raktár után elő kell teremtenie. Vagy méltóztassék csak egy másik dologra gondolni. Most ezeknek a raktáraknak felvételével kapcsolatban két lehetőség van. Az egyik ^ehetőség a becslési eljárás, a másik pedig ,az áruraktár felvétele. Méltóztassék 'elképzelni, milyen boldogító tudat, hogy megint meg fognak je

: lenni az ellenörök és megint alá fogják Íratni a jegyzőkönyveket, mert ha az a kereskedő nem írja alá a jegyzőkönyvet, majd öt napig ott fognak ülni az üzletében és lehetetlenné fogják tenni még azt a kis forgalmát is, amely megvan. Vagy az fog történni, hogy el fogják mérni kilónkint vagy félkilónkint azokat az árukat, amely áruk után most a raktárkülönbözeti összeget le kell fizetni. Ez a magyar kiskereskedelem boldogítása? Ha ez nem boldogítása, akkor kérjük a t. miniszter urat, méltóztassék megmondani, hogy amikor jobb jövőt, jobb elbánási lehetőséget, boldogabb korszakot méltóztattak igérni és várt a t. kormánytól a magyar kisipar ós kiskereskedelem, mi volt az, amit a magyar kisipar és kiskereskedelem érdekében ez a t. kormány tett. Mert én, sajnos, nem látok semmit, én csak azt látom, hogy minden még erélyesebb eszközökkel megy. Mert nem tudom, hogy a kereskedelemügyi miniszter úrnak tudomása van-e róla, de meg kell állapítanunk, hogy ebben az esztendőben még erélyesebb eszközöket alkalmaznak a magyar iparral és magyar kereskedelemmel szemben, a transzferálás 'erőteljesebb mértékben működik. Pedig ha nem méltóztatnak egyebet olvasni, csak az iparosok és kereskedők memorandumait, már ebből is megállapíthatná a t. kormány, hogy semmi haszon sincs egy transzferálásból. Az eltranszferált áru olyan csekély összegen árvereztetik el, hogy ebből az államnak semmiféle haszna sincs, csak kára van azért, mert elpusztul a kispolgári társadalomhoz tartozó egy, taki pedig az államnak egyik pillére. Meg kell állapítanom, hogy, sajnos, erről a 400.000 tagot számláló kispolgári rétegről, a magyar kisiparról és a magyar kiskereskedelemről itt a Házban mentől kevesebb szó esik; meg kell azt is állapítanom, hogy kinn is olyan csend van, mint a temető csendje, azért, mert, sajnos, a kormány óvatosan vigyázott arra, hogy ^ezeknek a kisiparos szervezeteknek vezetőségébe olyan emberek kerüljenek be, akik mindent tesznek a világon, csak nem azt a hangulatot fejezik ki, amely hangulat tényleg megvan a kisipar körében. Óriási módon vigyáz a t. kormány arra, hogy csak a kormány exponensei kerüljenek be ezekbe a szervezetekbe. Ez néha a törvénytelenség eszközeivel is történik, amint legutóbb megtörtént egy pestkörnyéki községben, ahol a t. községi főjegyző úr azon a címen semmisítette meg a közgyűlés határozatát, hogy a közgyűlést előzőleg nem jelentették be a főszolgabírónak. Megtörtént az, hogy a t. főjegyző úr felcitált magához az ipartestület tagjai közül vagy harmincat, megmondotta nekik, hogy ki legyen az ipartestüülése 1933 június 22-én, csütörtökön. 417 leti elnök, kik legyenek az ipartestületi vezetőség tagjai és elment a közgyűlésre, ahol neki semmi joga sincs elnökölni. (Dinnyés Lajos: Ki volt az a főjegyző?) A rákosligeti főjegyző. ö maga elnökölt ezen a gyűlésen, a gyűlésre pedig csak azok kaptak meghívót, akik a főjegyző úrtól, az élharcostól, a hadiparancsot átvették és most ott van egy ipartestületi vezetőség, amelyet nem az ipartestület választott meg. Így lehet azt a hangulatot, amely az iparosság körében uralkodik, elnémítani, ez azonban nem hasznos sem a kormányra, sem az országra nézve, mert nemcsak az iparosoknak, hanem az egész kormánynak is a legnagyobb ártalmára szolgálnak azok az iparos- és kereskedővezetők, akik saját tevékenységüket abban látják kimerülni, hogy állandóan a hódolat virágait hurcolják oda a kormánynak, vagy — mondjuk — a kereskedelemügyi kormánynak a lábai elé. Az teljesíti a kötelességét a maga osztályával, az iparos-^ és kereskedőosztállyal szemben, aki a kormányzatot helyesen felvilágosítja arról a helyzetről, amelyben az iparos- és kereskedőtársadalom van. T. Képviselőház! Méltóztassanak elhinni nekem, hogy ennek a társadalomnak a helyzetén, sem a nagyokén, sem a kicsikén, ilyen gyönyörűséges, szépséges intézkedésekkel, amelyekbe néhány barátunk egész energiáját beledobta, akik életcéljukul tekintik különféle vásárok megrendezését, nem lehet segíteni. Ezen csak egy segít, t. miniszter úr: az, ha ebben az országban méltóztatnak az emberek életét lehetővé tenni azzal, hogy az emberek itt a maguk életét folytathassák, anélkül, hogy mindegyiknek üzletében és mindegyiknek üzleti tevékenységében 40, 50 vagy 60% erejéig társ legyen az állam. T. Képviselőház! Tekintettel arra, hogy ebben a törvényjavaslatban, amelynek intencióit a magam részéről tisztelem és amelynek intencióit a magam részéről a legnagyobb elismeréssel fogadom, nem látok semmi olyat, ami a magyar kispolgári társadalom helyzetén bármilyen mértékben is javítana, —már pedig én a magam részéről azokat az intézkedéseket látom elsősorban szükségeseknek — a törvényjavaslatot nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: Feliratkozva senki nincs! Elnök: Senki feliratkozva nem lévén, kérdem, kíván-e még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A kereskedelemügyi miniszter úr kíván szólni. Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: T. Képviselőház! Ha a szorosan előttünk fekvő javaslatra koncentrálom megjegyzéseimet, akkor meg kell állapítanom azt, hogy a javaslat mint olyan, ellenzésre nem talált, mert önmagában abban a szűk körben, amelyre vonatkozik, helyesléssel találkozott, sőt örömmel fogadták, amit köszönettel nyugtázok. Ez a javaslat természetszerűleg nem hozhat enyhülést vagy javulást azokon a területeken, amelyek szabályozásának körén kívül esnek, ennélfogva az a megjegyzés, hogy vannak fontosabb, vannak sorrendileg sürgősebb feladatok is, teljesen helyénvaló. r Ennek konstatálása azonban nem lehet akadálya annak, hogy ott is megtegyük kötelességünket, ahol egy törvénnyel, bizonyos szűkebb terrénumon a mai állapottal szemben fejlődést és haladást tudunk biztosítani. Az pedig kétségtelen, hogy a kiál-