Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-200
344 Az országgyűlés képviselőházának 200. ülése 1933 június 19-én, hétfőn. előleget kaptak, és most, amikor a hitelélet teljesen megbénult és megszűnt, valósággal kapnak a pénz után, amire később igen bőségesen ráfizettek és ez a termelési előleg nem tekinthető másnak, mint erős uzsorakamatra felvett kölcsönnek. Most lépett be azután a földmívelésügyi minisztérium a dologba és elrendelte, hogy tartoznak a gazdák 2 pengő 35 fillér helyett a cukorrépamennyiséget 2 pengő 15 fillérért átadni; most már tehát a megelőzőleg megállapított 2 pengő 20 fillért sem voltak hajlandók a cukorgyárak megadni, a kormány sem járult ehhez hozzá, ellenben 2 pengő 15 fillérben^ állapította meg a beváltási árat. Amikor tehát a munkabérek lecsökkentek, amikor a kisember nem tud megélni és azt látja, hogy a cukorrépájáért, amelyet egész esztendőben termelt, úgyszólván alig kap valamit, ugyanakkor megdöbbenéssel azt kell látnia, hogy milyen nagy árat kell fizetni azért a cukorért, amelyet a gazdáktól átvett cukorrépából termelnek. A Cukorrépatermelők Országos Szövetsége kétségbeesve ment az igen t. miniszter úrhoz azzal, hogy intézkedjék és valahogyan szabályozza a kérdést. Szükségesnek tartom itt felolvasni, hogy milyen szerződést köt a m. kir. földmívelésügyi miniszter, illetőleg a pénzügyminiszter a kartellekkel, mert ez bizonyítja, hogy hiába beszél a miniszterelnök úr. En csodálkozom azon a nagy aggályon, amellyel az ő németországi útját kísérték, mert megállapítható, hogy a miniszterelnök úr egészen szépen fut a kartellek zsinórján és csak odáig mehet, ameddig a kartellek megengedik, csak azt teheti, amit a kartellek neki lehetővé tesznek. Ma a miniszterelnök úrtól nem kell félni, az ő gazdaságpolitikai lehetőségei, az, hogy ő mit csináljon, a hitleri megmozdulástól és a hitleri gazdaságpolitikától nagyon távol áll, hiszen nagyon jói tudjuk, hogy mire képes a mai adott viszonyok között és mennyire behódolt a kartelleknek, milyen függő helyzetben van velük szemben. (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) De kérdezem, igen t. képviselőtársaimtól, vájjon magyar miniszterelnök hogyan adhatott ki olyan rendelkezést, mint az, amely a sajtolt élesztőre vonatkozik és amely újabb gyárak alapítását lehetetlenné tette, tehet-e egyáltalában egy kormányzat olyan rendelkezést, amely teljességgel az ország egyetemes érdekeivel szemben egy bizonyos családnak, illetőleg két idegen állampolgárnak impériumává teszi élesztő szempontjából ezt az országot. (Ügy van! balfelől) Ez a Gschwindt és a Moskovics és köztudomású, hogy Moskovics Pál román állampolgár. Jellemző, hogy milyen beneficiumokat élveznek ezek az igen t. külföldi állampolgárok, amikor a miniszterelnök úr itt nagy magyar lendületről, nagy magyar összetartozásról és nagy magyar öncélúságról beszél. (Mozgás balfelől.) Annak a szerződésnek, amelyet a cukorgyárakkal kötött a pénzügyminisztérium, 1. pontja a következőképpen hangzik. (Olvassa): «A nagyméltóságú m. kir. pénzügyminisztérium a cukor vámtételét 100 kilogrammonként 38*80 aranykoronában fenntartja.» Zárójelben meg kell jegyezni, hogy ez a vám eddig 32 volt, de minthogy külföldön esett a cukor ara, most felemelték. Talán meglepő az a kijelentésem, hogy külföldön a cukor ára — tehát a világparitási ára — 12 pengő, ezzel szemben nálunk valamivel több, tudniillik nálunk 122 pengő 25 fillér a cukor métermázsája. Alig valamivel több. (Tovább olvassa): «... és ha a nagyméltóságú pénzügyminiszter úr a Magyar Cukorgyárosok Országos Egyesületéhez intézendő leirattal kijelenti, hogy ; ezt a cukorvámtételt 1933 szeptember l-ig érvényben tartja ós annak e határnapig való teljes mérvű kihasználását semmi irányban gátolni nem fogja, továbbá ha a magyar királyi kormány mindenkor oly mértékű vámemelést és annak teljes kihasználhatóságát biztosítja, amely lehetővé teszi, hogy a belföldi cukor árát a mai árnivón lehessen tartanb. Ez azt jelenti, hogy mivel a külföldi cukortermelők igyekeznek ide cukrot behozni, bár 38*80 aranykoronás vám van, mert az alacsony árak mellett ez még mindig lukratívnak látszik, tehát a cukorgyárosok kötelezhetik a kormányt — a mindenkori kormányt — ezekre, azzal, hogy csak abban az esetben vállalkoznak a 2 pengő 15 filléres répabeváltási árra, ha a 'kormány kötelezi magát, hogy a netaláni további világparitási áreséssel kapcsolatban a vámokat újból emeli, tehát a külföld konkurráló képességét kizárja. De nézzük a 2. pontot. (Olvassa): «ha a kormány a cukorgyáraknak szállítható répamennyiséget megfelelően csökkenti». Az előbb a 33-as bizottság működéséről szóló jelentésből felolvastam azt a részt, amely éppen a répaterület csökkentésére vonatkozik. Ezzel bátor leszek később majd részleteiben foglalkozni. A 3. pont (olvassa): «ha a nagyméltóságú m. kir. pénzügyminiszter úr a Magyar Cukorgyárosok Országos Egyesületéhez intézett leiratában kijelenti, hogy mindaddig, amíg a szerződés fennáll, új cukorgyár létesítéséhez és üzembehelyezéséhez, az 1931 :XIX. te. r szerint szükséges engedélyhez való hozzájárulást megadni nem fogja, még akkor sem, ha a telepengedély már kiadatott.» Igen t. Képviselőház! Méltóztatott hallani ezt a diktátumot, amelyet a cukorkartell rendelt és az igen t. pénzügyminiszter úr elfogadott. Ezt a diktátumot Bud akkori pénzügyminiszter úr írta alá. Hogy ez milyen üzleti lehetőséget jelentett a cukorkartellnek, ezt később fogjuk látni. Közben még csak meg akarom jegyezni azt, hogy a miniszter úr már előre meggátolta a lehetőségét annak, hogy egészséges konkurrencia kialakulhasson, illetőleg, hogy új cukorgyár létesüljön, mert a tizenhármo cukorgyár, amely ma Magyarországon az össztermelést ellátja, nem tűri, hogy bármilyen konkurrencia létezzen. De abból, hogy a rendelet arra kötelezi a gazdát, hogy a termelt cukorrépa szállítandó mennyiségéhez, a métermázsánkénti leszállításnál még 5% pluszt kell adni azon a, címen, hogy a répa sáros, tehát ezt az 5%-ot levonják, kétségtelenül megállapítható, hogy a cukorgyárak két és fél százalék effektív többlethez jutnak, a feltüntetett 2-15 pengős egységár mellett; ez az ár tehát tulajdonképpen nem is 2-15 pengős árnak, hanem két és fél százalékkal r ennél is alacsonyabb árnak felel meg. Azonkívül nézzük meg, hogy ugyanakkor, amikor ilyen erős vám véd a külföldi cukorral szemben és amikor a magyar cukorgyárak ilyen egészen speciális, kiváltságos helyzetet élveznek, még milyen előnyöket élveznek a cukorgyárak. Képviselőtársaim talán nem is tudják azt, hogy a cukorgyárak sem mint eladók, sem mint vevők, for-