Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

Az országgyűlés képviselőházának 183. ülése 1933 május 18-án, csütörtökön. 39 (Eckhardt Tibor: Éljen Imrédy!) de ha gyermekének sírása bűnbe keveri, mi fog elkövetkezni? (Eckhardt Tibor: Éljen Imrédy!) Mi következik el akkor, ha a kezei között lévő passzuspénzhez mer nyúlni azzal a gondolattal, tiogy: ha megkapom a fizetésemet, visszateszem. Elcsapják. (Eckhardt Tibor: Csak ha ellenzéki!) Könnyű a korbácsot suhogtatni a jobbkézben, de a balkézben, úgy látszik, soha, sincsen kalács. Ez nem maradhat így tovább. (Eckhardt Tibor: Bizony nem!) En tudom, hogy a kormánynak óriási nehézséget okoz ez a kérdés, én tudom azt, hogy a belügyminiszter úr szíve fáj a legjobban, amikor az ő gondjaira bízott községi tisztviselői karnak ezt az óriási sérelmét nem tudja orvosolni és ezt a kívánságát nem tudja kielégíteni. En nem is annyira ő hozzá, mint inkább a pénzügyminiszterihez folyamodom (Egy hang bal felől: Éljen Imrédy!) és kérem őt, találjon ki valami módot, akármilyen módot (Eckhardt Tibor: Megtalálja!) ennek a kérdésnek rendezésére. Hiszen csak előlegezésről van szó, az államnak nem kerül ez pénzébe, mert a községek, amikor megindul az adófizetés kinn a községben, visszafizetik ezt az összeget. Tehát — mondom — itt bizonyos előlegezésről van szó. En nem hiszem, nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen nagy tisztviselői tábor érdekében ne találná meg a kivezető utat a pénzügyminiszter úr, aki sokkal nagyobb és sokkal kényesebb pénzügyi kérdéseket is meg tudott oldani. (Eckhardt Tibor: ötmillió falusi emberrel sem törődik!) Igen t. Ház! Még egy kirívó igazságtalanságra kell, hogy az igen t. Ház figyelmét csak egész röviden felhívjam, és ez az, hogy amíg az állami tisztviselők kaphatnak tisztviselői kölcsönt, addig a községi tisztviselők ebből teljesen ki vannak zárva. Annak a községi ^tisztviselőnek is ugyanazok az életkörülményei, mint a másiknak. Itt is esetleg azt mondják, a községi tisztviselők autonóm tisztviselők, de bocsánatot kérek, ez nem lehet ok, mert a vármegyei tisztviselők részesülhetnek ebben a tisztviselői kölcsönben, pedig azok is autonóm tisztviselők. Még egy évvel ezelőtt méltányosságból kaptak a községi tisztviselők itt-ott ilyen kölcsönöket, egy év óta azonban beszüntette ezt a pénzügyminiszter úr azzal, hogy ennek a hitelnek kereteit csökkenteni kellett. Ez nem osztó igazság, mert ha csökkenteni kellett a kereteket, csökkentsük azokat az állami tisztviselőknél, de juttassunk valamit ezekből a kölcsönökből a községi tisztviselőknek is. Megjegyzem, hogy én mindig beleértem a községi tisztviselők közé mindazokat, akik a község szolgálatában állanak. T. Ház! Végül fel kell hívnom az ország és a kormányzat figyelmét a magyar f falvak idegenforgalmának gondozatlan voltára is. Évente átlagosan 400.000 magyar utazik külföldre s ezek közül nyaralás és üdülés céljából legalább 200.000 ember megy ki. Az ország gazdasági vérvesztesége ezen a címen évente cirka 60—70 millió pengőt tesz ki, költségvetésünknek úgyszólván csaknem 10%-a. Míg a mi kisgazdáink nem tudnak mit csinálni a terményeikkel, azok a nyakukon maradnak és a magyar falvakban szegénység van, addig a magyar üénz külföldön mezőgazdaságot, ipart, kereskedelmet táplál, az adófizetési képességet emeli és a külföldi falvakban jólétet és kultúrát teremt. Ezt sem lehet tovább ölhetett kézzel nézni. Hiszen üdülni, pihenni a mi falvainkban is lehet. Magyarországon a nap éppen olyan szépen, éppen olyan jól és melegen süt, mint ' külföldön, ennek az országnak éppúgy vannak erdei, folyói, tavai, ha nem is abban a számban, mint voltak, a magyar föld^ éléstára pedig kínálva kínálja ízletes termékeit; továbbá nincsen.párja a magyar falvakon lappangó eredeti csodálatos magyar kultúrának. A külföldieket vonzza ez a kultúra, de itthon istenadta hamupipőke sorsán él. Igen, t. Ház! Meg kellene szerveznünk a magyar falut az idegenforgalom számára és meg kell szervezni a magyar népet is a falu számára. Megelevenednék itt a magyar ruhák divatja, új életre kelne népünknek csodás népművészeti tehetsége is, virágos falvakban ékes magyar házak várnák a nyaraló közönséget. Utalok e helyütt egy lelkes magyar ember, egy jeles közigazgatási férfiú, dr. Ferenczy Ferenc belügyminiszteri titkár úr kitűnő dolgozatára, aki «A falu és az idegenforgalom» cím alatt felvetette ezt az eszmét és kidolgozta a falu idegenforgalmának megteremtésére, szervezetének megalkotására vonatkozó irányelveket. Ennek a megvalósítása tehát áldást hozna a falvaknak és az országnak. Igen t. Ház! A belügyi költségvetést azzal a biztos tudattal fogadom el, hogy a belügyi közigazgatás soha hivatottabb kezekben még nem volt, mint a mai belügyminiszter úrnál, és hiszem is, hogy a közigazgatási reform ezúttal akadály nélkül fog haladni a maga megkezdett útján, és az ország súlyos helyzetében is meg fogja találni a belügyminiszter úr azokat a módokat, amelyek által elgondolásai testet fognak ölteni. (Helyeslés jobb felől.) Elnök: Szólásra következik ? Patacsi Dénes jegyző: Eckhardt Tibor. Eckhardt Tibor: T. Képviselőház! Imrédy pénzügyminiszter úr tegnapelőtt tartott beszédében azt a felhívást intézte hozzánk ellenzékhez, hogy csatlakozzunk a nemzeti couéizmus elveihez, hogy ha már nem megy jól, legalább képzeljük azt, hogy jól megy és majd könnyebben fogjuk elviselni a mai helyzetet. Ha volna bennünk annyi képzelő erő (Propper Sándor: Ábrándozás, mint pénzügyi politika!) a sanyarú helyzet, különösen a sanyarú politikai helyzet ellenére, amelyben az ellenzék sínylődik, ha volna bennünk, — mondom, — annyi képzelő erő, hogy a pénzügyminiszter úr által kívánt nemzeti couéizmus andalító dallamára elszunnyadjunk, a belügyminiszter úr gondoskodik róla a tyúkszemrehágástól kezdve a legsúlyosabb inzultusig, amelyeket az ő közegei követnek el velünk szemben, hogy ebből az álomból felriadjunk és ha mást nem is teszünk, legalább is a jogos önvédelem eszközeivel iparkodjunk távoltartani magunktól a törvénytelenségeknek, a meg nem engedett cselekményeknek azt az áradatát, amelyben fuldoklik ebben az országban minden tisztesség, minden közszabadság, minden becsület^ és végeredményben az ország alkotmányossága. Mert az a helyzet, amelyben ez az ország él, politikai szempontból tűrhetetlen és tarthatatlan, (Turchányi Egon: Förtelmes!) arculcsapása minden alkotmányos és törvényes életnek, kijátszása ezeréves alkotmányunknak, törvényeinknek és szabadságjogainknak^ demoralizálása az ország köztörvényeinek és közigazgatási apparátusának, amely sokkal különb és nemesebb feladatra hivatott, mint amelyet ez a rendszer rákényszerit, ha csak kenyerét és exisztenciáját prédául dobni nem A felháborodás hangján tudok csak meg-