Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

Az országgyűlés képviselőházának 183. rító esetet hozok a tudomására, amikor egy meg­gyilkolt gyermekről van szó, úgy hiszem, hogy legalább köteles elolvasni azt a jelentést, amelyet referensei eléje terjesztenek, hogy azok miatt az ordító valótlanságok miatt felelősségre vonja azo­kat, akik ilyen csúnya tréfát csináltak vele. Az első esetre nézve a miniszter úr megálla­pítja, hogy bűnvádi eljárás folyik, ennélfogva nem nyilatkozik róla. Jó, ez önmagában szintén korrekt volna, ha hűvösen, előkelően és részvét nélkül nem volna korrekt. De rögtön utána állást foglal, menti a bűnösöket, prejudikál a bírói íté­letnek és azt mondja, hogy nincs összefüggés a verés és a halál között. Nos, a vérzéses vesegyul­ladás, véres hurkákkal és véraláfutásokkal a gyer­mek testén olyan orvosi lehetetlenség, amelyen a miniszter úrnak már a jelentés olvasásakor fenn kellett volna akadnia, ha egyáltalán figyelmet szentelt volna annak a szerencsétlen kis proletár­leánynak. A tanító bottal elverte a gyermeket, veséjét érte a botütés, (Zaj a szélsőbaloldalon) innen eredt a vérzéses vesegyulladás. De még akkor is, ha csak a szülők túlzása volna az, hogy az eset és a halál között össze­függés van, a legelemibb kötelessége lett volna a miniszter úrnak, hogy a halált okozó testi sértés vádja alatt álló tanítót felfüggessze az állásából a vizsgálat tartamára, nem pedig ott hagyja a gyermekek között, hogy azokat megfélemlíthesse, befolyásolhassa, akik később ő ellene tanúvallomást fognak tenni. Semmiféle hivatalnok nem marad­hatna helyén ilyen gyanú, ilyen vizsgálat alatt. Vájjon csak a tanító maradhat a gyermekek kö­zött ? Csak a plébános úr maradhat — a szerete­tet hirdetve az oltár előtt — ilyen eset után a helyén ? A másik esetben, amely szerencsére nem ilyen tragikus kimenetelű, még kirívóbb a miniszter úrnak a félrevezetése. A referensei el sem olvas­ták az én interpellációmat, mert itt a válaszban egy 1932-es vizsgálatnak elintézéséről adnak szá­mot, illetve annak eltussolásáról, és éppen ez az eltussolás kényszerítette az érdekelt szülőket, hogy végső kétségbeesésükben hozzám fordulja­nak. A panaszok, amelyeket én felsoroltam, ez után a vizsgálat után, 1932 őszén, telén és 1933 tavaszán estek meg. A tanító azután a vizsgálat után, amelyet a miniszter úr itt jelez, továbbra is durva, goromba, pofozkodó, hatalmaskodó és a miniszter úr válaszával ellentétben, igenis, to­vábbra is részegeskedő volt. Az iskola földjét ki­adta bérbe, illetőleg felesbe és a gyermekekkel ingyen napszámos munkát végeztetett ott, a répa­földre kihajszolta őket répát szedni, kihajszolta őket fenyőgallyat szedni. A miniszter úr azt mondja itt a válaszban, hogy a vádaskodók azért fordultak a tanító ellen, mert a tanító az oka annak, hogy az inségakció­ban nem juthattak munkához. Nos, az első panaszok akkor érkeztek, amikor inségakció egy­általában nem is volt, tehát ez az összefüggés is teljesen tévesen van a miniszter úr válaszában feltüntetve. A miniszter elé tett jelentés azonban mindezekről hallgat, de valóságos erkölcsi bizo­nyítványt ad ennek a tanítónak. Nos, ha ez a tanító olyan kitűnő munkaerő, akkor tíz évi tanítói szolgálata alatt miért nem tudott egy helyen elegendő ideig megmaradni 1 Sehol sem tűrték meg hosszabb ideig, mert sehol sem talált maga mögé ilyen pártfogókat, mint amilyeneket most ebben a váci iskolában talált. En nem kevertem bele — továbbmenve — az interpellációmba a tanító úr családi életét. De ha a miniszter úr megteszi ezt, akkor én is fel­hatalmazva érzem magamat erre és elmondom azt, hogy ezt az állítólagos szép családi életű KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVI. ülése 1933 május 18-án, csütörtökön. 61 tanítót éppen ma marasztalták el egy gyermek­tartási perben. Azonkívül különféle nem gusztusos pletykák is mennek körül a faluban, (Zaj a jobb­oldalon.) ezekről az üzenetekről, amelyeket tanít­ványainak édesanyjának küldözget. Az ilyen természetű dolgokról én nem is akarok beszélni, mert ezeket az iskola kérdésével nem akarom összekeverni. De micsoda hihetetlen presztízs okok és baráti összeköttetések azok, amelyek ezt a tanítót helyén tartják H A miniszter úr adjon alkalmat az érdekelt szülőknek, hogy erről nyi­latkozzanak. Alig várják, hogy kihallgassák őket. Ne a tanító által Összeszedett tanukat hallgassák ki, akiknek nincsenek is gyermekeik, tehát nincsenek ebben az ügyben érdekelve. Azt sem jelentették a miniszter úrnak, hogy igen sok szülő az egyházból való kilépéssel fenye­getőzött, amire az iskolaszék elnöke Kokovay prelátus úr elbocsátotta a gyermekeket az iskola kötelékéből, és ezek most Vácról Szendehelyre, az egyik közeli községbe járnak. Miért tette ezt, ha olyan biztos az, hogy a tanító olyan gáncs­nélküli lovag, mint ahogy a miniszter úr állítja? Miért bűnhődjenek a gyermekek azért, hogy a tanító úr továbbra is hatalmaskodhassék ? Nem gondolja a miniszter úr, hogy az ilyen elintézés­sel két dologra kényszeríti a szülőket : vagy az önbíráskodásra, amelyet én megértek ilyen eset­ben, vagy pedig az egyházból való kilépésre, mert hiszen felekezeti iskoláról van szó. Mi ter­jeszti a vallástalanságot: az állítólagos szociál­demokrata propaganda-e vagy pedig az, hogy ezek a szerencsétlen szegény emberek azt tapasz­talják, hogy a hatalmas váci püspökségnek nincs füle a mélységből jövő ilyen jajgatások meg­hallására és nem intézi el azokat ? Ezek a szülők nem nálam kezdek el a panasz­kodás! Végigmentek az összes egyházi és világi fórumokon, és miután azokon végigkönyörögvén magukat, sehol elintézést nem kaptak, legutoljára jöttek hozzám. A miniszter úr válaszában legmulatságosabb annak befejező része, amikor a miniszter úr azt mondja, hogy én azt a nem is burkolt állítást követtem el, hogy a gyermekek között, azok szár­mazása és társadalmi helyzete között megkülön­böztetést tesznek. Én nem is tartottam szüksé­gesnek, hogy ezt elburkoljam, mert ezt igaznak tartom ma is, még akkor is, ha a miniszter úr sem tud róla és fölényesen^ azt üzeni, hogy ez minden alapot nélkülöző állítás. Ezt én jobban tudom. A miniszter úrig nem jutnak el a panaszok, megakadnak közben a re­ferenseknél vagy azoknál, akik künn lefogják a vizsgálók kezét. Ö már csak az elsimítását látja az egész dolognak. De én azért tartom mulatsá­gosnak a miniszter úrnak ezt az állítását, mert a tagadással szemben ez a válasz bizonyítéka annak, amit állítottam. Ha egy méltóságos úr­nak vagy egy kisebb potentátnak csemetéjével követték volna el ezeket a dolgokat, nevezetesen, ha azt fülönverték volna vagy kiküldték volna répátszedni vagy az anyját a keresztény erköl­csökbe ütköző cselekedetre invitálták volna, akkor azt hiszem, menten felhorkant volna ebben a kérdésben az egész ország. (Ügy van ! Úgy van ! a szélsőbaloldalon.) De ilyesmire nem került a sor, mert ezekkel a gyermekekkel szemben ilyen elbánásra soha nem fog sor kerülni. (Úgy van ! Úgy van ! a szélsőbaloldalon.) Mindezeknél fogva a miniszter úr válaszát nem veszem tudomásul. (Helyeslés a szélsőbal­oldalon. — Peyer Károly : Szégyenteljes dolog ez ! — Zaj.) Elnök : Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a vallás­9

Next

/
Oldalképek
Tartalom