Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-196
156 Áz országgyűlés képviselőházának 196. ülése 1933 június 9-én, péntekén. minisztérium az igazságügyminisztériumba és még három esztendő múlva sincs vége. Az igazságügyminisztériumban megnéztem, hogy mi van ezzel az üggyel, Váry Albert igen t. képviselőtársam arról beszélt itt, hogy <<a jó bíró» és a «helyasen ítélkező bíró» mit jelent. Íme, most én erre akarok rámutatni, mert az ilyen eset megrontja a falu, népének a törvényesség erejébe vetett hitét. Amikor, odamegyek, megnézem az ügyiratokat, azt mondja az illető táblabíró, akinél volt az ügy: «Elküldtem a belügybe.» — «Szabad megnéznem, — kérdeztem — milyen véleménnyel 1 ?» — «Igaz, hogy ámbár az árát a közbirtokosság erdejéből eladott fa árából fizették ki, a tulajdonjog úgy látszik» — hol van itt bíráskodás? — «hogy a közbirtokosságot illeti, de, tóves^ telekkönyvezés nem törtónt.» Ilyen valótlanságot állítani, hogy ezzel menjen tovább az akta, nem szabad. Igazán gondolkozóba kell esnie a falu népének, hogy hol találja meg az igazát. (Griger Miklós: Az egységes pártnál. Már mindenütt irodájuk van! — Mozgás bal felől.) Igyekezni fogunk, hogy megtalálják. Sajnálom, hogy a földmívelésügyi miniszter úr most éppen kimenőben van ebben a pillanatban ... (Egy hatifj a baloldalon: Már itt is van!) Olyanforma megjegyzésem volna, mint amilyet a szeszkarteltről tettem. Engedjék meg, hogy most a tejkartellról mondjak néhány szót, amely voltaképpen nem tejkartell, mert a falu népe nem tudja elképzelni, hogy miért veszi az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ náluk 5 fillérért azt a tejet, és az a spannunk hova vész el, hogy Budapesten 32 fillérért kell adni. Nem tudom, miért kell valakinek hatszor annyit keresni egy nap alatt, mint amennyit a gazda egész heti munkájával és tehenének nevelésével, táplálásával alig bír megkeresni. Pécsett a törvényhatóiság közgyűlésén is szóvá tettem, hogy most már azt kérik bizonyos körök, hogy Pécs városára is terjesszék ki ezt a rendeletét, amely a fővárosra megvan. Mi lenne ennek az eredménye? Elosztják nemzeti ajándéknak a Neumann-cég és az Országos Tej szövetkezeti Központ között. Mindenki kaphat tehát nemzeti ajándékot, csak a kisgazda nem kaphatja meg verejtékes munkájának gyümölcsét. A termelőt és a fogyasztót egyaránt sújtják. (Rassay Károly: Ki csinálja mindezt a szörnyűséget?) Ezért, igenis, a kormány figyelmébe ajánlom ezt a kérdést, mert kell, hogy a kormány végre meghallja ezeket a panaszokat. Áttérve a bolettára is, amit Rassay t képviselőtársam említett, (Rassay Károly: Egész délelőtt azt tárgyaltuk!), nekem igazán a boietta ellen a legnagyobb kifogásom volt (Rassay Károly: De megszavazza!) és a legjobban tiltakoztam ellene, amiatt a zaklatás miatt, amely vele jár. (Rassay Károly: Ez igazságtalanság!) Ez igazságtalanság (Rassay Károly: Ez észszerűtlenség!) — úgy van, — de rá kell mutatnom arrai, hogy elmennek a fináncok és felkutatják a kisgazdának a padlását, hogy: hova tetted a búzát, ennyi meg ennyi búzád termett, hova tettél ennyit? Saját falum papjával történt. Jó lelkipásztor, adott kölcsön búzát a híveinek, mert nem volt kenyerük (Rassay Károly: Meg kellett fizetni a bolettát!) Azt mondották neki a malomellenőrök, hogy ehhez nincs joga, plébános űr. Ahol — én megmondom — így csinálnak gazdasági politikát, ott a gazdaság el fog veszni, mert mindez a gazdaság rovására történik. (Rassay Károly: Mondják maguk! — Sándor Pál: Maguk csinálják! — Kuna P. András: Dehogy mi csináljuk! — Sándor Pál: Akkor ki esinálja'O M ekünk is meg lehet mondani. A kultuszminiszter úr figyelmét már a múltkor felhívtam a, tanítók sérelmére. A boletta ott is sérelmes, (Rassay Károly: Mint mindenütt!), mert amíg a gazdasági cselédeket és munkásokat termelőknek számítják, addig a tanítóságot, amely éppen úgy kapja fizetésében a búzát, nem mentesítik, arra ráhúzzák a bolettát (Rassay Károly: A nagybirtoknak nagyon jó nemzeti ajándék a 75 millió!). Mindezek mellett most még különösen fel kell hívnom a kormány figyelmét arra is, hogy amikor a jegyzők magánmunkálatait az ügyvédek kezébe akarják letenni és mindjobban meg- akarják szorítani, ez óriási költséggel, munkamulasztással, időtöltéssel járna a falu népére. {Ügy van! Ügy van!) Amikor nálunk Baranyában, hogy az ember olyan faluba jusson, ahol ügyvédet talál, egynapi járó földet kell megtennie, vagy vonatköltséget kell fizetnie, nem tudom elképzelni, miért ne lehetne arra a jegyzőre bízni ezt a magánmunkálatot, aki ismeri is a helyzetet és aki még soha sem csinált hibát. (Rassay Károly: Néha csinált!) T. képviselőtársam, itt sem a foglalkozást kell nézni, hogy kinek volt jobb, hanem azt, hogy mi igazságos egyáltalában. (Ügy van!) Az új nyugdíjtörvénnyel kapcsolatban, amelyet meg akarnak alkotni, felhívom a kormány figyelmét" azokra a sérelmekre, amelyek sok frontharcost sújtanak. Mind kerületemben, mind vármegyémben, sőt Somogyban is nagyon sok panaszt hallottam, hogy vannak olyan tanítók, akik amint kijöttek a tanítóképzőből, mint tanítójelöltek kimentek a frontra, négy évig hadakoztak ott és sokan még kétévi fogságot is sínylették. így van ez a jegyzők körében is. Most azok, akik az alatt az idő alatt nem mentek ki a frontra, hanem itthon állásban helyezkedtek el, és azok a nők is, akik itthon voltak és állást nyertek, előnyben vannak velük szemben és jobb pozícióban, magasabb fizetési fokozatban vannak, mint azok, akik négy évet küzdöttek a hazáért. Ha lesz új nyugdíjtörvény, főkötelessége a kormánynak, hogy benne legyen ebben az új nyugdíjtörvényben, hogy mindazoknál a közalkalmazottaknál, akik a háborúban nehéz éveket töltöttek el, ez úgy rangsoruknál, mint fizetésükbe és nyugdíjukba beszámítassék. Szóltak itt a hadikölcsönről is. Nagyon helyes, hogy a miniszterelnök úr azt mondotta, hogy a nemzetnek erkölcsi kötelessége, hogy itt valamit csináljon. De ugyanakkor felhívom a t. kormány figyelmét arra, hogyha erkölcsi kötelessége van a nemzetnek azok iránt, akik csak vagyonuknak talán egy részét adták oda, akkor erkölcsi kötelessége van a nemzetnek azok iránt a hősök iránt is, akik mint frontharcosok a csatatéren a vérüket hullatva, halált megvető bátorsággal kiérdemelték a vitézségi érmeket. Ök is sokat áldoztak, tessék tehát róluk is gondoskodni. A kormány figyelmét felhívom arra, hogyha a hadikölcsönjegyzőkkel szemben megállapította az erkölcsi köteles séget, akkor méltóztassék a frontharcosokkal, a vitézségi érmesekkel szemben ugyanezt az erkölcsi kötelességet teljesíteni. Kötelességemnek tartottam, hogy ezekre, amiket itt elmondottam, a kormány figyelmét 1 felhívjam. Amikor nemzeti egységről beszé-
