Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-199

312 Az országgyűlés képviselőházának 199. ülése 1933 június lk-én, szerdán. megerősödött és megtollasodott kartelleknek, nagy bankalakulatoknak-e, vagy a régi, jó­módjukból pőrére vetkőztett kisgazdáknak, kisiparosoknak, általában véve kisexisztenciák­nak, a .fogyasztók széles tömegeinek. A t. mi­niszterelnök úr szavai mögött az erélytelen­ig, vagy pedig a tájékozatlanság lagymatag­saga húzódik meg, a legenyhébb kifejezéssel így mondhatom ezt. Ott van a szészkartell. Tönkretette nem­csak a kisüstöket, hanem a mezőgazdasági szeszgyárakat is. Házhatározatban mondtuk ki, hogy az ipari szeszKartell megérdemelt rová­sara a mezőgazdasági szeszgyárakat illő véde­lemben kell részesíteni. A házhatározatnak megfelelő kormányintézkedések nem tétettek meg. Ki akadályozza meg ezt? A szészkartell képviselői (Zaj a baloldalon.) ott ülnek az egy­ségespárt padsoraiban, méltóztassék velük le­számolni. Áttérve a miniszterelnök úr beszédének po­litikai vonatkozásaira, a titkosság kérdését illetve monda a t. miniszterelnök úr, hogy en­nek az országgyűlésnek kötelessége a titkos­ságot megalkotni. Szociáldemokrata képviselő­társaim közül valaki azt kérdezte, hogy mikor. Erre a miniszterelnök úr azt mondotta, hogy maid akkor, amikor ő gondolja. Ez a kérdés nem ötletszerű volt, ez természetszerű folyo­mánya annak, hogy a titkos választójogot már ebben az országgyűlésben meg kell valósítani, de nem a ciklus végén. Ha a í. miniszterelnök úr azt mondja, hogy egyenlő fegyverekkel küzd, hogy az ellenzéket nem akarja hátrább szorítani agitációs eszkö­zök igénybevételében annál, mint amilyen esz­közöket Ő vesz igénybe, akkor jöjjön a titkos választójoggal minél hamarabb és oszlassa fel a parlamentet, rendeljen el új választásokat, amikor a nemzeti akarat szabadon megnyilat­koznátok, mert azt túloldali képviselőtársaim sem állíthatják, hogy a mostani Képviselőház a nemzeti akarat megnyilvánulásának valósá­gos bizonyítékait viselné a maga homlokán és létében. Ha azt mondja a t. miniszterelnök úr. hogy egyenlő eszközökkel küzdünk, hogy nem kellenek az ő pártjában olyanok, akik a kon­junktúra, vagy hatósági presszió folytán áll­nak oda, rendben van, de akkor szerezzen sza­vainak érvényt és ha folytatja az országban a nagy toborzást, hogy minél többen álljanak a Nemzeti Egység Pártjának zászlaja alá, akkor tiltsa el a Képviselőházban elhangzott szavai­nak becsületes értelmezésével a főispánokat, főszolgabírákat, szolgabírákat és jegyzőket (Farkas István: Csendőröket!) attól, hogy ők toborozzák a híveket és ők álljanak élére a vidéken folyó korteskedési mozgalomnak. Az elnök úr napirendi javaslatát nem fogadom f>\. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Létay Ernő! Létay Ernő: T. Képviselőház! Tekintettel arra, hogy előttem szólott t. barátom nem tett napirendi javaslatot, (Klein Antal: Dehogy nem! A földteherrendezést kérte napirendre tűzetni!) tulajdonképpen csak eszmei vitát folytathatok vele mindazokról a kérdésekről, amelyeket itt felvetett. T. barátom beszélt azokról a gazdasági problémákról, amelyek tu­lajdonképpen a t. túloldal között és mi közöt­tünk a legszorosabb lelki harmóniát teremtet­ték meg. (Mozgás balfelől.) Méltóztassanak megengedni, hogy én a magam gondolatait fejthessem ki és nem az urakét. Ez az oldal ezek iránt a kérdések iránt ugyanolyan fogé­konysággal, ugyanolyan melegséggel viselte­tik, ezen az oldalon ugyanolyan népies ^poli­tika, ugyanolyan népies érzület van kifejlődve, mint a túlsó oldalon, csakhogy a mi politi­kánknak az a mottója, hogy «suaviter in modo, fortiter in re». {Ellenmondások a baloldalon.) Azokról a gazdasági kérdésekről, amelyek mindenfelé kisugároznak, amelyek nemcsak arra a szűk területre terjednek ki, amelyről előttem szólott i. barátom szólott, hanem ame­lyek magukhoz ölelik az egész magyar gazda­sági élet, mondhatnám az államháztartás egyensúlyának, a külföldi adósság kérdésének, jövendő hiteléletünk alakulásának kérdéseit, nem lehet tisztán részletekben ítélkezni, ha­nem átfogó, szerves egészbe foglalva kell a hitelrendszer, a gazdaadósságok kérdését nézni és azon a módon kell azokat megoldani. (Klein Antal: Hány év kell ahhoz?) Mi ezekkel a kérdésekkel folyton foglalko­zunk, nem haragszunk a buzdításért sem, mert buzdító érzés van a mi lelkünkben is ezek iránt a kérdések iránt. Annak a kormánynak, amely éppen ezeket a kérdéseket tűzte ki meg­oldandó feladatainak elseje gyanánt, nem lehet azt. a, szemrehányást tenni, hogy nincs kellő fogékonysága a magyar nép, a magyar agrár­tömegek eme vitális kérdései iránt. Az előttem szólott t. képviselő úr a kartel­lek ellen is hadakozott. A kartell a tőkés ter­melési rend egyik eszköze, amely nem káros addig, amíg a termelés racionalizálását, a fo­gyasztó piacok megszervezését célozza, (Zaj a \ baloldalon.) de káros akkor, ha monopoliszti­kus helyzetét kihasználva, túlzott profitra ren­dezkedik be. (Felkiáltások a baloldalon: Ezt osinálják!) Az államnak a kartelitörvény sze­rint meg van az a joga, hogy ott, ahol a kar­tellek részéről államellenes, társadalomellenes működést lát, az Árvizsgáló Bizottság és az árelemzés útján beavatkozzék. (Felkiáltások a baloldalon: De nem csinálja!) De igenis, csi­nálja ezt a magyar kormány. Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Létay Ernő: Hogy pedig az eredmény nem olyan, mint amilyent mindnyájan kívánnánk, annak nem a kormány szándékában, nem a kormány akaratában van az oka, mert ez a kormány nem forradalmi, hanem evolúciós alapon áll. (Ellenmondások a baloldalon.) For­radalmi intézkedéssel meg lehet bénítani a gazdasági életet, de egészséges gazdasági ren­det csakis az evolúció reális alapján, csakis a mélyen átgondolt szerves gazdasági politika iitján lehet elérni. Előttem szólott tisztelt barátom szólott a választójogról is. Ezzel a kérdéssel egy mon­dattal óhajtok végezni. A kormányelnök úr többször nyilatkozott már, hogy a titkos vá­lasztójog alapján áll. Hivatkozott arra, hogy még ebben az országgyűlési ciklusban be fogja terjeszteni a titkos választójog alapelvén álló választójogi javaslatot. Ezt nemcsak a túlol­dalról sürgetik, hanem mi is sürgetjük ezen az oldalon. Ennek a ciklusnak a mandátuma még nem járt le. Mi, akik ezen az oldalon az ország politikájának viteléért, tehát azért, hogy itt kirobbanás, rendetlenség, rakoncát­lanság be ne következhessek, felelősek va­gyunk, úgy látjuk, hogy nem következett el az az idő, amikor ezt a Képviselőházat a cik­lus lejárta előtt fel kellene oszlatni. {Ellen­mondások a baloldalon.) Kellő időben be fog tehát terjesztetni ez a törvényjavaslat, olyan

Next

/
Oldalképek
Tartalom