Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-191

480 Az országgyűlés képviselőházának 19 Amíg a termelés a kamatot nem bírja el, addig a kamat túlmagas és elviselni nem lehet. Evvel a kérdéssel kapcsolatban még egy kérdésre szeretnék rámutatni. Már Káinoki Bedő Sándor képviselőtársam is utalt az igazságügyi tárca költségvetése kapcsán arra, hogy valami érthetetlen dolog van itt a záloglevelek körül. Az ember a bankok mérlegeiből megállapíthatja, hogy a záloglevelek folyton jönnek be az országba, de a gazdaközönségnek, amely az ezzel kapcsolatos súlyos terheket nyögi, ebből a világon semmi haszna nincs. Csak egy tételre legyen szabad rámutatnom: a zálogleveleknek arra a típusára, amely Amerikában engedményezve van, az úgynevezett European Mordgage-féle záloglevelek típusára. Meg lehet állapítani, hogy amíg hat záloglevélkibocsátó intézetünknek 1930-ban még 99 millió pengő adóssága volt ebből a típusból, addig 1931

j

ben leszállt 89 millió pengőre, 1932-ben pedig már csak 61 millió pengő maradt. Ebből az következik, hogy ezek a záloglevelek az 1931- és 1932. év folyamán 37'7 millió pengővel csökkentek és pedig akként,, hogy ezen összeg túlnyomó nagy része, 27'4 millió pengő, 1932-ben vándorolt vissza Magyarországra. Nem akarom ezt a kérdést feszegetni. Tudjuk, hogy vannak bizonyos tiltó rendelkezések, egy azonban bizonyos, hogy ezek a záloglevelek valahogy bejönnek az országba és pedig nem az angyalok szárnyain jönnek be, (Ügy van! Ügy van! bal felől.) de ha bejönnek, az ország közgazdasági életének óriási előnye van ebből. Csak azt nem tudom, hogy miért élvezik ennek a bejövetelnek Összes gazdasági előnyeit egyedül a bankok? Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Kelemen Kornél: Rögtön befejezem. Ha itt állami érdekekről van szó, akkor az egész érdekeltség az állami érdek, a nemzeti érdek előtt meghajlik, ha azonban csak hankérdekekről van szó, akkor az elnyomorodott, az eladósodott, a gondokkal küzdő magyar társadalom nevében kérjük a t. kormányt, méltóztassék ebbe a kérdésbe belenyúlni (Helyeslés balfelől.) és méltóztassék ebben a kérdésiben világosságot teremteni. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) Itt valami misztikum van, ezt a misztikumot el kell oszlatni. Az egész ország kíváncsi erre a kérdésre és ebiben a kérdésben a kormánytól aiyilatkozsatot vár. A földmívelésügyi miniszter úr iránt érzett teljes bizalmam folytán a költségvetést elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon. — Szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Pakots József jegyző: Dinnyés Lajos! Dinnyés Lajos: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Hogy a Duna—Tisza közén a Dunavölgyi Lecsapoló és öntöző Társulat által létesített csatorna bajai milyen nagy arányúak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy e csatorna ellen pártkülönbség nélkül megalakítottuk már a koncentrációt. (Fábián Béla: Végre egy koncentráció!) Azok az akciók, amelyeket Kelemen Kornél igen t. képviselőtársam itt felsorolt, közös megállapodásra, közös megbeszélésre történnek és oda kulminálnak, hogy azok a lehetetlen súlyos és igazságtalan állapotok, amelyek e csatornával kapcsolatban a DunaTisza közén fennállanak, egyszersmindenkorra megszűnjenek. Amit előttem szólott t. képviselőtársam pártállására való tekintettel^ ebben a kérdésben nem mondhatott el, arra pár szóal rátérek. Ezt a csatornát a hozzánemértés csinálta ..meg, mert a..múlt századból való tervet vették 1. ülése 1933 június 1 -én, csütörtökön, elő az irattárból és eszerint készítették el á csatornát 1926-ban. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Az történt, hogy kitüzdelték a csatornát, elkezdték építeni, megjelentek a kotrógépek és akkor jöttek rá, hogy nem lehet dolgozni sem a kotrógépekkel, sem semmi mással, mert másfél méteres kőlapok vannak a talajban. Ezek nagyrészt Kunszentmiklós község határában történtek. Éppen abban van a hozzánemértés, hogy minden próbafúrás, minden mérnöki és technikai előkészület nélkül egyszerűen csak látszatra nekivágtak és elkezdték a csatornát csinálni. Ez a Duna— Tisza-közi csatorna tragédiája. Csak látszatra és a nagy alkotási lázban minden megalapozottság nélkül csinálta meg ezt a földmívelésügyi minisztérium, az elmúlt évtized politikájához teljesen méltóan. Mert azzal legyünk tisztában, hogy a különböző akciók, borházak — a bécsi borház kivételével — sa különböző anomáliák, amelyeknek gyökere és eredete a földmívelésügyi minisztériumban volt, odáig ment, hogy a földmívelésügyi minisztérium konkurrense kezdett lenni ilyen tekintetben a volt népjóléti minisztériumnak, örömmel állapítom meg innen, az ellenzéki padokról, hogy a földmívelésügyi minisztériumnak ez a tendenciája, ez a divergenciája a legutóbbi egykét esztendőben megszűnt és kezd belemenni a szakszerű vezetés ^mellett abba az irányba, amelyen a földmívelésügyi minisztériumnak tulajdonképpen haladnia^ kell. A mai nagy gazdasági krízis közepette á földmívelésügyi minisztériumnak különösen abból a szempontból, hogy elsősorban agrárállam vagyunk^ nagyon^ fontos kötelessége, hogy mezőgazdasági termékeinknek piacot teremtsen, (ügy van! Ügy van!) Eggyel legyünk tisztában: az autarchia, az önellátás elve, ha némileg ideig-óráig sikerrel • is kecsegtet, — hivatkozom itt Ausztria példájára, ahol búzát és különböző rozsfajtákat kezdenek olyan helyeken termelni, ahol az egyáltalában nem lehet rentábilis — mondom, ideig-óráig helytállhat, de bizonyos idő múlva megvan az a hátránya, hogy nívóban és kvalitásban ezek a produktumok teljesen hátramaradnak. (Ügy van!) Ne felejtsük el, — tudom, hogy a földmívelésügyi miniszter úr szem előtt tartja — hogy mi agrárállam vagyunk és bizonyos mértékben létünk vagy nemlétünk a magyar búzához van kötve. Arra kell tehát törekednünk elsősorban és a miniszter úrnak is oda kell hatnia, hogy bizonyos kompenzációs árucsere alapján kössük meg a szerződéseket. Engem a környező államok vagy Európának bármely más országnak politikája egyáltalában nem érdekel. Nem érdekel engem e téren az, hogy ki van ott kormányon, ki nincsen, engem ezek az államok csupán gazdasági szempontból érdekelnek. A kompenzációs szerződésekről már a múlt ülésszakban szó volt (Fábián Béla: Cseregazdaság!) és éppen Lázár Miklós képviselőtársam volt az, aki felvetette az eszmét, ismertette azokat a tárgyalásokat és elgondolásokat, amelyek lengyel részről merültek fel arra vonatkozólag, hogy sót adnak Magyarországnak, de ezzel szemben vigyünk ki Lengyelországba ugyanolyan értékben tokaji bort. Tudom, hogy napjainkban is vannak ilyen tárgyalások, nevezetesen a románok tettek ajánlatot, — erről a földmívelésügyi minsizter úrnak is van tudomása — hogy 8 millió pengő értékű sót hoznak be, feleáron, mint ahogy a sót vesszük Németországtól, amely ma* gazdasági vámháborút folytat ellenünk és gaz-