Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-193
12 Az országgyűlés képviselőházának lehet, méltóztassék ezen valamiképpen segíteni, valahogyan rekompenzációban részesíteni a gyalogsági tiszteket és éppúgy, mint ahogy volt annakidején lovassági pótdíj, gyalogsági pótdíjat kellene adni vagy pedig egypár esztendőt az illetőnek a nyugdíjába beszámítani. Ezt a miniszterelnök úr bölcs belátására vaigyok bátor bízni. T. Ház! En sohasem voltam vezérkari tiszt és irigy ember sohasem voltam, az irigység szó az én szótáramban nem létezik. Mindig örültem annak, ha azt, aki többet tanult, azért meg is jutalmazzák, tehát annak is, hogy a vezérkari tisztek öt és fél évvel megelőzték a csapattiszteket az előléptetésben. A mostani előléptetési szabály nem engedélyez ennyit és mégis nyolc, sőt 8H esztendővel előzik meg a vezérkari tisztek a csapatbeli tiszteket. Tudok esetet, amikor azok közül, akik együtt jöttek ki a Ludovikából, az egyik vezérkari ezredes 1925 májusában, tehát nyolc esztendeje lett ezredes, és a másik, aki vele együtt jött ki a Ludovikából, még ma is alezredes, ezredparancsnoknak van minősítve. A miniszterelnök úrnak, mint honvédelmi miniszternek talán kikerülte ez a figyelmét; ezért bátor vagyok figyelmébe ajánlani. T. Ház! A rokkantkérdés rendezése, reméljük, a törvénnyel megtörténik. Itt annak idején bizonyos nézeteltérések voltak abban, hogy a rokkantak újra felülvizsgáltassanak, vagy sem. Nekem is az volt a meggyőződésein: az egészet felülvizsgálni. És pedig miért? A valódi rokkantak miatt. Mert nagyon sok álrokkant van. (Ügy van! jobbfelöl!) A valódi rokkantak kérik ezt. Ebben a felfogásomban most megerősített az, amikor a kerületemben láttam, hogy minden rokkant ezt követeli. S érdekes dolog, nemcsak a rokkantak követelik, hanem a kisgazdák általában azt kívánják, hogy vizsgáltassanak felül a rokkantak, 'mert egy 50%-os rokkant — azt mondják — velük versenyt szánt, vagy versenyt kapál. Egy másik követelés az, hogy azokat, akik a harctéren nem voltak, törölni kell a rokkantak közül. {Helyeslés jobbfelől.) Kivéve azokat, akik itthon csapatszolgálatot teljesítettek, vagy lóról leesve, lábukat törték, vagy gránátdobás alkalmával megsérültek. Aki itthon maradt, mint B. osztályú népfelkelő és így maradt itthon, az most nem hivatkozhatik arra, hogy a háborúban rokkant meg és így mindezek törlendők a rokkantak közül, a valódi rokkantak javára. A nyugdíjtörvény előreveti árnyékát és bizonyos izgalmat kelt a nyugdíjasok körében. En csak azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok a niiniszterelnök úr jó szívéhez, hogy ezt a kérdést a legjobb módon és igyekezettel oldja meg. T. Ház! A csendőrség itt gyakran támadásban részesül. (Mozgás a baloldalon.) Bocsánatot kérek^ méltóztassanak engem meghallgatni. A csendőr nem végez egyetemet két csendőr, amikor kritikus helyzetbe kerül, (Mozgás a baloldalon.) ós nem tudja mit tegyen, pillanatnyi legjobb belátása szerint cselekszik. Az illető urak, akik a esendőrségi ügyet idehozzák, nagyon helytelenül cselekszenek. Miért 1 ? Tessék az illetékes paancsnoksághoz menni, akkor sokkal nagyobb elégtételt kap az, akinek kifogása, van. (Dinich Ödön: Már kipróbáltuk!) En mint ezredparancsnok, ha egyik tisztem valamit elkövetett és mondjuk emiatt interpelláltak, amennyiben nem valami főbenjáró dolgot követett el, higyjék el az urak, a tiszt mellé álltam. De ha nekem feljelentették, meg lehetnek győződve róla az urak, azt a tisztet felelősségre 193. ülése 1933 június 6-án, kedden. vontam. Tessék az illető kerületi parancsnokságnak bejelenteni az esetet és feltétlenül biztos, hogy elégtételt fognak kapni az illető urak, A csendőrséget nem szabad bántani. Elmesélek egy epizódot a képviselő uraknak, amely azt bizonyítja, hogy az ilyen csendőrséget pártolni és becsülni kell. A Dunántúl voltunk manőveren egy finomságáról nem nagyon ismert ezredes parancsnoksága alatt. Bevonultunk és már ebédeltünk, amikor a csendőrőrmester három-négy óra mulya jelentkezett. Az. ezredes felugrott az asztal mellől, kifogásolta, hogy miért nem jelentkezett hamarább, amikor már 3—4 óra óta itt van. A csendőrőrmester jelenti: ezredes uramnak alássan jelentem, az Örsein magam voltam, a többi legénység portyázni volt, ezért nem jöhettem. Erre az ezredes olyan mozdulatot tett, ami talán inzultálásféle is lehetett. (Zaj. — Felkiáltások a jobboldalon: Ki volt az?) Mellékes, nem most, harminc évvel ezelőtt történt. Az őrmester az ezredesnek erre a mozdulatára hátraugrott és a fegyvert lekapta a válláról. Az ezredes észrevette, hogy hibázott, vállveregetve közeledett az őrmesterhez és megdicsérte. Hát az ilyen csendőrség ellen nem lehet semmi kifogást tenni. Ha itt-ott izék vannak, (Elénk derültség. — Propper Sándor: Ittott, amott, meg mindenütt.) Nemcsak nekem, hanem valószínűleg tiszti bajtársamnak is, akikkel érintkezem és akiknek a miniszterelnök úr is mindig érdeméül hozza fel, hogy a harctéren voltak, az az érzése, hogy a harctéri érdemek nem honoráltatnak kellőképpen és akképpen, amint kezdetben honoráltattak. Ezt vagyok bátor a miniszterelnök úr figyelmébe ajánlani. Az idő rövidségénél fogva (Halljuk! Halljuk!) még egy megjegyzést akarok tenni. Ez a miniszterelnök úrra vonatkozik. 1918-b erdő- és mezőgazdasági ügyeknek, valamint a felmentési ügyeknek voltam a katonai elnöke és körülbelül egy millió embernek felmentését, illetőleg fel nem mentését intéztem. (AndaháziKasnya Béla: Szóval nem a harctéren volt!) 1918-ban már nem. Elég volt nekem addig is; főhadnagy úr sem volt kint annyi ideig. (Andaházi-Kasnya Béla: Nem a kazal mögött a gödörben! — Felkiáltások a jobboldalon: Ne személyeskedjünk.) Rettenetes tévedésben van a képviselő úr. En nem szoktam dicsekedni vitézségemmel. Egyébre nem hivatkozom, mint arra, hogy az 1. honvédhuszárezred tisztjeit és legénységét tessék megkérdezni. (Taps f a jobboldalon") Elég az hozzá, hogy a felmentési ügyeknek voltam az elnöke itt Budapesten, a honvédelmi miniszter úr, illetőleg a miniszterelnök úr pedig Hazai ő excellenciája mellé, aki a pótlási ügyeknek elnöke volt Bécsben, mint százados volt beosztva. Belicska, Tombor, Julier és mások voltak ott. Denikve felcitáltak bennünket 1918-ban egy ankétra, voltunk vagy 25—30-an, én ezredes voltam akkor, a legkisebb sarzsik egyike, mert volt ott 10—15 generális, altábornagy, táborszernagy, nagyrészt természetesen osztrákok. Amikor azután letárgyaltuk az egész dolgot, a miniszterelnök úr, mint kapitány egyszerűen felállt a végén és a legenergikusabban kijelentette, hogy Ausztria nem veszi ki a részét úgy a világháborúból, mint Magyarország. (Taps a jobboldalon.) Csak most tartottam kötelességemnek ezt elmondani. Az a sok osztrák generális — mert akkor r uraim ez virtus volt — hüledezett egy kapitánynak ezen a kijelentésén. En egy ilyen gerinces em' ber kezében biztos kézben látom a honvédelmi minisztérium gyeplőjét és miután a honvédség-
