Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-196

144 Az országgyűlés képviselőházának 196. ülése 1933 június 9-én, pénteken. edződött nemzeti öntudatnak a gyümölcse volt. A harmadik azonban, hiba is volt, bűn is volt. A kislelkűségnelr, a hűtlenségnek szülöttje, megtagadása a magyar becsületnek és a magyar önérzetnek, amely azt követelte volna, hogy még a legutolsó cigányt sem szabad kiadni az ellenségnek. (Taps a balközépen.) Elnök: A képviselő urat ezért a kijelentéséért rendreutasítom. Griger Miklós: En megértem azt, hogy ellenségeink ezt a törvényt a megalázott, megcsonkított trianoni Magyarország sarkalatos alaptörvényének tekintik, de őszintén kijelentem, hogy csak sajnálni tudom azokat a gyászmagyarokat, akik ennek a törvénynek az egész magyar alkotmányos életre kiható hatályt tulajdonítanak. Ennek a törvénynek nincs is büntető szankciója. A miniszterelnök úr talán ezt a törvényt, amely egyik akadálya a törvényes királyság helyreállításának, akarja büntető szankcióval ellátni és ezzel a mi mozgalmunkat letörni? Különben a miniszterelnök úr megnyugtatására kijelentem, hogy komoly legitimista mozgalom nincs. Hangulat van az országban, mozgalom nincsen, mert a mozgalomhoz — nagyon ;jói

r tudja a miniszterelnök úr is — pénz is kell. (Jánossy Gábor: Hangulat itt van, nem az országban! —- vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Tömegek kellenek!) Pénz pedig minálunk nincsen, mert kijelentem, hogy azoknak, akiknek legfőbb erkölcsi kötelességük volna a legitimista mozgalmat támogatni, áldozatkészsége nincs arányban ennek a nagy eszmének fenségével és magasztosságával. (ügy van! Ügy van! — Taps a balközépen. — Jánossy Gábor: Talán énrám tetszik célozni?) Nem! Ha a miniszterelnök úr ezt a mozgalmat, amely most még tulajdonképpen nem is mozgalom, de egy-kettőre nagy mozgalommá lehet, hatalmi szóval le akarja törni, ám próbálja meg, de meglátja majd a miniszterelnök úr, hogy nemcsak puhányok, hanem férfiak is vannak ebben az országban és hogy sub onere ereseit pálma. Mi mindenesetre megyünk a magunk útján és hisszük, hogy a nemzet többsége velünk tart. (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ezt bajosan!) És velünk tarthat nyugodtan. Miért? Mert puccsra, kalandra, a király jogainak erőszakos, cselszövényes megvalósítására nem gondolunk. Sokkal jobban szeretjük a királyt és a hazát, illetve jobban szeretjük a hazát és a királyt, — ezt a sorrendet akarom megállapítani, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Abszolúte helyes!) semhogy veszedelemnek tegyük ki akár a hazát, akár a királyt, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Helyes!) Azt tartjuk, hogy nem a nemzet van a királyért, hanem a király van a nemzetért és hogy nincs az az alkotmányjogi elv, nincs az a király és nincs az a dinasztia, akinek vagy amelynek kedvéért ezt az országot, ennek az országnak boldogulását feláldozni vagy kockáztatni lehetne. (Helyeslés a jobboldalon.) Azt kívánjuk, hogy a nemzeti akarat kifejezése előzze meg a koronázást és a trón tényleges elfoglalását, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Helyes!) Azt mondjuk, hogy bár ez a kérdés elsősorban belpolitikai kérdés, eldöntésénél mégis lelkiismeretesen mérlegelni kell a külpolitikai atmoszférát. De valamit hozzáteszünk, és pedig három dolgot. Az egyik az, hogy nem tartjuk feltétlenül hiteleseknek és őszintéknek azokat az információkat, amelyeket erről a külpolitikai atmoszféráról a jogfolytonosság konok ellenségei nyújtanak nekünk. Másodszor az a megjegyzésünk, hogy ezt a külpolitikai atmoszférát céltudatos munkával elő kell készíteni, feltéve, ha nincs meg. Harmadik megjegyzésünk az, hogy a legkedvezőbb külpolitikai helyzetből is csak jóakarat, legitimista érzés és tettrekészség képes üdvös eredményeket biztosítani a nemzet számára. (Ügy van! Úgy van! a balközépen.) És ez az, ami hiányzik az igen t. miniszterelnök úrból. De azért még sem adok fel minden reményt. Azt mondotta a miniszterelnök úr valahol, hogy kapacitálható. Én figyelmébe ajánlok egy érvet, amely engemet legitimistává tett, illetőleg csöndes és meggyőződéses legitimistából harcos legitimistává tett. Ez az én érvem a következő: ellenségeink: ellenségei a restaurációnak éppúgy, mint a revíziónak, sőt a' restaurációnak azért ellenségei, (Úgy van! a balközépen.) mert ellenségei a revíziónak, ök, — slarjnos, —jobbatn tudják, mint itt sokan, mekkora magyar érdekek fűződnek a restaurációhoz, és hogy a legmagyarabb politika a restaurációs politika. Erre nézve csak két idézettel szolgálok. Itt van egy cikk, amelyet 1930-ban Mironescu román külügyminiszter írt. Ebben a cikkben többek között ezeket írja az akkori román külügyminiszter (olvassa): «Nem szabad elfelejteni, hogy egy Habsburg-restauráció ismét megbolygatná azokat a kérdéseket, amelyeket a békeszerződések már lezártak. Azt hiszem, hogy ha Habsburg-királyt kapnának a magyarok, akkor még az eddiginél is intenzívebben dolgoznának a békeszerződések revíziója érdekében.» (Ulain Ferenc: Mikor írta?) 1930. szeptember 25-én. Azután így folytatja (olvassa): «Fogalmam sincs arról, hogy a magyar szabadkirály választók kit akarnának trónra ültetni, de bárkit választanának is királlyá a szövetségesek beleegyezésével, a választás részünkről csak a legnagyobb helyesléssel találkoznék.» Elhiszem, egy kalandorkirály jól esnék nekik. Azt is mondja a végén, hogy (olvassa): «Azt hiszem, hogy bölcs dolog volna, ha a magyarok királyt választanának, mert ez hozzájárulna a viszonyok megszilárdulásához.)) (Egy hang a balközépen: A trianoni megszilárduláshoz! — Ügy van! Ügy van! a balközépen.) A másik pedig Hodzsa Milán nyilatkozata. Erre különös súlyt fektetek, mert Hodzsa Milán valamikor itt ezekben a padokban ült, tehát az ottani viszonyokat is és az itteni viszonyokat is ismeri. Hodzsa ezt jelentette ki a Prager Presse-ben ugyanabban az évben (olvassa): «A magyar legitimizmus a magyar Szent Korona fogalmának fenntartását jelenti. A magyar legitimizmus jelenti a történelmi Magyarországot^ Ismétlem, hogy a naplóban ennek még egyszer nyoma legyen: «A magyar legitimizmus jelenti a történelmi Magyar országot.» (Jánossy Gábor: Hodzsa Milán szerint! — Zaj.) Mármost ezek után kérdem: lehet-e nemzetibb, lehet-e magyarabb célkitűzés — így mondom: célkitűzés — mint a törvényes királyság tényleges helyreállítása? Azt hiszem, t annyi önállósága r még ennek a szerencsétlen nemzetnek és országnak is van, hogy célkitűzéseiben senki meg nem zavarhatja addig, ameddig erőszakos eszközökhöz nem nyúl. Ám, mivel az igen t. miniszterelnök úr nem ezt a célt tűzte maga elé, legteljesebb bizalmatlanságom kifejezéséül az előttünk fekvő törvényjavaslatot nem fogadom el. (fflénk helyes-