Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-201

370 Az országgyűlés képviselőházának árul el. (Ügy van! a. szélsőbaloldalon.) Mert lehet, hogy a belső politikai átalakulások hasonlósága folytán bizonyos szimpátiák keletkezhetnek Róma és Berlin között, ezek a szimpátiák azonban abban a pillanatban megszűnnek, a kapcsolatok abban a pillanatban szétszakadnak, amely pillanatban a német birodalom jelenlegi kormányzati rendszere a belső nacionalista lángolás következtében ellenállhatatlanul nyomva lesz az Anschluss irányában, mert az Anschluss irányában való előrehaladást sem Párizs, sem Róma nem fogja megengedni. (Úgy van! a\ szélsőbaloldalon.) Már akkor figyelmeztettem a miniszterelnök urat: vigyázzunk arra, hogy két ilyen pillérre ne építsünk, mert ez a két pillér nem fog egyforma tartóerővel rendelkezni. Be is következett. Mindaz, ami azóta megtörtént, igazolja ennek a tételnek igazságát. Én valóban azok közé tartoztam, — és úgy érzem, hogy igazolva is lettem — akik az egyoldalú olasz orientációval szemben itt a Házban az első pillanattól kezdve felszólaltak. Magamra maradtam, jóformán egyedül állottam. Nem térek ki arra, hogy ez az álláspont menynyire igazolódott. De miért emeltem én kifogást az egyoldalú olasz orientáció elleni Nem azért, mintha az én szívem nem volna hálával eltelve az olasz kormányfő iránt azokért a kijelentésekért és politikai lépésekért, amelyeket a magyar revízió irányálban tett. Az én aggodalmaim abból származtak, hogy az európai külpolitikai konstelláció mellett az egyoldalú olasz orientáció fetétlenül szembeállít minket a francia politikával. (Úgy van! bal felől.) És miért féltem én ma az olasz orientációt

1

? Mert éveken át elszenvedtük ennek az egyoldalú olasz orientációnak hátrányait anélkül, hogy az előnyeit ezeken a kétségkívül szimpatikus, a mi nemzeti mozgalmainkat tápláló, népszerűvé tevő kijelentéseken túlmenőleg tudtunk volna praktikus eredményeket elérni. Ma, amikor ^ppen a hitlerizmus következtében változott az európai külpolitikai konstelláció s Franciaország és Olaszország egymáshoz közeledik; amikor azok az ellentétek, amelyek miatt féltettem én a magyar nemzet külpolitikai érdekeit, kezdenek letompulni, akkor természetesen azt látom, hogy ez az olasz barátság elérkezik egy olyan stádiumhoz, amikor a hátrányok csökkennek és így az előnyök emelkedni tudnak. Ilyen körülmények között természetes, hogy aggodalommal nézem, hogy a magyar miniszterelnök politikája — vagy ami a külpolitikában egyet jelent: politikájának látszata — szembefordulhasson egy olyan irányzattal, amelyet ma Olaszország képvisel az Anschlussszal és az ausztriai eseményekkel kapcsolatban. Ez egyáltaláiban nem tartalmaz ellentmondást; én azt hiszem, hogy maga ez a féltés egyenesen logikus következménye a múltban gyakorolt kritikának és a múltban táplált aggodalmaknak. Ezzel a magam részéről le is zárom a miniszterelnök úr rövid felszólalására elmondandó észrevételeket. Ismételten csak megállapítom: végtelenül sajnálom, hogy ez az út nem volt kellően előkészítve, hogy ez útnak időpontja nem volt kellő időre halasztva vagy megállapítva s hogy annak külsőségei alátámasztottak olyan politikai feltevéseket, amelyeket fel kell tennem még ma is, a miniszterelnök úr szerencsétlen kijelentése és ismételt kijelentései után, hogy nem lehet a magyar kormánynak álláspontja. Sajnálom, ez megtör2 01. ülése 1933 június 20-án, kedden. tént, és én csak azt kívánom, hogy a miniszterelnök úr ebben a kritikában éppen az alkalomnyujtást lássa, amellyel alkalmat nyújtunk neki arra, hogy korrigálja az ország kárára tett hibás lépését. (Elénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: Gr. Sigray Antal! Gr. Sigray Antal: T. Ház! A tegnapi napon interpellációt jegyeztem be a miniszterelnök úrhoz és abban azt a három kérdést intéztem hozzá, hogy mik voltak berlini, vagyis inkább németországi — mert hiszen eredetileg Münchenbe volt tervezve ez az út — útjának indító okai, mi volt a célja és mik voltak az eredményeit Azt hiszem, hogy az első két kérdésre a miniszterelnök úr már itt a Ház előtt válaszolt. Az eredmények tekintetében egyelőre még adós maradt, mert hiszen eredményeket nem láttunk, ilyenektől nem tudunk, semmi konkretizált eredményt elénk nem fektetett, úgyhogy ebben a tekintetben a türelmes várakozás álláspontjára kell helyezkednünk. (Friedrich István: De az egységespárthak megmondhatta, mert nagyon tapsolták!) Én tényleg csak néhány szót kívánok szólni. Nem veszem személyeskedésnek Rassay Károly t. barátomtól — hogy felszólalásában elbeszélte az egész anyagot, ámbár olyan érzékenyek vagyunk itt most a parlamentben, hogy amidőn egymást kritizáljuk, rögtön arra fektetünk súlyt, hogy vájjon ez a kritika személyes, vagy tárgyilagos volt-e? Engedelmet kérek, aki felelős állásban van, annak a kritikát tűrnie kell, sőt a kritikának örülnie is kell, kivéve, ha magát olyan csalhatatlannak tartja, hogy soha nem tévedhet. Ez az, amire természetesen okot és támpontot adhatna az, hogy ha tényleg olyan párt élén állana, amely vele szemben a kritikát soha nem gyakorolja. A miniszterelnök úr azzal fejezte be beszédét, hogy azért ment Berlinbe Hitler kancellárral beszélni, mert hazájának szolgálatot kívánt teljesíteni. Meg vagyok győződve, hogy ez így van, nem is lehet máskép, mert hiszen soha senki nem vonta kétségbe a kormányelnök úr jóhiszeműségét, nem is vonhatja kétségbe, mert ez annyira magától értetődő, hogy ezt talán még felemlíteni is felesleges. Adós maradt viszont a miniszterelnök úr azzal, amit én nagyon is kétlek, hogy ez az egész külpolitikai elgondolás helyes-e helyes-e ez a germanof il politika, — mert hiszen ez a politika nem más — és ez az ország érdekeinek a mai helyzetben megfelel-e? A miniszterelnök úr maga hangoztatta azt, amit mi állandóan mondunk, hogy igenis, nekünk Ausztriával kell keresnünk a szoros összeköttetést. A költségvetési vita befejezésekor a miniszterelnök úr nekünk is válaszolva azt mondotta, hogy: igen, én minél szorosabb Összeköttetést és bensőbb, nemcsak gazdasági, de baráti viszonyt keresek a szomszédos Ausztriával és ezt mindenkép szorgalmazom is, de nem mennék ma még olyan messze, hogy ezt a perszonálunióval kívánnám betetőzni. Engedelmet kérek, ne beszéljünk most erről a perszonálunióról, de kérdezem, hogy amidőn Ausztria Németországgal ilyen harcban áll. amint azt Rassay Károly 1 képviselőtársam az előbb oly szépen kifejtette, amely harcot mindnyájan, szemléljük, lehet-e egyál-