Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-188

340 Az országgyűlés képviselőházának még szánalomraméltóbb és még nyomorultabb helyzetben van, mint az ügyvédtársadalom, mert ma elhelyezkednie teljesen és tökéletesen lehetetlen. Az ügyvédjelölt, ahogy megszerezte diplomáját, ezzel egyúttal jogot váltott arra, hogy felakaszthassa magát. Ma az, aki diplomát szerez, megszűnt tanuló lenni, de önálló emberré nem tud válni. Elvárhattuk volna, hogy ezekkel a kérdésekkel is foglalkozzék az igazságügyminiszter úr és amikor a gyakorlati kiképzésről volt szíves beszélni, az ügyvédjelöltek kérdéséről is meg kellett volna emlékeznie úgy az elhelyezkedés, mint egyúttal az ügyvédjelölti munka kiterjesztése szempontjából. Egészen röviden szóvá kívánok tenni még néhány konkrét kérdést, elsősorban kamatkérdést. Ez a Képviselőház törvényt hozott az uzsora ellen és kormányrendeletek maximálták a kamatot. Az azonban az érdekes, hogy amikor a magántartozásoknál és a magánéletben a kamat maximálva van, ugyanakkor a köztartozásoknál tovább folyik a kamatoknak uzsora módjára való beszedése. Ez különöiSen áll arra, hogy hár a köztartozásoknál 9%-ra szállította le a kamatigényt az állam, de még mindig áll az uzsora a zálogházak kamatszámításainál, ahol a Postatakarékpénztár zálogkölcsönüzletei még ma is 12% kamatot szednek s kezelési és egyéb költségeket is még külön felszámítanak, ami azt jelenti, hogy éppen a legszegényebb népréteg — inert valószínűleg senki sem visz passzióból valamilyen tárgyat a zálogházba elhelyezni — kénytelen a legsúlyosabb terhet vállalni és a legsúlyosabb kamattétett fizetni. Ha az igazságügyminiszter úr azt mondja, hogy frázisokat nem szeret és szeret Őszintén és szivesén segíteni, elvárhatom az igazságügyminiszter úrtól, hogy segítsen azokon, akik legjobban szorulnak rá erre, és a kamatkérdést, amely a legsúlyosabb kérdések egyike az országban, törvény útján szíveskedjék rendezni. Sajnos, az igazságügyminiszter úr nincs jelen, pedig szerettem volna megkérdezni, olvasta-e az általa aláírt és az igazságügyminisztérium által kibocsátott az évi 400. számú rendeletet*? Es meg szerettem volna kérdezni a miniszter úrtól azt is, hogy ha olvasta, megértette-e ezt a rendeletet? (Egy hang a szélsőbaloldalon: Aláírta!) Aláírni aláírta, de ez. még nem jelenti azt, hogy el is olvasta. Szerettem volna megkérdezni tőle, hogy ha elolvasta, megér tette-e és ha megértette, tmiért nem változtatta meg? Ez a rendelet ugyanis a házasságok megkönnyítésére szolgál, azonban annyira megnehezíti a házasságkötést, hogy minden egyes anyakönyvvezető megőrül, ha a rendeletet tényleg végre kell hajtania. T. Képviselőház! Ennek a rendeletnek a negyedik pontja azt mondja (olvassa): «Figyelemmel arra, hogy a trianoni szerződés ilyen és ilyen számú cikkei szerint a volt magyar állampolgár állampolgárságának megállapításában községi illetősége irányadó, de a községi illetőség a születés helyével sok tekintetben nem azonos, Magyarország mai területén született házasulót azon az alapon, hogy Magyarország mai területén született, csakis akkor lehet magyar állampolgárnak tekinteni, ha ezen a területen lakiik^és atyja, ha házasságon kívül született, anyja is itt született». Ez azt jelenti, hogy miután a születési hely csak 1907-ig volt feltétlenül bejegyzendő, nem lehet igazolni, a születési helyét nagyon soknak, akik megszállott területen laknak, mert a megszállót területről a legritkább esetben lehet beszerezni születési (bizonyítványt. Mást is mond azonban 188. ülése 1933 május 29-én, hétfőn. még e rendelet. E rendelet, annak ellenére, hogy 1923 előtt xiem volt általános bejelentési köteezettség, kötelez mindenkit arra, hogy bejelentését, illetőségét tökéletesen igazolja. Kiderül tehát a rendeletből, hogy a bíróilag felbontott házasságot az új házasság szempontjából nem tekinti a rendelet tényleges ítéletnek; nem fogadja el a magyar bíróság ítéletét és nem tekinti a házasságot felbontottnak. (Zaj. — Elnök csenget.) T. Képviselőház! A rendelet kimondja a tanúsítvány szükségét az állampolgárság igazolására, kimondja azonban, hogy a magyar útlevél, tehát a magyar állampolgárnak a magyar hatóság által kiadott útlevele, nem elegendő arra, hogy tanúsítsa az illető magyar állampolgárságát. Megállapítja a rendelet a 9. pontjában, hogy az optálási bizonyítvány több értékkel bir, mint a jelenlegi illetőségi bizonyítvány. Ez olyan lehetetlenség, amit nem akarok itt részleteiben tovább boncolni. Lehetetlen, hogy bárki is kiokosodjék ebből a rendeletből és lehetetlen, hogyha az anyakönyvvezetők bármelyike ennek alapján akar eljárni, akkor bárki is, aki megszállott területen született, az bármikor is meg tudjon esküdni. Egyetlen egy esetet vagyok bátor ismertetni .a Ház előtt. A menyaisszonyt az első férjétől elválasztották s a kir. bíróság ítélete 1926 november 5-én jogerőre emelkedett. A vőlegény az ítélet meghozatalakor alsóausztriai lakos volt; különben törvénytelen születésű volt, Budapesten született 1901-ben, anyja púidig Zólyom megyében élt amikor ő megszületett, azóta azonban állandóan Csonka-Magyarország területén élt. A bírósági bontóítélet alapján a felek Budapesten kérték a kihirdetést, amit az anyakönyvvezetőség felterjesztett az igazságügyminiszterhez. ^ Az igazságügyminisztériumfoól a következő végzés érkej zett erre (Olvassa): «A magyar bíróság bontó ítélete a menyasszonyra csak akkor hatályos, ha a menyasszony igazolja, hogy az ítélet jogerőre emelkedésekor magyar állampolgár volt, vagy megállapítható, hogy a menyaszszony hontalan. Ha a menyasszony a magyar állampolgárságot megszerzi, ránézve az ítéletet hatályosnak kell tekinteni. A menyaszszonyt hontalannak csak akkor lehet tekinteni, ha őt férje után sem az a zólyommegyei elöljáróság odavaló illetőségűnek és csehszlovák állampolgárnak, sem pedig a magyar belügyminisztérium magyar állampolgárnak nem ismeri el.» 1933-ban vagyunk, hét év óta nem tudott ez a pár megesküdni e kitűnő rendelet értelmezése alapján. (Dinnyés Lajos: Rettenetes ez!) T. Képviselőház! En e rendelettel nem óhajtok most tovább foglalkozni. Sajnálom, hogy az igazságügyminiszter úr nem volt jelen, de választ úgysem kaptam volna beszédemre és megnyugtat az a tudat, hogyha itt lett volna, akkor sem intézkednék. Most már tisztán^ és kizárólag csak adalékként csatlakozom Gál Jenő, Györki Imre és Eckhardt Tibor képviselőtársaim felszólalásához, amikor magam is kérem az esküdtszéknek politikai és sajtóperekben való feltétlen visszaállítását. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) és kérem, méltóztassék^ a Képviselőház indítványkönyvébe a halálbüntetés eltörlésére vonatkozólag bejegyzett indítványomat tárgyalás alá venni. Ez a két kérelmem a nyugathoz való alkalmazkodás és kultúrnemzetek közé való beilleszkedés legelsőrangú követelménye.