Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-193

Az országgyűlés képviselőházának 193. ülése 1933 június 6-án, kedden. amióta nem Bécsből dirigálnak, azóta mennyivel javultak a viszonyok. (Simon András: Ez igaz! — Szilágyi Lajos: Másról is kellett beszélnem! — vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Bizonyára arra gondolt, hogy magyar a hadsereg!) Csak azt akarom leszögezni, hogy akiknek volt alkalmuk a harctéren a legszorosabb kapcsolatba kerülni az egyes nemzetiségekkel, ha igazságos ítéletet akarnak mondani, azt kell mondaniok, hogy az osztrák, a német, a horvát, a tót, sőt saját tapasztalatomból mondhatom, a román csapatok is megálltak a (helyüket. Azt is le akarom szögezni, hogy cseh csapatok között is voltak, — még pedig nemcsak elenyésző számban — amelyek teljes mértékben megállották helyüket. (Simon András: Erről kár beszélni!) Itt a vélemények eltérhetnek; de én azt állítom, hogy az igazságot sohasem kár megmondani. (Simon András: Azt nem, de ez nem igazság!) Hogy mennyire történtek hibák és mennyire voltak ott ellenkező dolgok L

és ellenkező tünetek is, az igazságnak megfelelően megállapítom, hogy mindenhol voltak jobb és rosszabb csapatok, (Patacsi Dénes: Nem erről van szó!) de általában azt mondani, hogy a régi hadsereg csapni való volt. .. (Szilágyi Lajos: A polgárság és a katonaság békés egyetértéséről van szó!) Ezt sokszor hallani. Nem azt mondom, hogy t. képviselőtársam állította ezt, csak azt tartom, hogy helyesebb, ha objektivitásra törekszünk, mert azt hiszem, akkor sokkal jobban tudjuk majd gyümölcsöztetni azt a tőkét, amely abban rejlik, hogy annak idején a harctéren közösen együttműködtünk, bajtársak voltunk és hogy az ellentéteket rendszerint nem azok szították, akik élénken kivették részüket ebből a küzdelemből. Ha keressük a régi objektív kapcsolatokat, azt hiszem, ezzel nagyobb eredményeket érhetünk el, mintha ezekről megfeledkezve, egyszerre még mesterségesen is fokozni akarjuk az ellentéteket ott, ahol azok felmerültek, aminthogy az életben mindig merülhetnek fel ellentétek. Ezzel kapcsolatban még csak egyre vagyok bátor felhívni az igen t. Ház figyelmét, arra a rövid megjegyzésre, amelyet annak idején a monarchia hadseregének szellemi vezetője, Hötzendorfi Konrád tett Kühlmann előtt, aki «Gedanken über Deutschland» című munkájában megemlíti, hogy egy évvel halála előtt Hötzendorfi Konrád a következőket mondta neki (olvassa): «Ha 1914. év nyarán azt tudtam volna, amit ma tudok, különösen az angol és német viszony tényleges állapotáról, akkor egészen más politikát reprezentáltam volna.» Itt csak arra akarok rátérni, hogy itt elismeri a volt vezérkari főnök, hogy politikát reprezentált és hogy annak idején a politika irányításában résztvett. Ezt nem kifogás szempontjából mondom, de ezzel kapcsolatban mindenesetre rátérek arra, hogy vannak, akik talán aggályosnak látják, nem személyi ellenszenvből vagy elfogultságból, hanem általában, az általános nemzetközi helyzet szempontjából, hogy Magyarországon éppen most, amikor nemzetközi viszonylatban talán jobban belekeveredtünk a politikai életbe, és jobban céltáblák vagyunk, mint voltunk, a honvédelmi és a miniszterelnökségi tárca egy kézben van. Ezáltal tulajdonképpen félreértésekre adhatunk okot, félreértésekre különösen abban a tekintetben, ha elhangzanak olyan nyilatkozatok, — nem a miniszterelnök, nem a honvédelmi miKÉPVISÜLOHÁZI NAPLÓ XVII. niszter részéről, hanem más oldalról — amelyek nem mindig hozhatók teljesen összhangba a miniszterelnök által, szerintem teljesen helyesen hangoztatott békés szempontokkal. Hiszen éppen a mai vita folyamán is hallottunk olyan felszólalásokat, amelyekből esetleg nem is félremagyarázással nem békés szándékokat, hanem bizonyos militarista gondolkozás érvényesülését következtethetik. (Patacsi Dénes: Franciaországban is így van!) Nem tudom, mikor volt a képviselő úr Franciaországban, vagy hogy mennyire ismeri a francia viszonyokat. (Patacsi Dénes: Annyit csak hallok vagy olvasok!) Mindenesetre azt hiszem, nagyon jó volna, ha Magyarországon jobban, mint ahogy eddig történt, az emberek beleképzelnék magukat a francia katonai vezetők helyzetébe és amikor ítélkeznek, s amikor irányt szabnak, tulajdonképpen a mások fejével gondolkodnának, maguk elé tárva azokat a feladatokat, amelyekkel azoknak meg kell küzdeniök, és amely feladatokat ha meg akarnak oldani, akkor mindenesetre bizonyos dolgokat el is kell nekik követniök. Az objektivitás szerintem mindenesetre ezt kívánná meg. Ha ez a közbeszólás^ nem jött volna, talán később tértem volna rá arra, amit meg akarok mondani, hogy tudniillik nagyon kívánatosnak és szerencsésnek tartanám, ha kormányunk megpróbálná azt, hogy bizonyos szorosabb kapcsolat támadjon a katonai szellemi kiképzés és vezetés szempontjából, amint a békeidőben megvolt annak a lehetőségé, hogy a különböző államok tisztikara egymással szorosabb kapcsolatokba kerüljön, amennyiben kiküldtek a külföldi akadémiákra tiszteket. Nem mondom, hogy a mi tisztjeink külföldi akadémiákat végeztek, de országok, amelyek nagyon fejlett katonai technikával rendelkeztek, mégis elküldték magasabb akadémiákra, azután beosztották őket. Azaz, hogy később ellenségessé vált országokba, így hozzánk is. Ez azonban ne riasszon vissza bennünket, mert abból, hogy a helyzet utóbb így alakult, nem következik, hogy nem egészséges az a kapcsolat, amely akkor teremtődik, ha az egyes hadseregek egymást alaposabban megismerik. Ebben a tekintetben, azt hiszem, még fejleszteni lehetne az eddigi intézményeket. Kívánatosnak tartanám, hogy a mi tisztjeink lehetőleg tág látókörűek^ legyenek, lehetőleg sokat lássanak, mert égészen más szemmel nézik a helyzetet akkor, ha részben belehelyezkedtek azoknak mentalitásába, akik az ő saját országuk problémáját akarják katonailag megoldani, mint akkor, ha elzárkózunk, vagy ha elzárkózunk jobban, mint amennyire szükség van. Természetesen felesleges sokat beszélni a nemzeti életről, azonban emellett, sőt ennek előmozdítása céljából szükségesnek tartanám, hogy az ismeretek tágítása szempontjából a kormány próbálja meg, hogy a különböző országokkal találjon modus vivendit ebben a tekintetben- (Fráter Jenő: Ott vannak az attasék!) Az attaséknak más a szerepük. Az a szerepük, hogy ott meglássanak, — én legalább úgy tudóin — és nagyon szeretném, ha az attasék szerepének fokozhatósága szempontjából a minisztérium ezután beszüntetné a családi pótlékokat az attaséknál, mert azt hiszem, a családi pótlékra nem jogosult attasék sokkal eredményesebb munkát tudnának ott elvégezni, mint amilyen munkát a családi pótlékra jogosultak elvégeznek. {Derültség. — Gr. Hunyadi Ferenc: Nem úgy, mint az olaszok,