Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-190

462 Az országgyűlés képviselőházának 1 •melt 70—80 burgonyafajtai helyett ma már csak bét- vagy nyolcfiajta burgonyát termelünk. Igen nagy eredményt értünk el az újburgonyater­melés terén is, amelyben pedig a múltban igen nagy importra voltunk szorulvai Mindenesetre felhívom a mélyen t. f öldmívelésügyi miniszter úr figyelmét, aki jól ismeri ezt a kérdést, mert hiszen szűkebb pátriájában megtanulta »annak minden osinját-binját. arra, hogy burgonyater­melésünk bizonyos, tekintetben vérfelfrissítésre szorul. Ezzel a kérdéssel nekünk annál is in­kább foglalkoznunk kell, — nem külföldi beho­zatalra gondolok, — mert erre a vérfelfrissí­tésre — és ezt a jelenlévő gyakorlati gazdák is meg tudják mondani — nekünk tényleg szük­ségünk van. Meglepő a fejlődés a legkülönbözőbb gaz­dasági és kerti növények vetőmagjának terme­lése terén. Ez igen érdekes új kezdeményezés és ebben a tekintetben, úgylátszik, a mi száraz és meleg klímánk egészen kiváló teljesítménye­ket produkál. E magvak esírázóképessége foly­tam a nyugati hűvösebb és ködösebb klímájú országoknak hovatovább rezervoárja lesz Ma­gyarország ezen vetőmagvak beszerzése szem­pontjából. Mindabból, amit előadni bátorkodtam, bár itt-ott a hibákra is rámutattam, látni méltóz­tatik a mezőgazdaság minden tényezőjének szinte heroikus erőifeszítését, jobbat és tökéle­tesebbet produkálni, mert egészen bizonyos láz, hogy a jobb és a tökéletesebb mindig inkább talál piacot, mint a kevésbbé jó és tökéletest. Ezzel egyszer tisztában kell lennünk: vámaka­dályok, kontingensek és egyéb akadályok da­cára is a minőség és a jó áru bizonyos körül­mények között mindig jobban talál elhelyezést. A mezgazdaiság nagy sorskérdése azonban nem a termelés, hanem az értékesítési oldalán dől el. Nagyon jól tudjuk ugyanis, hogy bár termelni is nehéz, de értékesíteni, eladni, még pedig megfelelő áron eladni, még nehezebb, nemhogy nehezebb, hanem egyenesen művészet, tudomány ma. Sajnos, ez az egész világon ma így van. Ezt nem mi mondjuk. A londoni vi­lággazdasági konferencia előkészítésére kikül­dött bizottság állapítja meg a következőket. Szükségesnek találom, hogy ebből a matériából a következőket olvassam fel. (Olvassa.) «A vi­lág munkanélküliéinek száma a családtagokat és egyéb, általuk eltarfcamdókat nem számítva, ma meghaladja a 30 milliót. A nagykereske­delmi árak aranyban számítva 1929 óta^ egy har­maddal, ai nyersanyagok ára pedig átlagban 50—60%-kai hanyatlottak vissza. Winnipegben a búzaár lalaosonyaJbb ma, — ezt Genf mondja — mint valaha volt négy évszázad óta; a mező­gazdasági nyerstermény- és nyersanyagkészle­tek ezzel szemben az 1925. évi készletek kétsze­resét teszik ki. A világ áruforgalmának össz­értéke a múlt év végén csupán egyharmada az 1929-ben elért értéknek, mennyiségileg pedig a külforgalom legalább 25%-kai esett vissza, ami a legnagyobb visszaesés, amelyet valaha; isme­rünk. Az áresések és a^ kereskedelmi forgalom Összezsugorodása folytán a nemzeti jövedelem az egyes országokban több mint 40% -kai ha­nyatlott visszás.» Ezekre az adatokra Genf figyelmeztet ben­nünket, amely úgv látszik, nagykésőn rájött arra, hogy a világgazdasági válság alapoka mégis csak a mezőgazdasági krízis. Ebből az következik, hogy a mai agrárprobléma tulaj­donképpen világgazdasági probléma. De sze­rintem ebből nem az következik, hogy nekünk várnunk kell, míg az egész világ rendbejön és 90. ülése 1933 május 31-én, szerdán. akkor majd rendbe jövünk mi is. Nekünk igenis befelé is meg kell tennünk a mezőgaz­daság érdekében minden intézkedést, amit ma meg lehet tenni. Ebből a szempontból négy nagy kérdést, négy feladatkört látok a földmívelésügyi mi­niszter úr előtt. Először a mezőgazdaság ár­alakulását kell egészségesebbé és a mezőgazda­sági üzemek mérlege szempontjából rentábiü­sabbá tenni. Nagyon jól tudom, hogy a végső megoldás, amely agrár szempontból is a leg­nagyobb jelentőségű, csak egy lehet: minél több ember részére szerény, közepes megélhe­tést nyújtó színvonalat biztosítani az ország­ban. Mert én tagadom, hogy túltermeléssel áll­nánk szemben. Az általános vita során is több szónok ré­széről hallottam leszögezni, hogy túltermelés van. Méltóztassék tudomásul venni, ez a kér­dés már úgy elméletileg, mint gyakorlatilag teljesen tisztázva van. Sem> a világon, sem ná­lunk nem túltermeléssel állunk szemben, ha­nem a fogyasztóerőnek, a vásárló erőnek olyan csökkenésével, amely természetesen kihat a mezőgazdasági értékesítés volumenjére. Az ag­rárválság megoldását elsősorban a fogyasztó oldalán kell keresni. Talán furcsán hangzik, hogy én, mint agrárius hangoztatom ezt, de igenis, úgy vau, hogy a fogyasztó oldalán kell keresni az agrárválság megoldását és pedig azáltal, hogy a tömegeket fogyasztóképeseb­bekké, vásárlóképesebbekké tegyük. Addig is, amíg a fogyasztó-standardot emelhetjük, ki keli küszöbölnünk azokat az illegális haszno­kat, amelyek a termelés és a fogyasztás közé ékelődtek be. (Ügy van! Ügy van!) Ebbe a ka­tegóriába egy csomó közületet, egy csomó más tényezőt lehet belevonni, aminek felsorolásá­val nem akarom a t. Házat untatni, de egé­szen bizonyos, hogy ezeknek a közbeékelődött illegális hasznoknak igen nagyi jelentőségük van és mindenesetre akadályozói annak, hogy a belső piac erőre kapjon, hogy a fogyasztás itt bizonyos lendületet vegyen. Továbbmenőleg gondoskodni kell arról, — ez mind az első feladatkörbe tartozik — hogy egyrészt termelési költségeink csökkenjenek, másrészt pedig akadályozzuk meg ebben az or­szágban, hogy a terményárak úgy összezsugo­rodjanak, illetőleg tovább összeomoljanak, hogy ez egyes országrészeken, illetőleg egyes terményeknél katasztrófára vezessen. Ebből az, utóbbi szempontból méltóztassék megengedni, hogy csak egész röviden térjek ki az úgynevezett boletta intézményére. (Halljuk! Halljuk!) A jó asszonyról azt mondják, hogy nem nagyon szoktak beszélni róla,. Hát a bo­lettáról elea-et beszéltek, ebből viszont szerin­tem nemi következik az, hogy a boletta intéz­ménye olyan nagyon rossz lenne, ahogyan ál­talában azt beállítani szokták. Ki fogom fejteni, hogy ennek a bolettain­tézménynek úsry, ahogyan eddig volt, mi volt a rossz oldala. Rossz oldala volt az, hogy azért, hogy a gazda 3—4 pengőt kapjon, mozgósítani kellett... (Zaj a baloldalon.) Én egészen tár­gyilagosan kezelem ezt a kérdést, amikor meg­állapítom, hogy mindnyájan egyformán gon­dolkodunk arról, hogy az eddigi boletta, hiába, új intézmény volt, ezt mindjárt egészen töké­letesen kihozni nem lehetett, (te valamennyien egyek vagyunk annak konstatálásában is, hogy a fogyasztás túlságos megterhelésével jár: azért, hogy a gazda 4 pengőt kapjon, a magyar kereskedelemnek és a magyar malomiparnak 12 '50 pengőt kellett mozgósítania. Ez minden-

Next

/
Oldalképek
Tartalom