Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-200

-•> Az országgyűlés képviselőházának 200. ülése 1933 június 19-én, hétfőn. 341 a szociáldemokratapártnak és résztvesz a munkásdialárdában. Sarudról írják (olvassa): «Mi szociáldemokraták nem szervezkedhetünk. Irtózatos elnyomás és üldözés alatt állunk. A csendőrség megfigyelés alatt tart bennünket. Népszavát, vagy más szocialista sajtóterméket nem járathatunk. így a «Község» című községpolitikai szemlét sem merjük megrendelni, pedig nagyon szeretnénk járatni. A párt helyi vezetőségi tagjai már ebben az évben több ízben 15 naptól 30 napig voltak elzárva szocialista mivoltukért.» A pártszervezetek helyiségeiben nem engedik összejönni a tagokat, még a vezetőséget sem. Ezekre az állapotokra jellemző a csanádmegyei központi járás főszolgabírójának végzése, amely szerint 8 földmunkást azért, mert a pártszervezet helyiségeiben összegyülekeztek, fejenként 28 napi elzárásbüntetésre ítéltek. Büdszentmihályból írják, hogy karácsonykor felhívatták Nánási büdszentmihályi lakost és több társát a csendőrörsre és róluk, bár egyik sem volt sohasem büntetve, ujjlenyomatot vettek fel azért, mert a szociáldemokratapárthoz tartoznak. Tehát ujjlenyomatot, mert politizálni akarnak. (Propper Sándor: Ezeket zárt elmegyógyintézetbe kellene becsukni!) Itt vannak a végzések más helyekről. Magyardombegyházán március 14-én két dombegyházi csendőr Czakó János battonyai földmunkást az országúton leigazoltatta, bekísérte az őrsre és ott összeverte. Május 9-én Balmazújvároson Bereczki Imrét a csendőrök megverték. Nagykamarásról február^ 244n írják, hogy a csendőrök téli estéken házról-házra járnak és ahol idegeneket találnak, azokat felírják és tiltott gyűlésért feljelentik. Még azokat is, akik a bibliát olvassák. Büdszentmihályon a helyzetet jellemzi egy levél, de nem folytatom tovább. Itt vannak a végzések tele panasszal, keserűséggel és mindenhol felmentik a vétkeseket. Hiába a feljelentés, orvoslást nem kapunk. Ez tehát a Gömbös-kormány nemzeti politikája. Pedig büszkén azt szokták hangoztatni, hogy a falu népe megbízható, a falu népe magyar és a falu magyar népével mégis úgy bánnak, hogy azt ütik-verik. (Propper Sándor: Tisztára 1514 szelleme!) így bánnak a falu népével csak azért, mert kissé kényelmetlen volna, ha ennek a népnek is adnának igazat, ha ezt a népet is hagynák érvényesülni, az igazságnak is eleget tennének, hiszen akkor a kormánynak tennie is kellene valamit az érdekükben. A kormány gazdasági és szociális politikája, továbbá külpolitikája tehát arra késztet bennünket, hogy a kormány iránt bizalmatlanok legyünk. Gömbös miniszterelnök úrnak van itt egy új nyilatkozata, amelyben a hitlerizmust dicsőitve azt mondja, hogy ez végleges megoldás, mint amilyen végleges megoldás a fasizmus Olaszországban. A konklúzió tehát Magyarország, de mások számára is nézete szerint az, hogy itt egy állandó berendezkedésű politikai irányzattal kell számolni. A miniszterelnök úr tehát nemcsak hogy elkövette Magyarország szempontjából azt a helytelenséget, hogy elment Hitlerrel barátkozni, hanem még oda is áll és dicsőíti a hitlerizmu&t, $11 már említettem az előbb, hogy a hitlerizmus sem más, mint ennek a rázkódásnak, ennek a forrongó kapitalista rendnek egy korcs kinövése és hogy ez a korcs kinövés megvédeni akarja erőszakkal, terrorral ... ,,/,.*, Elnök: Kérem, képviselő úr, méltóztassék a tárgynál maradni. Farkas István: Annál maradok. (Felkiáltások ct szélsőbaloldalon: A tárgynál van!) Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy ez már igazán nem tartozik a tárgyhoz. Farkas István: Annál maradok, kérem. A külpolitikánál maradok. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) A miniszterelnök úr mondott általános dolgokat. A kapitalista rend válságban van. Ennek átalakulási folyamatát, korszakát éljük. Hitler azt mondotta, hogy azért ment el Erfurtba, mert Németország felfordulása onnan indult ki. Bizonyára arra a híres erfurti szociáldemokrata pártprogrammra gondolt, amely nem megölője, nem fölfordítója volt Németországnak, mert az erfurti programm a német nép kulturális emelkedésének, politikai tisztánlátásának, történelmi szerepének volt hathatós állomása és kiindulópontja. Ha Hitlerek és Gömbösek úgy ítélik meg, hogy a marxizmus, a szocializmus elveszett, nagyon tévednek. En egy nagy németre hivatkozhatom^ egy olyan németre, aki történelmi emlék már és történelmi emlék lesz akkor is, amikor hitlerizmusról, fasizmusról már szó sem lesz. Amikor már régen eltűntek ezek a kis történelmi epizódok, amo'yek ma Olaszországban és Németországban játszódnak le, a szocializmusnak nagy gondolata, amely a fejlődés irányvonalát képviseli, amely mindig halad és haladni akar az emberi tökéletesség felé, még mindig meg lesz és akkor is nagy lesz ez az ember, akire hivatkozr.in. Ez a nagy ember pedig Marx Károly, aki 1851-be n éppen a német forradalommal és ellenforradalommal kapcsolatban írta a következőket (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. — Olvassa): «Elgondolni sem lehet súlyosabb vereséget», — ezt az 1848-as forradami időkre mondja — «mint aminőben az egész harcvonalon, a kontinens forradalmi pártjának, helyesebben, pártjainak része lett. De ennek mi jelentősége sincs. Hiszen az angol polgárságnak társadalmi é<? politikai fensőbbségéért folytatott küzdelme 48 évre, a francia polgárságé oedig 40 fölötte küzdelmes esztendőre terjedt. Es nem éppen akkor közelítették-e meg legjobban a sikert, amikor az újonnan helvreállított monarchia a legnagyobb biztonságban érezte magát? Ama bagolyhitnek ideje, amely a forradalomnak okát néhány izgató rosszakaratában látta, rég elmúlt; manapság mindenki tudja, hogy a forradalmi rázkódások mögött társadalmi szükségleteknek kell lappanganiok, amelyeknek kielégítését elévült intézmények gátolják. Megeshetik, hogy a szükséglet sem nem olyan erős, sem nem olyan általános, hogy rögtönös legyen a sikere; erőszakos elfojtására irányuló minden kísérlet csak megsokszorozza erejét, mígnem a szükséglet szétveti bilincsét.» Ma ezek a forradalmi erők, a forradalmi szükségletek nagyobbak. Elébe akarnak ennek feküdni azok, akik a haladást, a fejlődést, ebből a' kapitalista rendből egy tökéletesebb termelési rendbe való átmenetet akadályozzák. De ezek cl fognak tűnni, mert a^ szükséglet nagyobb. Marx mondja, — szintén ebben a művében — nem baj, a forradalomban elbuktunk, menjünk tovább, csináljuk újra, kezdjük elölről, A német proletárság nem bukott el ebben ÖC*